Megmentett, hogy szerethetlek!

Tudod, az úgy volt, hogy megláttalak. Csak egy fotó a társkereső alkalmazásban. Tudod, már akkor nagyon reméltem, hogy majd visszajelölsz, amikor én bejelöltelek. Fura érzés volt, mert az olyan kicsit, mint egy húspiac, mégis, mintha láttam volna a fotó mögött az embert. 

Nem is kattintgattam tovább, mert nem láttam értelmét. Tudod, nagyon örültem, amikor visszajelöltél. Tényleg. Olyan őszintén. Meg kíváncsian. Vajon milyen lehetsz a való életben? Milyen lehet a hangod? Az ölelésed? Vajon milyen az illatod? És vajon csillog e majd a szemed, ha rám nézel?

Tudod, kicsit féltem, amikor Facetimeon hívtál. Kómás, smink nélküli, vasárnap reggeli fej, kócos hajjal – nem biztos, hogy a legszebb látvány. Nem riasztott el. Jó volt látni, ahogy a fotó megelevenedik. Jó volt látni a mosolyod. Tudod, jelnek vettem a kedvenc éttermet. Hogy ugyanaz a tiéd is, mint az enyém. Biztos dedósan hangzik, meg hókuszpókuszos, de annak éreztem.

Tudod, sokáig készülődtem a randira. Sütött a nap, és még ki akartam élvezni az utolsó őszi, kellemes időt. És olyannak látszani, amilyen belül vagyok. Mondjuk, sosem voltam jó színésznő. Tudod, amikor először megláttalak, és megöleltél, rózsaszín buborékba kerültem. Mint a buta kis szerelmes filmekben, meg az Insta-effektekben. Döbbenet.

Tudod, olyan volt, mintha ezer éve együtt lennénk. Amikor magadhoz húztál és megcsókoltál, teljesen magától értetődő volt, hogy visszacsókollak. Tudod, kicsit össze voltam törve akkor. Sosem mondtam. Sosem mutattam. És sosem tudhattad, hogy mennyire sokat jelentett akárcsak egy ölelésed is. Egy mosolyod. Egy üzeneted. Egy hívásod.

FORRÁS: PEXELS

Tudod, igazából megmentettél. Merek újra hinni és szeretni.

Nem volt könnyű, és nem volt egyszerű. Tudod, nagyon sokat jelentenek apróságok. Amikor együtt sétáltatjuk a mindenkikutyája mopszot. Amikor lefekvéskor magadhoz húzol. Amikor ébredéskor belecsókolsz a hajamba. Amikor közösen főzünk valamit. Amikor mind a két gyerkőc az asztalnál falatozik, a tiéd és az enyém is.

Amikor kirándulunk. Amikor vacogva kint dohányzunk a teraszon. Amikor csak bambuljuk a tv-t. És amikor reggelig beszélgetünk. Amikor hajnalban beosonok a lakásodba és várom, hogy hazaérj. Tudod, remélem, sokáig fog ez tartani. És remélem, tudod, hogy mennyire szeretlek.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂