A horkolásra a párkapcsolatod is rámehet, szóval cselekedj!

Ha lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy napi 6 órás alvással is tökéletesen működjek. Sajnos vagy nem sajnos, az a helyzet, hogy rólam mintázták Szundikirálylány szobrát. Képes vagyok akár 10-12 órát is aludni egyhuzamban, olyan jó az alvókám.

Persze ehhez azért kellenek bizonyos feltételek, hogy semmi ne zavarhassa meg a nyugalmamat. Csak teljes sötétben, teljes csendben és hűvösben tudok aludni. Ha nem tudom kipihenni magam, akkor nagyon morcossá válok. Sajnos ezek a szokásaim a kapcsolataimra is erősen rányomták bélyegüket.

Legnagyobb pechemre mindegyik szerelmem horkolt, ám az éjjeli koncertezésben az utolsó párom vitte a prímet. Évekig nem tudtam pihenni mellette, olyan volt minden éjszakám, mintha egy hatalmas fűnyíró zúgott volna a fülembe. Egy idő után átköltöztem a nappaliba, ami a szexuális életünk, ezzel együtt a kapcsolatunk végét jelentette.

Úgy tűnik, e tekintetben nincs szerencsém a férfiakkal. A mostani párom szintén hangosan hortyog, amint leteszi a fejét a párnára, már be is indul a zenebona. Ezért úgy döntöttem, felveszem a kesztyűt a bosszantó zajokkal szemben, így összeszedtem néhány pontban, mit lehet tenni ellene.

Lefaragni a plusz kilókat  

A horkolás nemcsak negatívan befolyásolja az alvást, hanem veszélyes is lehet. Különösen akkor, ha közben légzésszünetek jelentkeznek, ami komoly stresszfaktort jelent a szervezet számára. A túlsúly jelentős szerepet játszik a horkolásban, és mivel a párom 100 kiló feletti, sürgősen változtatni kellene az eddigi életvitelén. Első lépésként vettem a születésnapjára egy kondibérletet és kipakoltam a hűtőből a hizlaló kajákat. Nyilván a probléma ezzel még nem szűnt meg, de kezdetnek megteszi.

Kevesebb sör!

Mindenki tudja, hogy az alkohol segít az elalvásban, sokan pont ezért isznak lefekvés előtt. Azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy az ital hatására a garat képletei ellazulnak, így jóval nagyobb az esélye a horkolásnak. Ráadásul rendszeres alkoholfogyasztás esetén az alvás felületessé válik, és elveszíti pihentető jellegét. Jó lenne, ha a párom hallgatna a szakértőkre, ugyanis minden este megissza a maga sörét, amin sürgősen változtatnia kell a saját és kettőnk érdekében.

FORRÁS: PEXELS

Allergiavizsgálat

Köztudott, hogy egy sima allergia is okozhat horkolást. Hiába kérlelem és mondogatom hónapok óta, hogy vizsgáltassa ki magát, őurasága mindig elhessegeti a témát. De nincs több kifogás, most már a tettek mezejére lépek, mert iszonyúan unom az átvirrasztott éjszakákat. Ezért időpontot kértem egy alváscentrumba, ahol szakemberek segítenek kideríteni, hogy valamilyen allergia vagy asztma okozza-e nála ezt az elviselhetetlenül irritáló horkolást.

Szuperhatékony párna

Múltkor olvastam valahol, hogy a horkolásgátló párnák sokat segíthetnek a kellemetlen hangok megszüntetésében. Gyorsan bele is ástam magam a témába. Nagyon sok típus kapható a piacon, én most egy habanyagos verziót választottam, ami alvás közben a fejet és a nyakat megfelelő pozícióban tartja. Ezáltal könnyebbé válik a levegővétel, és végre talán horkolásmentes éjszakája lehet nemcsak a kedvesemnek, hanem nekem is!

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!PÉNTEKIG MEGHOSSZABÍTVA

Úgy döntöttünk, adunk még egy kis időt, hogy ha eddig dilemmáztál mit csinálj ezen a hétvégén, legyen lehetőséged jelentkezni a tanfolyamra! 🤓Az utolsó helyekért folyik a verseny, ne maradjatok le!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! 🙂 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.

Tovább olvasok