Üzenet a túlvilágról: Neked volt ilyen élményed?

13:45 – Vészjóslóan csörög a telefon. A család összerezzen. A családfő nehéz szívvel veszi azt fel, majd csendben csak ennyit mond: „Eljött az idő.” Mi pedig szó nélkül öltözködünk. 

Mama haza szeretett volna jönni a kórházból és otthon meghalni, így a család felváltva ápolta őt saját otthonában. Napok óta eszméletlenül feküdt, hiszen a hatalmas fájdalmakat, amiket el kellett viselnie, már csak a morfium enyhítette. A szervezete eddig bírta.

„Nem akarlak itthagyni benneteket, olyan jó veletek, szeretlek titeket.” Ezek voltak pár napja az utolsó szavai, amikor utoljára maga köré hívott minket, hogy még teljes tudatában elbúcsúzhasson. A lelkétől akkor, porhüvelyétől most készültünk elköszönni.

Nehéz volt az elválás, így csak késő este értünk haza. Úgy éreztük, megállt az idő, hiszen fura volt, hogy nélküle is tovább peregnek a percek. Vagy mégsem? Az otthoni falióra ugyanis most is 13:45-öt mutatott. Döbbenten bámultuk, hiszen akkor állt meg, amikor mama a túlvilágra költözött…

Nemrégiben egy kedves barátnőm férje is itthagyott bennünket. A barátnőm telefonon osztotta meg velem a fájdalmát, hosszan felidéztük a régi időket és az emlékeket. Ekkor minden előzmény nélkül hirtelen rendkívül megkívántam a puncsfagyit, amelyet közöltem is Timivel. A telefon túlsó végén mély hallgatás következett. Majd csak ennyit mondott: István kedvence a puncsfagyi volt. Mindketten megborzongtunk.

FORRÁS: UNSPLASH

Mindezek igaz történetek, és a barátaim szájából is jó néhány hasonlóan különös elbeszélést hallottam már. Mindenkinek ismerősek lehetnek ezek a szituációk, hiszen számos ilyen és hasonló eset történik velünk, halandó emberekkel, amelyek a tudomány által megmagyarázhatatlanok. Vajon mindezek csak véletlen egybeesések? Vagy elhunyt szeretteink szelleme üzen így nekünk?

És ha igen, mit szeretnének nekünk mondani? Bár nem látjuk őket, talán egy másfajta dimenzióban most is léteznek, és onnan próbálnak néha terelgetni, vigasztalni, bátorítani bennünket. De mivel fizikai valójukban mindezt már nem tehetik, ilyen megmagyarázhatatlannak tűnő események, érzések által próbálnak kapcsolatba lépni velünk.

Vagy ez csak a képzeletünk szüleménye, hogy ezáltal is enyhítsük a hiányukat?

Biztosat senki sem tudhat, de az megkérdőjelezhetetlen, hogy történnek megmagyarázhatatlan jelenségek mindenki életében. Hiszen nemcsak testből, hanem lélekből is állunk, és talán ez az, ami, mint szellem a palackból kiszabadulva, szabadon él tovább, miután porhüvelyétől megszabadult. Vannak, akik félnek tőlük, mert az elme számára felfoghatatlanok, és ami ismeretlen, az sokak számára félelmetes. Mint a halál is.

Egy éjszakai temetőlátogatás például sokak számára elképzelhetetlen. Pedig az ott nyugvó halottak azok, akiktől egyáltalán nem kell félniük. Egy biztos, bárhogy is legyen, elhunyt szeretteink a számunkra soha nem halnak meg. Hiszen – létezzenek vagy sem szellemek – a lelkünkben élnek velünk tovább.

Nyitókép: Unsplash