Az első nő aki körbebiciklizte a Földet: Annie Londonderry

A viktoriánus korban nagy divatja volt a Föld megkerülésének. Nellie Bly, Elizabeth Bisland és Joshua Slocum az elsők közé tartoztak, akik nekivágtak a végtelennek ígérkező utazásnak.

A 19. század végén a brit Thomas Stevenst ünnepelte a világ, ő velocipéddel indult világkörüli útra. Előtte egyetlen nő sem próbálkozott hasonló kihívással – de aztán feltűnt a színen egy 23 éves zsidó családanya, és történelmet írt. Mint sok más érdekes história, Annie Londonderry (valódi nevén Anna Kopchovsky) sztorija is egy kocsmában kezdődött.

Állítólag két bostoni üzletember fogadása váltotta ki az őrültségnek tűnő ötletét. A férfiak 10 ezer dollárt ajánlottak neki, ha 15 hónap alatt körbetekeri a Földet. A fiatal nő nem ijedt meg a kihívástól, hiszen be akarta bizonyítani, hogy a gyengébbik nem tagjai is képesek ugyanolyan bravúrokra, mint a férfiak. 1894. június 25-én elbúcsúzott férjétől és három kisgyermekétől, majd – gyakorlatilag nulla kerékpározási tapasztalattal – elindult New York felé.

Amikor megérkezett Chicagóba, majdnem feladta a kihívást. Rengeteget fogyott, és késésben volt az eredeti tervhez képest. A testileg-lelkileg kimerült anyuka ekkor cserélte le nehéz kerékpárját egy könnyített, fék nélküli Sterlingre, a szoknyáját pedig nadrágra. Így indult újra útnak. Annie sok szempontból különleges volt, leleményességben pedig szinte verhetetlen.

Mivel a költségei fedezéséhez bevételre volt szüksége, gyorsan szerzett egy szponzort a Londonderry Lithia Spring Water Company személyében. Sőt még a cég nevét is felvette, és onnantól kezdve a gátlástalan önreklámozás mestereként hirdette önmagát. A pénzszerzés érdekében bármit megtett. Különféle karaktereket talált ki magának – feltaláló, örökösnő, orvostanhallgató, politikus rokon. Ezekből furfangos kis történeteket kreált annak reményében, hogy tömegek fogják imádni és még több pénzt fog keresni.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Amerika bejárása után Európa következett. Annie nagyon élvezte a kalandot, alig várta, hogy meghódíthassa Franciaországot. 1894. november 24-én Le Harve kikötővárosába kompozott, onnan részben kerékpárral, részben vonattal ment tovább Marseille-be.

Ottléte során tökéletesítette az önmarketinget: előadásokat tartott, interjúkat adott, dedikált fényképeket árult, ezáltal újabb patronálókat szerzett. Mindenütt hatalmas érdeklődés övezte kalandtúráját, a közönség itta a szavait, pedig meséi gyakran színes túlzások és fikciók voltak. A hónapok során egyre nőtt Annie népszerűsége.

A hírnév a pénzkeresés mellett azt is lehetővé tette számára, hogy szembeszálljon a nemi sztereotípiákkal és a társadalmi elvárásokkal.

Mivel a fogadás nem tért ki arra, hogy mekkora távolságot kell megtennie a kerékpárjával, a vakmerő kalandor igyekezett minél több helyre eljutni – Alexandriától kezdve Szingapúron át Hongkongig sok helyen felbukkant. 1895 szeptemberében tért vissza Bostonba, ahol nem azt a fogadtatást kapta, amire számított.

Az újságírók ízekre szedték és szélhámosnak titulálták, ami valahol érthető, hiszen voltaképpen igen keveset biciklizett az út során. Ettől függetlenül megnyerte a kihívást, és az egyik újság úgy jellemezte történetét mint „a legkülönlegesebb utazás, amit egy nő valaha megtett”.

Nyitókép: Wikipédia

‼️😎 NYEREMÉNYJÁTÉK 😎‼️

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? 😎 Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! 🤗 Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!

Tovább olvasok