Te megtanítod a gyerekednek, hogyan védje meg magát?

Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy. Hányszor halljuk ezt! Aztán amikor a pár hónapos meg éves gyerekkel veszedelmek a napok, mert esetleg nem alszik éjjel, és napközben is mész utána, de úgy, hogy már lóg a beled a nap végére, hihetetlennek tartod ezt a bájos kis régi mondást.

Kétségtelen, hogy egy kicsivel fizikálisan nagyobb kihívás az élet, ám ahogy nő a gyerek, egyre inkább tolódik át a lelki terhekre a történet. Ahogy bekerül az óvodába, iskolába, és jönnek a szociális kapcsolatai, ahogy egyre több más gyerekkel, ingerrel,  nevelővel találkozik, annál nagyobb útvesztőbe kerül. És nemcsak a gyerek, de már lassan te is, és nagyon nehéz eldönteni, hogyan nevelj „jó gyereket”. Vagy egyáltalán milyen az a „jó gyerek”…

Biztosan vannak olyan elfogadható társadalmi normák, ami alapján jó lesz egy gyerek, ám ha össze akarnánk rakni egy listát, én azt gondolom, hogy két ember között sem lenne egyetértés a témában. Nemhogy többnél. Kétségtelen, hogy mostanában igen nagy divat lett a szülőket basztatni, hogy milyen elcseszett generációt nevelnek. Ám az is igaz, hogy patyolat gyerek nem létezik, ahogy soha nem is létezett.

Mint ahogy nem is azért születtek a világra, hogy azzá váljanak. Mást jelent a „jó gyerek” annak az óvónőnek, aki erővel nevel, mint annak, aki öleléssel. Más a jó annak a tanárnak, aki ugyan joggal viseli a „korrekt tanár” jelzőt, de emberileg az iskolán kívül hagyja magát, ami bizonyos szempontból teljesen érthető is. Más a jó annak a tanárnak, aki a szigor palástját veszi fel nap nap után, de az emberségét is előhúzza, ha a helyzet úgy kívánja…

És persze más annak is, aki pont leszarja az egészet, bejár, átadja a minimumot – vagy még azt sem -, tanítás után hazabattyog, és rohadtul nem érdekli az egész. Ezzel együtt az sem érdekli, hogy minden jó szóval és cselekedettel lelkeket öntözne, mint ahogy minden rosszal lelkeket nyirbál. Ha a gyereknek mázlija van, a család visszaragasztgatja otthon a letépett darabokat, ha azonban nincs… mire vége ezeknek az oktatási éveknek, tulajdonképpen amennyit kap a gyerek, ugyanannyit veszít is önmagából.

FORRÁS: UNSPLASH

Van egy berber ismerősöm. Azt mondta, ők úgy tekintenek az életre, mint a dzsungelre. Vannak az erősek, és vannak a gyengék. Igen. Azt hiszem, tulajdonképpen ez ilyen baromi egyszerű. Ám ezt összerakni egy igazi kihívás. Hiszen, hogy a fenébe kell „erős gyereket” nevelni? Azt hiszem, semmiképp sem úgy, hogy a kerek egészet akarjuk erőssé tenni.

Olvastam egyszer valahol, hogy a matekkorrepetálások országa vagyunk. Mindenből egy átlagos jó szinten szeretnénk látni a gyereket, így, ha valamiből gyengébb, elküldjük tanárhoz. És pontosan így vesszük el az időt és az energiát azoktól a tantárgyakról, amikből nemcsak jó, de kiemelkedő lehetne. És itt bizony nemcsak tanulmányokról beszélünk, hanem arról is, ami „erőssé” teszi a gyerekünket.

Mert sajnos nem tanítják az önérvényesítés képességét. Nem tanulják azt, hogyan álljanak ki magukért. Nem tanítják, hogy lépjenek fel az esetleges piszkálással, szekálással szemben. Mert mi történik? A szekálónak jön egy ejnyebejnye, esetleg valami intő, de annak ki és mit mond, akivel ez megtörténik? Vele talán a szülő beszél (ha beszél).

Múltkor szóvá tették, hogy nagy a gyerekem szája. Szerencsére – gondoltam.

Mert az én gyerekemet nem piszkálja senki, és ez remélem, így is marad. Egész egyszerűen azért nem piszkálják, mert leosztja őket. És nem győzőm neki elégszer mondani, hogy tegyen így. Hiszen tartsa magát annyira értékesnek, hogy ilyet nem enged meg magával szemben senki ember fiának. Ezek mellett is van elég lelki vívódása egy ilyen kisgyereknek, amit a szülőnek bizony észre kell venni, mert ha elbagatellizáljuk, nagy baj is lehet belőle.

Például mi múltkor fél órát mászkáltunk a hidegben a ház körül, mert olyan dolog bántotta, ami nagy beszélgetést kívánt… És bizony nehéz olyan gyereket nevelni, aki mindenre választ vár. Nehéz olyan gyereket nevelni, akiről a felnőttek nem is gondolnák, hogy kiszúr egy mondatot, egy hangsúlyt, és azonnal összerakja a képet, és úgy jön haza, hogy tökéletesen vázolja.

Nehéz olyan gyereket nevelni, akiben túlteng az igazságérzet, aki sokszor nem érti, hogy felnőtt emberek hogyan reagálhatnak úgy, ahogy, és miért mondják azt, amit. Ami számára, mint GYEREK számára, tök evidens, hogy másképp kellene.

Bizony nehéz így gyereket nevelni, hogy légy igazságos, reális, ne mondj se túl sokat, se túl keveset. És mégis arra tereld, hogy ebben a dzsungelben állja a helyét, és ő az erősek közé tartozzon. Hogy mi ezekhez képest az, hogy a bölcsiben karmolt? Vagy hogy az oviban hisztizett? Kis gyerek kicsi… nagy gyerek nagy…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr