Nincs gyerekem, de értek a gyerekneveléshez!

„Ha nincs gyereked, ne szólj bele a nevelési módszereimbe, te ehhez nem értesz!” Hányszor hallják ezt a gyerek nélküliek, akik esetleg kritikát fogalmaznak meg, vagy  tanácsot adnak egy anyának! 

Legutóbb egy ismerősöm arra panaszkodott, hogy a barátnője gyereke nem tud köszönni. Nem elvitte a cica a nyelvét, nem némán született, hanem egyszerűen csak mondjuk ki, neveletlen. Na ez az azonban, ami a mai szülőknél rögtön kiveri a biztosítékot. Mert milyen dolog is az, hogy kritikával illetik az ő kicsi fiukat vagy lányukat? Pedig az ismerősöm csak jelezte a szülőnek: rosszulesik neki, hogy nem köszön a gyermek.

Ezért legjobb védekezés a támadás: „Ne kritizáld a gyerekem, és ezáltal engem, mert neked nincs gyereked!” „Ja, de én is valakinek a gyereke voltam egykor. És én tudtam köszönni. Mi változott meg azóta?” – kérdezte ő. Mi köze a gyerektelenségnek a köszönéshez? Egyszerűbb kifogásokat keresni, támadni, másokat hibáztatni, mint egy egyszerű köszönésre megtanítani a pulyát?

Bevallom őszintén, engem édesanyám mind a mai napig figyelmeztet, ha elbambulok, vagy nem hallja elég hangosan és érthetően üdvözlésemet egy másik ember felé. Én meg nem sértődök meg ezen, hiszen igaza van. Ez egy alapvető udvariasság, amit nagy fokú illetlenség elmulasztani.

Vajon mi az udvariatlanabb: az, ha szóvá teszed nemtetszésedet, és ezzel esetleg felhívod a szülő figyelmét arra, hogy neveletlen a gyereke, és talán úgy érzi, nem “sikeres” szülőHiszen még egy egyszerű köszönésre sem volt képes megtanítani a gyereket! Vagy az, ha valakinek a képébe vágod, hogy neki nincs gyereke? Jóérzésű embernél azt hiszem, ez nem kérdés.

FORRÁS: UNSPLASH

Na, de milyen más reakció lehet még ezenkívül? Előfordult, hogy ráköszöntem én is a barátnőm kisfiára, aki csak bambán bámult rám. Mi volt az anyuka reakciója? Nem, nem buzdította a gyerekét visszaköszönésre, hanem még megsimogatta a kobakját, és vigasztalni kezdte: „Nincs semmi baj, kisfiam.” A kisfiú közben, bár már nem óvodáskorú gyerek volt, az anyjához bújt.

Egy egyszerű “köszönj vissza Zsuzsának” is megtette volna a vigasztalás helyett. Nem, nem idegen voltam, hanem családi barát, aki egyébként a gyerekekkel is jó viszonyt ápolt. A gyereknek egyszerűen akkor ilyen nem köszönős hangulata volt. Igaz, nekem nincs gyerekem, így ezt akkor én sem tehetném szóvá.

De hallottam már ilyen „Nincs neki gyereke, ne adjon tanácsot!” mondatot évtizedek óta dolgozó tanítónőre is a szülő szájából. Vajon a gyerek nélküliek kevésbé jók lennének gyereknevelés területén? Csak az lehet jó anya és nevelő, akinek gyereke van? Nem hinném. Anyává bárki válhat, ha megvannak a körülmények és a biológiai feltételei, de jó nevelővé válni értékrend és hozzáállás kérdése.  

Gyereket nevelni nem könnyű, ez tény.

Azonban, ha még egy egyszerű köszönés elmulasztásának szóvá tételét is komoly kritikaként éli meg egy szülő, és a gyereket piedesztálra emeli, nagyon sok udvariatlan, másokat nem tisztelő kis “kedvember” nő majd fel ebben az országban. Mert egy gyereknek útmutatás, irányítás kell, anélkül nem sajátítja el a társadalmi illemszabályokat. Hallja azt gyerekestől, vagy akár egy gyermektelen felnőttől… Teljesen mindegy. Akkor is illik azokat betartani.

Nyitókép: Unsplash