Szex és New York folytatás: A középkorú nőkre bukás vár?!

„Nem maradhatunk azok, akik voltunk, nem igaz? Vannak fontosabb dolgok is a világon” – hangzik el a Szex és New York című sorozat folytatásában, melyet másokhoz hasonlóan egyszerre vártam, meg nem is. Talán valóban nem maradhatunk ugyanazok, de mennyi az a változás, ami még belefér?

Látom magam előtt Carrie-t, ahogy komótosan rágyújt egy cigarettára az asztalánál, és azon tűnődik a laptopja felett, hogy miként is működik egy női sorozat napjainkban. Égek a kíváncsiságtól, hogy megtudjam, mire gondol, mert úgy fest, hogy az És egyszer csak… Carrie-jét jobban izgatja, hogy miként növelje Insta-követői számát.

17 évvel az eredeti sorozat befejezése után jelent meg a folytatás, közben két filmmel tesztelték a rajongók idegeit. Én is megbocsátottam mindkettőt, a mostani teszt azonban embert próbálónak bizonyul. És nem csupán azért, mert a középpontban álló szex már a címben sem létezik, de az alkotók úgy lúgozták ki az eredeti sorozat szellemiségét, hogy attól minden testrészünk száraz marad.

Az önmagában megbocsáthatatlan, hogy Samantha Jones, a negyedik barátnő karaktere nélkül készült el a folytatás, akinek olyan örökbecsű gondolatokat köszönhetünk, mint például: „Szerintem monogámiám van. Biztos tőletek kaptam el.” Erre rátettek egy lapáttal azzal, ami Mr. Biggel történt az első részben, mintha az megteremtené a valódi sztorit. A folytatás felénél járva még mindig várom a történetet.

A legnagyobb bűn viszont az, hogy az új sorozat az eredeti karaktereket egy zavarodott baráti trióvá züllesztette, akik úgy csetlenek-botlanak a világban, mintha a középkorú nőkre csak káosz és bukás várna. Ráadásul egy olyan közönségnek bemutatva, amelynek egy része még nem is élt az eredeti megjelenésekor.

FORRÁS: Facebook

Nemcsak a szexet, a karaktereket is kilúgozták

Lássuk, mi lett kedvenc barátnőinkből! Carrie annyira igyekszik lépést tartani a modern világgal, hogy már nem ír, helyette podcastol. Legnagyobb feladata, hogy félretegye szexuális határait és újra megtalálja a benne rejlő szexistennőt, aki nem félt leírni a vagina szót. Ehhez nem bináris főnöke ad sajátos támogatást úgy, hogy közli vele: ne legyen már ennyire házas, cisznemű nő. „Tudom, hogy több van benned” – mondja Carrie-nek, és miközben kezdtem magam kínosan érezni a jelenet láttán, arra gondoltam: mióta lett szitokszó a férjezett nő?

Charlotte egykor bájos naivitása a bárgyúság új szintjére emelkedett. Mirandával ellentétben ő festi a haját (egyikkel sincs semmi baj), és legnagyobb problémája, hogy miként színesítse társaságát, hogy a vacsorapartik ne legyenek túl fehérek. Miközben az engedelmes csivavává átalakult férje, Harry is megpróbál pc lenni, Charlotte nem érti, mi a baja gyerekének a nemrég vásárolt Oscar de la Renta ruhával.

Az egyetlen izgalmas, mai kérdéseket feszegető szál lánya transznemű ébredezése lehetne, ha közben nem fakadnánk sírva a színésznő plasztik rémmé varázsolt arcán. Miért nem beszél például a botoxról?

A kín legnagyobb hulláma Mirandánál söpört el, aki otthagyta a vállalati jogot, és visszaült az iskolapadba, hogy az emberi jogokról tanuljon. Karaktere sok feladatot kap: egyrészt rejtett alkoholizmussal próbálja leplezni, hogy boldogtalan az élete, ami egy csapásra megváltozik egy szürreális szexjelenetben. Másrészt mindennapos küzdelmet folytat a faji mikroagresszió ellen, mindezt ősz hajjal – Charlotte megrökönyödésére.

Hogy közben hülyét csináltak belőle, aki beszélni is alig tud a színes bőrű tanára jelenlétében, szinte mellékes. Külön fájdalom – és hiteltelen -, hogy férje, az egykor dögös bártulajdonos Steve félsüket, botorkáló öregúr lett, aki már csak arra képes, hogy sorozatokat nézzen.

A meleg barát, Anthony még mindig nagyon vicces, akárcsak Carrie neurózisa, amikor Natasha, az exfeleség után nyomoz. És igen, Mr. Big első epizódos jelenléte visszahozza az eredeti Szex és New York könnyed, szexi, ismerős hangulatát. Amin az se változtat, hogy időközben a színészt is elkapta a metoo-mozgalom: noha tagadja az ellene felhozott szexuális vádakat, állítólag az utolsó részből kivágták egy jelenetét. Pedig lehet, hogy az lett volna a legszellemesebb.

Túl színes, túl igazságos?

Manapság divatos lett agyonkritizálni a Szex és New Yorkot, ami a Jóbarátokhoz hasonlóan túl fehér, túl felszínes, de az az igazság, hogy mindkét sorozat túlélte. Nagyon is jól. A Szex és New York forradalmi volt a maga idejében: másképp beszélt a nőkről, a nőknek szexualitásról, érzelmekről, a barátság komplexitásáról. Mindezt kendőzetlen őszinteséggel, magával ragadó humorral.

A folytatás viszont nem a tényleges változásokkal foglalkozik, hanem úgy tűnik, mintha meg akarná büntetni a karaktereket. Lecke gyanánt mindhárman kaptak egy nem fehér bőrű megmondóembert, hogy a különböző témák mentén dögunalmas píszívé tegyék a sorozatot, és ezzel kijavítsák az eredeti hibáit.

Mintha az alkotók egy listát pipálgattak volna: faji, nemi, társadalmi kérdések – pipa. A nagy igazságkeresés közben azonban épp azt mulasztották el, amiben az eredeti annyira jó volt: szimpatikus történetszálak, amelyekhez kapcsolódunk, melyekben kiderül, hogy a humor és a barátság sok mindenen átsegít.

A négy nő közötti varázslatos dinamika pedig Samantha erőltetett és szintén hiteltelen távollétével végzetes sebet kapott. Odaveszett a szex, odaveszett a humor. Ami maradt: három középkorú nő, akik bizonytalanok, feszültek, zavarodottak, a hangjuk pedig csupán háttérzaj a politikailag korrekt New Yorkban.

Holott a járvány, a karantén, a menopauzát követő szexuális élet, a fizikai változások megannyi mély és vicces történetet kínálnának. Nem tudom, kinek készült a folytatás, de biztosan nem a rajongóknak. Kötelességből megnézem, de már az első tíz percben tudtam: Samanthának igaza volt, hogy távol maradt. A folytatások sokszor nem élik túl, miközben az eredetiek örökké élnek. Nos, kedves Samantha, hogy kiheverjem ezt a sokkot, a te egészségedre koccintok, miközben elindítom az eredeti ismétlését.

Nyitókép: Facebook

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.

Tovább olvasok