Utólag kellenék, de akkor már késő…

Az „utólagost” kifejezetten úgy tudod felismerni, hogy amikor ott van türelemmel, figyelemmel, nem kell. Vagy nem eléggé. Csak úgy kicsit. Kicsit szexre, kicsit programokra, kicsit társaságra, de nem kell a reggelekre, nem kell az éjszakákra – vagy legalábbis nem mindegyikbe.

Nem kell az ünnepekre, de még minden szürke hétköznapra sem. Kell egy kicsit, de nem nagyon. Kell belőle pár rész, de nem az egész. Mert jobbat akarsz, és mást. Jobb csajt/pasit, aki szebb, okosabb, ügyesebb. Engedelmesebb, vagy éppen bátrabb. Szolgalelkűbb, vagy pont nem. Szőke vagy barna, van sapkája, nincs sapkája. Megbántod egyszer, kétszer, sokszor.

Talán még hülyének is nézed, pedig sokszor tudja, valójában mi történik. De minek mondja? Mint egy stabil bútordarab, akit igazából már ki kéne tenni és vadiújra cserélni, de ott az a fránya ragaszkodás érzése, amiért még talán hitegeted is néha egy kicsit… Ám sírva, mosolyogva, hallgatva, csacsogva, az a buta még mindig ott van. A másik pályán nők és férfiak jönnek és mennek, de ő mindig marad.

Vagyis, majdnem mindig… Mert aztán eljön az idő, amikor megelégeli, hogy nem ő az, aki reggelente a bundáskenyeret kapja, csak az, akivel elütöd az időt. Napközben meg a bánatodat hallgatja a telefonba, ami egy idő után nagyon nyomasztó szerep lesz, és végül továbbáll, olyasvalaki felé, akinél a minden lehet. Talán kicsit meg is könnyebbülsz, mert annyira azért ragaszkodtál hozzá, hogy nem volt szíved kitenni, vagy csak kényelmes volt…

Hiszen azért valahol a részed és az életed része lett, még ha nem is egészen komolyan. Azt hiszem, ez a majdnem barát meg barátnő egy típus. Túl sok empátiával és türelemmel. Mosolyogva megfigyelő, belül kicsit időről időre megreccsenő, de kitartó természettel. Aztán telnek az évek. Ha fontos voltál, messziről figyelget, de nem szól… akárcsak régen, úgy most is csendesen kísér téged.

Ha éppen úgy alakul, megint csak meghallgatja a bánatod, úgy barátilag, a régmúlt emlékére. De igazán már nem akar részt vállalni abból, amit adhattál volna, de nem tetted. Mert neked más kellett…. szebb és jobb, és ügyesebb, és a fene tudja, mit akartál még. Az igazság az, hogy magad sem tudod igazán… Ám ez a típus rendszerint borítékolja és pontosan tudja, mi fog történni, hiszen mindig ez történik.

FORRÁS: UNSPLASH

És ha az életben annyi ezresük lenne, ahányszor hallották már a szöveget, miközben azt hiszed, te találtad fel… Mert túl leszel a sokadik kapcsolaton még mindig jobbat keresve, közben kezded kapizsgálni a valóságot az álomvilágon túl. Hiszen neki jobb a kinézete, de egy kretén… ő okosabb, de nem kívánod, mert szar a kisugárzása… Vele jó a szex, de nem lehet vele sem beszélgetni, sem egy jót nevetni

Ő pedig tök jól néz ki, nem is hülye, de megjelenni nem lehet vele, mert viselkedni, na, azt nem tud… És így bizony nem lesz sem szebb, sem jobb egyik sem. És akkor kipattan a szikra az agyadból, hogy volt ő… Miért is nem kellett úgy egészen? Igazából már gőzöd sincs, nem is emlékszel igazán. Persze az első adandó alkalommal elmondod neki, hogy mekkora egy seggfej voltál, és úgy érzed, elcseszted, hiszen mennyit gondolsz rá, és hiányzik, és jó lenne újra látni, újra egy jót beszélgetni.

Így tesznek az okosak. A hülyék és bátrak persze azt is elmondják, mennyire hiányzik a nevetések közötti ágyban hancúr, és ez is ismétlést kívánna, mindez persze csak a lelked dugdosása után, mint régen. Aztán kialakul… lehet ezúttal több is lehet köztetek… És tudod, hogy mennyire nem mondasz újat? Dehogy tudod! Ezek a nők és férfiak, akik utólag kellenének, számtalanszor hallották már ezt.

Mindenkinek járna egy második esély? Talán. De az igazság az, hogy ezekben a kapcsolatokban rendszerint már a következő száz életetekre eljátsszátok ezeket a második esélyeket. Aztán minél több ilyenen túl vagy, minél jobban múlik az élet, már nem érdekelnek ezek az emberek – hacsak nem volt extra fontos, és nem voltál úgy beleesve, mint kiskutya a gödörbe… Mindannyiunknak tanulni kell.

Megtanulni, hogy akkor értékeljünk, amikor ott van a másik, amikor még lehetőségünk van rá, parádé és show nélkül.

És meg kell tanulnunk azt is, hogy aki nem tesz értünk, vagy csak utólag akar, mert képtelen ott és akkor megmarkolni a kezünket… aki soha, még csak a gondolattól sem rémül meg, hogy elveszíthet, és az életet nélküled kell, hogy folytassa… Nos, ő nem a te embered. Sem először, sem másodszor, sem sokadjára.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.