Aki szeretetből lemond a gyermekéről, tiszteletet érdemel!

2021-11-19 Esszencia

Erős nő. Hányszor, de hányszor halljuk ezt, mégis mindannyiunknak mást jelent, akárcsak a szépség, a jóság vagy a tisztesség. Annyiféle tulajdonságot fel tudnánk sorolni ide, hogy mitől erő az erő…

Ám számomra – mint nő, mint anya számára – egyértelműen erős az, aki úgy tud lemondani a gyermekéről, hogy egy szebb és boldogabb életet ajándékoz neki, mint ami vele lehetne. Ilyen nyíltan még csak hasonló történetről sem beszélgettem soha senkivel, mint most Katalinnal. Alig ismerem, de mérhetetlen tiszteletet és szimpátiát ébreszt bennem, mert képes volt a kisfiát olyan szerető család karjaiba adni, akik régóta vágytak már egy kisbabára.

„Egy átlagos, vidéki családban nőttem fel, hármasikrek közül a legkisebb gyermek vagyok. A neveltetésemből adódóan 21 voltam, amikor férjhez mentem életem első nagy szerelméhez. Ebből a házasságból két fiam született. A férjem a munka miatt sokat utazott, ami 15 év után elhidegüléshez vezetett. Én próbáltam megmenteni a házasságunkat, még külföldre is utánamentem a fiúkkal, de be kellett látnunk, hogy ez nem megy. Így véget vetettünk neki, ám mindezt békében és szeretetben.

Nem olyan nő vagyok, aki mindenkivel lefekszik, mindenkivel randizni megy. A válásom után természetesen próbálkoztam. Reméltem, hogy találok olyan embert, akivel ismét családban élhetünk, elfogad engem és a fiúkat is, hiszen én is erre vágytam, akárcsak mások. De sajnos ez nekem nem sikerült, valamiért mindig beleválasztottam…

Ahogy akkor is, amikor megismertem Istvánt. Egy társkeresőn találkoztunk, neki nem volt gyermeke, ám látszólag nem zavarta, hogy nekem van. Egy idő után szerettem volna több találkozót, több időt vele tölteni. Szerettem volna, ha épül a kapcsolatunk, ám valamiért megálltunk egy ponton, ahonnan nem voltunk képesek tovább haladni. Így egy átmulatott éjszaka után elváltak útjaink…

Nem is beszéltünk egészen addig, amíg ki nem derült, hogy terhes vagyok. Azonnal abortuszra akart küldeni, mondta is, hogy állja a költségeket. Ám mivel már 15 hetes terhesen derült ki az állapotom, így gyakorlatilag csak megszülni tudtam volna a fiunkat. Holtan… Erre nem lettem volna képes.

Sajnos előzőleg súlyos egészségügyi problémáim adódtak, és volt egy nőgyógyászati műtétem, vérmérgezéssel. Ezt követően azt mondta az orvosom, hogy többé nem eshetek teherbe, ezért nem is gondoltam, hogy ez egyáltalán előfordulhat. Így egy másik találkozón megbeszéltük a gyermekem apjával, hogy ő teljesen lemond a kicsiről. Hallani sem, tudni sem akar rólunk.

Rám haragudott – de itt azért az is kiderült, hogy több nőt elkísért már abortuszra…

Végül a cégnél, ahol dolgozom, az egyik munkatársam vetette fel az örökbeadás ötletét. Ritka szerencsés helyzetben voltam, hiszen mindenben maximálisan támogattak. Otthonról dolgozhattam, amikor már nem tudtam bejárni, így nem esett ki a keresetem. Egy régi munkatársam hívott fel, hogy lenne egy ismerős pár, akik már régóta várnak kisbabára, találkozhatnék velük.

Megtettem. Első pillanattól kezdve megvolt a szimpátia és az összhang, akkor szinte eldőlt minden. Egységben és megértésben jártunk együtt vizsgálatokra, és együtt izgultuk végig a terhességet. Ők a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül voltak nyilvántartva az örökbefogadó szülők között, engem pedig felvettek az örökbeadókhoz. Más szervezetnél is próbálkoztam előtte, ám ott csak aznap találkozhattam volna a szülőkkel, amikor átadom a babám.

FORRÁS: UNSPLASH

De én mindenképpen tudni akartam, hogy ez a kis élet, aki bennem növekszik, biztosan jó helyre kerül. Tudni akartam, hogy milyen lesz az anyukája és apukája, hogy szerető családban nőhet fel… Voltak mélypontok a 9 hónap alatt. Volt időszak, amikor sokat sírtam, hiszen valahol a szívem mélyén persze, hogy szerettem volna megtartani őt, ám nem a meglévő két kincsem rovására. És talán ez volt a legfájóbb az egészben…

Hogy itt a nagyszerű két fiam, így tudtam, hogy milyen csodálatos kisembert engedek el. Rettenetes érzés volt, hogy 38 évesen, tanult nőként ott állok egy borzalmas helyzetben, amikor én semmi mást nem akartam, csak egy szerető társat. Mély, lelket maró fájdalmat éreztem… Végül eljött a nap, amikor világra jött a picikém.

Pár napot ráhúztam, ám a szülésznőnk előzőleg elmondta, hogy ez biztosan így lesz, hiszen ez az apróság tudja, hogy nem én fogom nevelni, és ragaszkodni fog hozzám. És mellettem a szülőszobán ott volt az anyukája. Ő vette a kezébe legelőször, fontos volt, hogy az ő bőrét érezze és elfogadja. És amíg ő bent, addig az apukája kint várta. Természetesen már a kórházból is ők vitték haza.

Szülés utáni harmadik nap elmentünk a gyámügyhöz a papírokat intézni. Az ügyintéző meg volt döbbenve, mert ő még ilyet soha nem tapasztalt. Hogy így, ismerve egymást, ilyen szeretetben mondok le a kisbabámról. De tudtam, hogy ez a helyes. Jól döntöttem…” Vajon hányan várnak még kisbabára, miközben a gyermekotthonok tele vannak olyan apró lelkekkel, akik szeretetre, törődésre, családra vágynak?

Ám nekik nincs “lemondtam rólad” papírjuk. Nincs az a szabadságot adó pár mondat, amitől esélyt és lehetőséget kapnának, hogy ne csak havonta, vagy akár több havonta hívjanak valakit “anyának”, miközben az összes többi estét ölelő karok nélkül töltik. Vagy éppen sokadmagukkal osztoznak pár kedves nénin, és a szeretetcsomagból mindössze csak pár pillanat juthat mindenkinek…

Katalin történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash

‼️😎 NYEREMÉNYJÁTÉK 😎‼️

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? 😎 Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! 🤗 Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!