8 nemzetiségű a család – ne bolonduljak meg a karácsonyi menütől?!

2021-12-19 Esszencia

Karácsony a bolondokházában, vagyis nálunk. Évről évre, úgy november táján megszállnak az érzelmek, és erős felindulásból meghívom az egész családot hozzánk karácsonyra. Nem tanulok, évente beletaszajtom magamat ebbe a gödörbe.

A szűk család nálunk 18 főből áll, és tovább bonyolítja a helyzetet, hogy 8 nemzetiségből áll ez a kis közösség. Büszke tyúkanyóként imádom őket, de így együtt… Hmmm, némi kihívást jelent az ügy. Pár nappal az esemény előtt igyekszem összeállítani a menüt. Jellemzően ekkor sodródom először az idegösszeomlás szélére.

A férjem és a fiúk húsevők. Ők ragadozónak definiálják magukat, de az ugyebár azt jelentené, hogy levadásszák maguknak a felfalni kívánt lényeket. Ez a verzió nekem tetszene, de nekik nem. Javasoltam, hogy nevezzük őket dögevőknek, mert az közelebb lenne a valósághoz, de leszavazták. Nem is értem.

Mozaikcsalád vagyunk, a két belga fiunk csak a francia ételeket szereti, Péter pedig a hagyományos magyar kajákra esküszik, amelyekben nem lehet lencse és gomba, mert attól hánynia kell. A flamand menyem vegetáriánus. Évekig nálunk laktak, és képes volt egész vacsora alatt egyetlen uborkát tologatni a tányérján. Hosszú ideig gyanakodtam, hogy fényevő, de amikor láttam, hogy a szemeteskosár tele van csokipapírokkal, akkor megnyugodtam: nem az én házamban fog éhen halni.

A francia menyem allergiás. Gyanítom, hogy rám, de hozott egy hosszú listát erről, és azon nem szerepeltem. Talán mégsem. A belga anyósom a hagymát nem szereti, amennyiben tudja, hogy van az ételben. Apósom olasz, ő nagyon cuki, mindent szeret, de leginkább a szép nőket. Vele nem lesz gond, engem is közéjük sorolt. Mondtam, hogy cuki.

FORRÁS: UNSPLASH

Ó, a vőm, lengyel származású angol. Fogalma sincs a kulináriáról, gondoltam én, amikor két centire előreugrottak a szemei a gyümölcsleves láttán. Két családtagom Afrikában élt, imádják az ottani ételeket. Tudok én afrikaiul főzni? Apám német. Konzervatív német.

Meg sem próbálhatom a francia konyha különlegességeit, csigát vagy békacombot, mert tuti kitagad.

És ott a magyar anyukám, aki még mindig úgy gondolja, hogy nem telt el negyvenpár év, amióta 16 évesen kibújtam a szárnyai alól, és feltétlenül szükségem van a konyhai alapismeretekre. Mi több, van a fejében egy kötelező menüsor, ami nélkül nem karácsony a karácsony. És végül a lányom, akinek egyszer elpanaszoltam ezt a sokféle szempontot. A válasza: „Ugyan, mit görcsölsz, főzz valami egyszerűt!

Szinger Hámori Margit

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok