A társas magánynál százszor jobb a valódi egyedüllét?

Magány. Szeretethiány. Depresszió. Mindegyik más, és mégis mindegyik olyan közel áll egymáshoz. Hogy mi a közös talán mindegyikben? Ha a szemedbe néznek, nem csillog. Csak olykor a könnyektől.

Aztán végül már azoktól sem, mert kiapadnak azok is egy idő után, ahogy sorvadsz bele a semmibe. A szádon nem húzódik mosoly, és még ha nem is kong a lelked az ürességtől, valahol nagyon mélyen van mindaz, amiről álmodtál… Amit lehet, hogy már soha senki nem fog tudni előhívni belőled, még az az ember sem, akinek a legkönnyebben mehetne: saját magad.

Az egyedüllét az egyetlen, ami nem mindig kínzó, ami lehet jó és inspiráló. Amiben békébe kerülhetsz magaddal, anélkül, hogy mindig azt vágyd, ami nincs. Talán ez az, amit kihasználhatsz, felhasználhatsz tanulásra, önmagad megismerésére, fejlődésre, és mindarra, amire „nem volt időd”…

Persze akik mindig vannak valahol, és minduntalan tartoznak valakihez, el sem tudják képzelni, hogy tudnak egyedül akárcsak létezni. Félnek mindentől, ami egyedül történik, amit egyedül kell megoldaniuk. Aztán van, hogy beüt az élet, és kénytelenek megélni valami egészen másfajta létezést, mint volt, és a kezdeti pánikot tudatosan, szépen lassan felválthatja egy varázslat.

Nem mással, nem másoktól, kapcsolatoktól, emberektől függve, csakis önmaguktól. A varázslat pedig egyszerűen csak azt mondja: egyedül is elég vagy, ha a szükség úgy hozza, és tulajdonképpen olyan dolgokat is véghez tudsz vinni, amikről előzőleg még csak nem is álmodtál. Ezt a fajta egyedüllétet talán az tudja értékelni igazán, aki élt már páros magányban.

FORRÁS: UNSPLASH

Aki mellett fizikálisan ott voltak, talán még pár mondat erejéig is, de a lélek magányosabb volt, mint valaha. Hiszen megvonásra került minden olyan parányi kis gesztus, ami kell a virágzáshoz. Becéző szavak, érintések, mély, órákon át tartó beszélgetések. Érdeklődés, értő figyelem, hangos nevetés. És amikor ezek szépen lassan, sorjában megszűnnek, akkor az élet tovaszáll belőled.

A szíved dobog, a vér áramlik az ereidben, ám épp csak annyira, hogy a mindennapi kihívásoknak megfelelj. Fantomfájdalommal kelsz és fekszel, hiszen emlékszel még azokra az időkre, amikor soha el nem engedősen szorítottak, amikor a hajadba túrva suttogtak a füledbe, hogy örökké… Amit persze igazán soha nem hittél el, mert az örökké olyan nagyon megfoghatatlan, de legalább hallottad.

És mi maradt utána? Üveges tekintet, hogy már megint egy nap… és a következő… és a hetek, hónapok… szaladnak előled, veled, nélküled, mert szinte csak bábuként létezel bennük. Hogy mi az egyedüllét a magányhoz képest? Egy csoda állapot. De ezt csak akkor értheted, amikor mindkét helyzetben, érzésben voltál, és nem csak hallottál róluk.

És sajnos nagyon sok embernél eljön az idő, amikor a magány, a szeretethiány súlyosabb helyzeteket teremt. Amikor már nemcsak lelki, de testi tünetei vannak, és elkezdenek dobálózni körülötted szavakkal. Például olyannal, mint a depresszió. Egy mentálisan legyengült állapotban pedig magadra veszed, ha az vagy, ha nem.

Voltam egyedül. Voltam magányos. Voltam szeretethiányos. Még talán depressziós is.

No nem olyan mélyen, mint amilyen szörnyű történeteket hallani olyan emberekről, akik nem kapnak segítő kezet, mert sokak szerint ez egy „úri betegség”. Ha én lehangolt vagyok, mindig meg tudom mondani az okát, a miértjét. Ám azt hiszem, ami mindig segített rajtam, minden helyzetben, minden sötét órában, azok a célok. És azt hiszem, minden embernek kell egy olyan szenvedély, ami csak róla szól.

Független családtól, párkapcsolattól, gyerektől, munkától. Művészet, sport, hobbi. Akármi és bármi, de valami… Ami – kerülj bármilyen élethelyzetbe – mindig ott van, mindenkitől teljesen függetlenül. Amihez akkor is tudsz nyúlni, amibe akkor is tudsz menekülni, örülni neki, élvezni, ha úgy érzed, teljesen egyedül vagy.

Mert miközben élsz a szenvedélyednek, rájössz, hogy gyakran te magad vagy a legnagyobb ellensége az életednek. És miközben örömöd leled abban, amit csinálsz, újra össze is barátkozhattok a lelkeddel, ami végül kiemel téged a gödörből…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.