Az emberség olyan ajándék, amit nem kaphatsz meg bárhol…

Állig magára húzta a takarót. Fázott. Merő víz volt a teste a paplan alatt. Izzadságban úszott, és vacogott. A láz gyötörte a testét, és kínzó fájdalom járta át a végtagjait. A frissen műtött betegtársak nyögve, szuszogva éltek túl éppen a kórteremben, amelyben ő is feküdt.

Ő pedig nem vágyott most semmi másra, csak tiszta, száraz ruhára. Egy olyan pizsamára, amelyből nem lehet csavarni a “vizet”. Minden erejét összeszedve kimászott az ágyából, hogy a nővérpulthoz tántorogjon. A neonfényben minden olyan hidegnek tűnt: a kórházi folyosó, a gépek monoton zúgása, a fehér falak. De ő mégsem ettől didergett, a belső láz volt az, ami felforrósította a testét.

A nővérek a pultban éppen szünetet tartottak.

– Egy száraz kórházi pendelyt szeretnék kérni – szólalt meg alázatosan. – A pizsamám már csuromvizes.

Felpillantott az egyik, de a szemében nem csillant együttérzés a csatakos, kócos, pizsamás beteg irányába.

– Nincs – jött az elutasító válasz.

– De nagyon fázom – próbálkozott tovább.

– Mondtam, hogy nincs – ismételte meg a nemleges választ a nővér, és már el is fordult tőle.

FORRÁS: Pexels

Hitetlenkedve toporgott a nővérpult előtt, nem akarta elhinni, hogy nem segítenek rajta. Már mindkét otthoni pizsamája izzadsággal átitatott volt, nem tudta leváltani a kórházit azokra. Dideregve megfordult és visszabotorkált a műtött betegek kórtermébe. Tudta, hogy megfelelő gyógyszeres kezelést csak itt kaphat, de otthon legalább volt elég váltópizsamája. Ha átnedvesedett az egyik, volt másik, amit felvehetett.

Nem gondolta, hogy egy tucatnyi hálóöltözéket is magával kell hoznia. Azt hitte, rögtön megfagy, míg végre ismét magára húzta a takarót. Úgy érezte, képtelen lenne még egyszer kikelni az ágyból, anélkül, hogy jéggé ne fagyna, ezért állig betakarózott. Közben látta, hogy Ilike, egy már lábadozófélben lévő idős betegtársa nehézkesen kimászik a saját ágyából és felé közeledik. Megállt az ágya mellett, és csak ennyit mondott: „Vedd le, ráteszem a radiátorra, és segítek cserélni.” Így aztán, amikor ismét csatakos lett, Ilike kelt, vetkőztette, öltöztette.

Bár neki is nehezére esett a mozgás, de önzetlenül segített egy nála is elesettebbnek.

Nem tudta cselekvés nélkül végignézni, hogy a szobatársa, sorstársa tovább szenvedjen. Ezt az önzetlenséget látva könnybe lábadt a szeme. Bár a teste még fázott, a lelke már átmelegedett, hogy érezte egy másik emberi lény jóságának ilyen fokú megnyilvánulását. Háláját nem tudta eléggé szavakba önteni, de Ilike nem is várt viszonzást. Az emberség mélyen belülről fakadt belőle. Neki pedig a kapott gyógyszerek mellett másra nem is volt szüksége a gyógyuláshoz.

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.