Néma vészjelzés: Te megtanítottad már a gyerekednek?

2021-11-17 Szerintünk

A TikTokon terjedt el egy egyszerűségében is végtelenül ötletes vészjelzés, amivel a bajban lévő áldozat szavak nélkül is segítséget kérhet.

Az ötlet eredetileg Kanadából ered, a lényege pedig egy másodpercek alatt kivitelezhető kézjel. Kifelé néző tenyérrel felemeljük a kezünket, miközben az ujjainkat felfelé nyújtjuk. Ezután behajtjuk a hüvelykujjat, végül valamennyi ujjunkat rázárjuk. A médiának köszönhetően egyre többen értik az egyszerű mozdulatsor jelentését, és alkalmazásával számtalan gyerek menekült már meg szorongató helyzetéből.

Legutóbb például egy szexuális bűnözőtől sikerült megmenteni egy 16 éves kaliforniai  lányt, aki fogvatartója kocsijából ezt a kézjelet mutatta az autósoknak menet közben, mintha csak integetne. Szerencsére az egyik sofőr felismerte a segélykérést és értesítette a rendőrséget, akik azonnal intézkedtek. Kiderült, hogy a tinédzser már két napja eltűnt otthonról, fogvatartójának telefonján pedig gyermekpornográf felvételeket is találtak…

Szerencsére a magyar rendőrség is osztja a kezdeményezés  fontosságát, olyannyira, hogy YouTube-oldalukon megtekinthető a vészjelzést szemléltető videó. Nagyon fontos, hogy aki még nem tanította meg a gyermekének a jelet, az minél hamarabb megtegye – hiszen bármennyire is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minket és a családtagjainkat nem érhet baj, ez nem igaz. Ha pedig már az ember leül egy ilyen kézjel kapcsán a veszélyekről beszélgetni a gyerekkel, nem árt elmagyarázni azt is, mit tegyen, ha ő maga észleli a néma segélykiáltást.

Legfőképpen pedig muszáj szót ejteni a kockázatot rejtő helyzetekről. Elmondani, mikor érdemes fokozottan odafigyelni, gyanakodni, netán azonnal elhagyni a helyszínt – még akkor is, ha csak egy megérzés súgja, hogy valami nincs rendben. Végül a megszokott és sokszor mindent felülíró rohanásban azt sem ártana tudatosítani magunkban, hogy nem vagyunk egyedül a világban, ez pedig sokszor felelősséget jelent.

FORRÁS: UNSPLASH

Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre, ha valaki segítséget kér, és cselekedjünk!

Egy ilyen kézjelet látva például viselkedjünk természetesen, de minél hamarabb hívjuk a rendőrséget, és a megjelenésükig lehetőleg ne veszítsük szem elől az áldozatot. Előfordulhat, hogy életet mentünk a felelősségteljes viselkedésünkkel…

Nyitókép: Police.hu

‼️😎 NYEREMÉNYJÁTÉK 😎‼️

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? 😎 Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! 🤗 Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!

Tovább olvasok