„Mindent megadok neked!” – Miért nem elég ez egy nőnek?

2021-11-15 Esszencia

Barbi vagyok, ez a hangpostám, tudod, mi a dolgod.” 

„Szia. Ricsi vagyok. Barbi, az őrületbe kergetsz. Vagy hatodjára hívlak. 11 éve vagyunk együtt, és én még mindig szeretlek. Soha eszembe se jutott más nőre nézni melletted. Őszintén szólva, időm se lenne rá, de nem is érdekel a téma, mert teljesen elégedett vagyok veled meg a kapcsolatunkkal, úgy, ahogy van. Úgyhogy gyere haza! De pár dolgon változtatnunk kell.

Mostanában kiborítottál, ezt így nem lehet. Két-három hetente jössz azzal, hogy magányos vagy, én miért nem szeretlek már, miért nem töltök több időt veled, meg a többi blabla. Lehet, hogy nem kellett volna azt mondjam, hogy az évek alatt jó dolgodban egy raplis, hálátlan hercegnővé változtál át. Lehet, ez kicsit durva volt, de pipa voltam.

Mert nézd meg: mindenünk megvan. Szép nagy ház, az emeleten neked külön „stúdióval”, ahol elfoglalhatod magad. Kert, ahol azt csinálsz, amit akarsz. Sose szóltam bele, milyen legyen. Két autó. Annyi ruha, hogy minden nap két másikat vehetnél fel. Úgy viselkedsz, mintha nem értenéd meg, hogy ezek nem ám csak úgy teremnek. Mindezért nekem keményen meg kellett dolgoznom.

Ne mondd nekem, hogy te ezeket nem akartad, vagy nem így, mert persze mondtad, hogy nem kell ekkora ház meg második autó. Még hízelgőnek is találtam, amikor azt mondtad, hogy a híd alatt is velem akarnál lenni, csak szeresselek, és legyek melletted. De közben igenis láttam, hogy örülsz mindennek. Egy ideig. Aztán elkezdtél azzal nyúzni, hogy dolgozzak kevesebbet, és töltsünk több időt kettesben.

FORRÁS: UNSPLASH

Nem értetted, hogy ilyen magasra felküzdeni magam bizony időmbe és nem kevés energiámba került. Persze, hogy az egész napos hajtás után fáradt vagyok, és este kilenckor már semmi kedvem „romantikázni”. Lehet, hogy fogalmad sincs róla, de egyrészt imádom a munkámat, másrészt nyilván az üzlet foglalja le minden gondolatomat, hiszen annyi gond és elintéznivaló van.

Ne mondd nekem, hogy nem szeretlek, hiszen éppen érted is csinálom!

Mindent megadok neked, és ezt fenn is szeretném tartani. Ennek ellenére te rendszeresen jelenetet rendezel, hogy esténként egyedül vagy, hogy a hétvégéket csak átlézengem, hogy amikor veled vagyok is mindig máshol jár az eszem, és nem figyelek rád. Sajnálom, hogy tegnap csak annyit mondtam, hogy unatkozol, és az a bajod. Nem egészen így gondoltam, ne haragudj.

De egyre elképesztőbb dolgokat mondasz. Hogy téged nem így kell szeretni. Hogy neked ne vegyek semmit, mert neked az a legnagyobb ajándék, ha látod, hogy van az az idő és energia, amit teljes egészében rád fordítok. Nemrég azt vágtad a fejemhez, hogy bezzeg a kollégáknak bármit le tudok szervezni, de egyetlen közös programon képtelen vagyok törni a fejem.

Barbi, én nem értelek. Nem tudom, miért nem elég, hogy hozzád jövök haza, és a csillagokat is lehozatom neked az égről, ha arra vágysz. Az élet viszont kemény meló, és nekem soha semmi nem volt ingyen. Ennek ellenére a nehéz napok után még akkor is hazamegyek, ha te is csak stresszelni és ezzel nyomasztani vagy képes. Az sem igaz, hogy nem figyelek rád.

Néha elfelejtek ezt-azt, de fontos dolgokat sosem, és egyébként arra van a naptáram, hogy ha megbeszélünk valamit, akkor írd csak be bátran. Te is dolgozol, nagyon jól tudod, hogy megy ez. Igazából azért akadtam így ki tegnap, mert azt mondtad, úgy érzed magad, mintha egyedül élnél, én nem is ismerlek igazán, a kapcsolatunk meg nem tart sehová.

Kifogásoltad, hogy magunkról soha nem beszélünk, mindig csak az üzlet és a pénz a téma. Hiába mondtam, hogy dehát ez az életünk, ez teszi ki a nap nagy részét számomra, hát mégis miről kéne beszéljek? Arról, hogy kék az ég, meg zümmögnek a méhecskék? Azt viszont sajnálom, hogy rád kiabáltam, nem akartam, tényleg.

Nézd, ha hagyod ezt a búvalvert házi hárpia szerepet, talán még a kezed is megkérem majd egyszer, amikor lesz egy kis időm alaposan eltervezni azt is. Gyere haza, nem szép dolog, hogy ennyi év után csak úgy, egy szó nélkül elpakolsz. Jobb, ha tudod, nekem nincs időm ilyen kislányos drámákra. Azt is tudod, hogy szeretlek. Hiányzol. Ha meggondoltad magad, és lehiggadtál, hívj fel, de a cégesen, tudod, napközben az van nálam. Puszi.”

Nyitókép: Unsplash

‼️😎 NYEREMÉNYJÁTÉK 😎‼️

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? 😎 Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! 🤗 Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!

Tovább olvasok