A hazugság 7 arca: Miért vernek át az emberek?

Hazudni mindenki szokott – aki azt állítja, soha, az egészen biztosan füllent. Az utóbbi időben éppen ezért sokat olvastam a hazugságról, és rájöttem, milyen sokféle arca létezhet. Miért is hazudik tehát az ember? 

 1. Azért, hogy megőrizzék a róluk kialakult képet…

Lehet, hogy csak ártatlan füllentésről van szó, esetleg kisebb-nagyobb túlzásokról, ami az eredményeket illeti. A cél ilyenkor az, hogy a hazugság által minél jobb színben tűnjön fel az ember, ezáltal hiteles, felelősségteljes figura benyomását keltse. A politikus hazudik a szeretőjéről, hogy megőrizze a hűséges, becsületes férj képét, az alkalmazott azt mondja a főnöknek, hogy a dugó miatt késett már megint, mert egyszerűen képtelen volt időben kikelni az ágyból.

 2. Nem akarnak másokat megbántani, féltik a kapcsolatot

Akkor kerül sor ilyen hazugságra, ha az ember félti a másik érzéseit, illetve attól tart, hogy az igazság kimondásával elüldözné a számára fontos személyt. Előfordulhat, hogy nem merjük megmondani egy kedves barátnak, hogy nincs kedvünk a hétvégi közös programhoz, ezért inkább beteget jelentünk.

Vagy hazudunk arról a párunknak, mennyire vonzónak találjuk a szomszédot, hogy ne okozzunk ezzel fájdalmat. Ebbe a kategóriába tartozik az is, amikor a félrelépő házastárs a végletekig tagadja a románcot, hiába bukott már le, mert retteg attól, hogy párja kiteszi a szűrét.

FORRÁS: UNSPLASH

 3.  Azért, hogy megvédjenek valakit, akit szeretnek

Ebben az esetben a családon belüli erőszak áldozata hazudik a nagy pofonról, ami miatt a falnak esett és eltörte a kezét, hogy megvédje párját a jogi következményektől. A szerető édesanya alibit kínál eltévelyedett kisfiának, amikor az bűncselekményt követ el. Gyakori eset, hogy a feleség magára vállalja, hogy miatta késett a férj, ha annak egy fontos találkozón kell megjelennie. Ezek a hazugságok mind arról szólnak, hogy ne lehessen számonkérni azt, aki mulasztott, hibázott, vagy épp bűncselekményt követett el.

 4. Azért, hogy jobbnak tűnjenek

Ezen a ponton egyértelműen a nagyzolásról van szó: az állásinterjún a jelölt eltúlozza múltbeli eredményeit, sikereit, hogy őt válasszák a pozícióra. A randipartner előadja, hogy mi mindennel foglalkozik és mennyire tehetséges, csak hogy vonzóbb társ legyen.

Ide sorolható az, amikor az anyukák egymást túllicitálva dicsérik csemetéiket, hogy úgy tűnjön, ők a legjobb szülők a világon. Hiszen az ő gyerekük már 5 hónaposan beszélt és 1 évesen művészi értékű festményeket készített – ennek nyilván a tökéletes nevelés és a remek gének lehetnek az okai.

 5. Azért, hogy elkerüljék a konfliktust

Erre akkor kerül sor, ha az ember attól tart, hogy ránézve negatív következményei lehetnek az igazságnak, ezért inkább kitalál egy alternatív valóságot, hogy a vélt vagy valós “büntetést” elkerülje. A tinédzserek gyakran hazudnak arról, mi történt az iskolában, hogy elkerüljék a büntetést otthon, de felnőtt is simán torzíthat a valóságon.

Például, ha az édesanyja megkéri, hogy adjon fel egy levelet, de megfeledkezik róla, később ezt nem vallja be, hanem azt hazudja, hogy a küldemény feladásra került, legfeljebb a posta kavarhatta el valahol.

 6. Azért, mert tudja: így érhet el gyors sikert

Sokan a jutalom érdekében hazudnak. Amikor a kisgyereknek megígérik, hogy csokit kap, ha rendet rak a szobájában, de erre nem marad ideje, simán lehet, hogy hazudni fog a cél érdekében. Ugyanez történik akkor is, amikor a randin a pasi azt hazudja, komoly kapcsolatra vágyik, miközben csak minél előbb le akarja fektetni partnerét.

 7. Azért, mert súlyos személyiségzavara van

Sok esetben a hazugságnak ezt a formáját a legnehezebb felismerni, mert bár a következményei többnyire igen súlyosak, a motivációk itt rajzolódnak ki a legkevésbé élesen a kezdetektől fogva. Van, hogy nárcisztikus, máskor antiszociális személyiségzavar húzódik a patológiás hazudozás mögött, és csak évek múltán derül ki, hogy a manipulációnak milyen fokával állt szemben az ember. Mind közül ez a hazugság legveszélyesebb arca, aminél az áldozatnak általában terápiás segítségre van szüksége…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.

Tovább olvasok