Mozaikcsalád: Több megértésre van szükség, mint máshol!

Manapság már teljesen normálisnak számít, ha egy családban olyan gyerekek nőnek fel, akiknek sem az apukájuk, sem az anyukájuk nem ugyanaz. És sajnos a válási statisztika is azt mutatja, hogy ez a szám egyre csak nőni fog. 

Az ember társas lény – mármint a többsége -, és válás után is próbálkozik új kapcsolatot létesíteni. Így vagyok ezzel én is már kerek 10 éve, és azt kell mondjam, hogy sokkal egyszerűbb olyan párt választani, aki maga is szülő. Hiszen akkor valószínűleg átment ugyanazokon a problémákon a másik fél is, és megértőbb.

Most négyen vagyunk, ő és én, meg a fiam és a lánya. A gyerekek közötti korkülönbség is 10 év, tehát már nincs olyan program – az evésen kívül – ami mindkettőjüket lekötné. Mondjuk, amikor a nagy mesét olvas a kicsinek, még az az 5 perc ilyen. Aztán mindketten megunják. Végül is az első akadályt megugrotta a kapcsolat, ha a nő és a férfi vonzalma után a gyerekek is elvannak együtt.

Aztán jönnek az exek. Az enyémmel szerencsére nem szokott senkinek kontaktja lenni, direkt úgy intézem. Mindenki jobban jár. Az övé jó fej, vagány csaj, sokkal lazább nálam. Bár lehet, hogy az ő korában én is ilyen voltam. Nem, nem vagyok annyira öreg, csak pont az a pár év előnyöm és tapasztalatom van elvált szülőként. Szóval ez a pont is pipa, a kettejük ügyeibe nem szólok bele, a gyerkőc érdekei vannak szem előtt tartva.

A logisztika talán a legnehezebb. Hogy ki hol van, hova megy, melyik gyerek kinél van, mikor vagyunk mind együtt, és mikor vagyunk csak ketten. Egy normális családban is kihívás a munka mellett a gyerekek hurcolása: óvoda/iskola, aztán edzés is. Ez hatványozottan nehezebb, ha apa és anya is máshol laknak, és az exek is.

FORRÁS: PEXELS

Azt gondolom, hogy ehhez az együttéléshez, egy ilyen kapcsolathoz rengeteg rugalmasság kell.

És megértés meg elfogadás. És kellő lazaság. Anélkül csak ámokfutás lenne, az biztos. Szerencsém van. Eddig minden megvan. Egy vagány pasi, egy kamasz fiú (na ez a legnehezebb talán) és egy cuki kiscsaj. Innen már csak az a nehezebb, ha úgy alakul, hogy a te gyereked és az én gyerekem veri a mi gyerekünket…

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok