Néha fel kell rúgnod mindent, hogy boldog lehess!

Biztosan kaptuk már rajta saját magunkat, hogy elkalandozunk, álmodozunk, szövögetjük a jövőbeni terveinket kortól, nemtől függetlenül. Ülsz és azon gondolkozol, mihez lenne kedved, mivel tudnád jobbá, szebbé, izgalmasabbá tenni a mindennapjaidat. 

Vagy épp fuldokolsz a hétköznap szürkeségében, és egyszerűen ki akarnál törni belőle, változatosságot és igazi, belülről jövő örömet akarsz érezni. Elcsépelt közhely, hogy valósítsd meg önmagad, de annál igazabb. Hiszen ki más tudná, mi jó számodra, ha nem te?

Személy szerint egészen fiatal koromban kitaláltam, hogy mivel szeretnék foglalkozni. És amíg a többiek az iskolában pályaválasztás előtt izzadtak, mint az a bizonyos a templom kapujában, én vígan hátradőlve írtam be, hol szeretnék továbbtanulni. Tiszti főiskolába készültem, előre elterveztem az előttem álló éveket, megjelöltem a köztes állomásként szolgáló gimnáziumot, és megtettem mindent, hogy a dolgok a megfelelő mederben haladjanak.

Aztán – talán a sors fintora, vagy épp a szerencse közbelépése? – elváltak a szüleim, és az életemet egy addig számomra teljesen idegen közegben kellett folytatnom. Semmi különös nincs ebben, igaz? Abban sem, hogy egy új környezet új hatással van az emberre. Épp egy nem túl izgalmas osztályfőnöki órán forgattam a szemeimet, hogy legyen már vége, amikor bejött két férfi.

Előadást tartottak, milyen a megyei újságnál dolgozni, lehetőséget kínálva nekünk, diákoknak, hogy próbára tegyük magunkat. Kíváncsi voltam, jelentkeztem, és bekerültem. Majd éveken keresztül jelentek meg rövidebb írásaim a diákoknak fenntartott oldalon. Talán akkor kezdtem el először azon morfondírozni, hogy nem a katonaság az én utam.

FORRÁS: Pexels

Elmondhatatlan bűntudattal küzdöttem, úgy éreztem, elárultam saját magam. Hiszen mindent elterveztem az utolsó tollvonásig, most pedig a kapujában álltam annak, hogy felrúgjam az egészet. Végül eljött a gimi vége, a döntést pedig meg kellett hozni. De mégis hogyan választasz két dolog közül, amik ennyire különbözőek? Össze sem lehet hasonlítani a két szakmát, én mégis megpróbáltam. Jöttek a pro és kontra érvek, ráncolt homlok, kétségbeesett sóhajok jellemezték a mindennapjaimat.

Amikor ősszel elkezdtem a kommunikációs szakot az egyetemen, már két online magazinnal dolgoztam együtt és imádtam. Szerettem az összes tanórát, érdekelt, így izgalmasnak hatott. Bekerültem egy közegbe, ahol csupa olyan gondolkodású emberrel voltam napi kontaktban, akik ugyanúgy éreztek az írás iránt, mint én. És ez minden nap felvillanyozott. Az írási iránti szerelmem azóta sem lankadt, olyan dolgot találtam meg, amit kár lett volna sutba vágnom.

Azért a régi időkre emlékezve minden évben megnézem a tisztavatást, de már nincs bűntudatom, hanem megkönnyebbült mosollyal bólogatok, hogy jól döntöttem. 

Álmokat, célokat felépíteni nem könnyű. Elengedni pedig még nehezebb. Olyan ez, mint egy új szerelem, amit napról napra jobban megismersz, kötődni kezdesz hozzá, izgalommal tölt el az ismerkedés szakasza. Majd váratlanul megjelenik valaki más a képben, és összedől minden, amiben addig hittél. A lényeg, hogy bármit is tervezel, legyen szó nagyobb, vagy épp kisebb volumenű álmokról, hagyj magadnak elég időt arra, hogy részletesen átgondolva tudj döntést hozni. 

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.