Ami nem öl meg, az csak hagy szenvedni…

Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít. Szívesen kapaszkodunk ebbe az idézetbe, ha valami nehézségen megyünk át, és bízunk abban, hogy majd profitálunk belőle. Majd dörzsölt, tapasztalt, sebezhetetlen emberré csiszolnak minket a próbatételek.

De van, ami nem öl meg, és meg sem erősít, csak hagy szenvedni. Nyilván van ebben a gondolatban igazság, hiszen ha egyszer már megtapasztaltunk valamit, akkor ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülünk, akkor már lesz egy megoldási mechanizmusunk. Egyszer már “túléltem”, újra túl fogom. Igen, ilyen szempontból erősebbek leszünk, jobban bízunk abban, hogy ki fogunk tudni tartani. Viszont attól még ugyanúgy fájhat.

Ha például elveszted egy közeli hozzátartozódat, akkor ugyan egyszer már elgyászoltál valakit, akit szeretsz, de a hiányát nem tudod megszüntetni, és ha legközelebb ilyen történik, ugyanúgy megszenveded. Sőt, az eddigi veszteségeid mellé még egyet felírhatsz. Tehát nagyobb lesz a lelki sérelmekből álló puttony, amit cipelned kell.

Én azt vettem észre, hogy az élet próbatételei miatt nem erősebb lettem, hanem érzékenyebb, önreflektívebb. Nagyon fiatalon szerintem mindenki hajlamos azt hinni, hogy elpusztíthatatlan, könyelműbben beleugrunk helyzetekbe, hiszen „Mi baj lehet?” Nem tartunk senkitől, nem gondoljuk, hogy minket csak úgy padlóra lehet küldeni. Legalábbis én így voltam vele.

Aztán jó néhány csalódás után újra meg újra átértékeltem a saját magamról és a világról alkotott képemet. Rájöttem, hogy rengeteg mindent rosszul csináltam. És hogy volt, amikor annak ellenére is, hogy mindent jól csináltam, rossz dolgok történtek velem. Naiv suhancként sokkal jobban hittem az emberek szavában, abban, hogy ha mondanak valamit, azt komolyan is gondolják.

FORRÁS: UNSPLASH

Ma már azt hiszem, hogy nagyon kevés dolog van, ami igazán biztos. Ha valaki állít valamit, az talán abban a pillanatban igaz, de lehet, hogy pár nap, és megváltozik. Mert már máshogy gondolja, mert megváltoztak a körülmények. Mert ő megváltozott. És a semmi sem biztos gondolatától kissé sem érzem erősebbnek magamat.

Inkább azt érzem, hogy elfáradtam a harcokban.

Nem akarok folyamatosan küzdeni, védekezni, támadni. Mert minden csata nyomai ott maradtak bennem. És sosem volt még elég idő ezeket kipihenni. Feltölteni a raktárakat. Kiélvezni a békét. Egy elnyűtt veterán lettem, aki már nagy ívben szarik a következő céltalan háborúra.

Sok olyan embert láttam, aki a sérelmek miatt nem erősebb lett, csak elkeseredett, befásult, bezárkózott. Nem meri megnyitni magát mások előtt, és azt hangoztatja, hogy ő egyedül is megáll a lábán, nincs szüksége senkire, és nem is akarja, hogy bárki közel kerüljön hozzá. Minek? Egy újabb csalódásért?

Ez viszont nem arról árulkodik, hogy a megpróbáltatásai erőssé tették, hanem arról, hogy nagyon sok fájdalom él még benne. És nem akar, nem tud többet elviselni. Nem a durva tapasztalatok erősítenek meg. Azok nagyon sokszor csak rombolnak, maradandó nyomot hagynak, megnyomorítanak. Ott hagynak szenvedni magad alatt, sebezhetően, félelmekkel teli.

Akkor érzed majd magad újra erősnek, ha túl leszel ezeknek a hatásán. Ha már nem érzed, hogy erősnek kell lenned valami miatt. Ha sikerül feldolgozni, begyógyítani magadban. A szeretet az, ami megerősíthet. Az, ha törődnek veled. Ha azt mondják, értékes vagy. Ha jól érzed magad a bőrödben, ha nincs körülötted mérgező közeg. Ezekből lehet erőt meríteni ahhoz, hogy átvészeld azokat a dolgokat, amik próbálnak “megölni”.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok