Nem lesz mindenem a tiéd – akkor sem, ha szeretlek!

2022-01-28 Esszencia

Hallgattalak, és tudod, rég éreztem már ilyen ingerültséget. Rég hatottak rám ilyen mély dühvel más szavai, amik úgy ültek a mellkasomra, mintha össze akarnának nyomni belül. Azt a szuszt, azt a levegővételt akarta, követelte ez a féktelen érzés bennem, ami az élethez kell. Ami a létezésemhez kell…

Hogy mikor éreztem ilyet vagy ehhez hasonlót utoljára? Nem tudok rá visszaemlékezni. Csak ültem ott, és amíg beszéltél, azon rágódtam, hogy menekülni akarok. Menekülni arról a csatamezőről, amin támadást indítottál, és úgy csapódtak a kimondott szavak, mintha egy golyózápor kellős közepén lennék, amely minden másodpercben megsebez.

Oh, hát persze! Most azt mondanád, hogy ne használjak ilyen drámai, színpadias nagy szavakat. Akkor mondom másképp, csak olyan egyszerűen: el a kezekkel az életemtől! El a kezekkel tőlem! El a kezekkel attól, ami számomra örömet okoz, ami a mentsváram minden nehéz helyzetben! Igen, azokban a nehéz helyzetekben is, amikbe te sodorsz.

Ne akarj uralni mindent, ami körülvesz! Főleg ne az életem olyan szeleteit, amikhez vajmi kevés közöd van, hiszen ezek már akkor is velem voltak, amikor neked még a létezésedről sem tudtam. És akkor is velem vannak, amikor te sehol nem vagy… Sosem értettem, hogy emberek, akik külön világgal, külön gondolatokkal érkeznek egymás életébe, ezt miért nem tudják tiszteletben tartani hosszú távon.

Sosem értettem: a közös élet mellett miért nem fér el saját is? Nem szerelmesnek születtünk. Nem párnak. Nem férjnek, feleségnek születtek az emberek. Azzá válnak, de ettől még önálló életet élnek. És tudod, azt látom, hogy csak ritkán van jó vége, ha mindent feladunk egymásért. Minden meggyőződést, minden elhatározást, minden hobbit, minden munkát, és úgy az egész életet.

FORRÁS: PEXELS

Mert lehet, hogy akkor, abban a pillanatban és a szerelem mámorában örömmel teszik az emberek, és még jó ötletnek is tűnik. De ahogy tisztul a kép, nagyon fájdalmas látni, hogy amíg a másik mindent megőrzött és kiegészült veled, neked rajta kívül az égvilágon semmi nem maradt. Hogy ennek elégnek kellene lenni? Kevés embernek elég ez, hiszen az emberi lélek és személyiség olyan nagyon összetett.

Igen, áldozatokat kell hozni. Talán sorrendet is változtatni a párkapcsolatért, családért – amire van, aki lazán képes, van, aki soha nem lesz az, mert pályaalkalmatlan rá. De a közhelyes középúton kellene fognunk egymás kezét. Talán már nem látsz annyira erős nőnek, mint régen. Tudod, néha még én is nehezen fedezem fel az erőt, a régi ént a tűzhely mellett állva, cicanaciban.

De a cicanaci mögött ott van az oroszlán, akit megismertél. Aki az övéiért, a véreiért bármikor bátran áll a viharban, még akkor is, ha a világ összedőlni készül körülöttük. Ezt tudod, és talán tetszik is neked. De ez nem úgy működik, hogy egyik oldalon legyen bennem ez a természet, a másik oldalon pedig ácsorogjak a konyhában nyávogó macskaként, remegve függve tőled.

Tudnod kellene, hogy a csinos ruhák ott várnak a szekrényben, ahogy a magassarkúk is. És pontosan tudják, ahogy én is, te is, hogy hamarosan eljön az idejük. És ahogy ezek a vacakok ott vannak a háttérben, úgy az a rengeteg terv, cél is bennem, amiknek szintén lassan eljön az ideje a kibontakozásra. Részben azért szunnyadnak, mert először egy másfajta feladatot kell véghez vinnem – és még azért is pihennek, hogy te tudd tenni, amit kell.

De ezek bennem csak az enyémek. Nem a tiéd, nem másé, az enyém! Amikről nem tartozom sem elszámolással, sem beszámolással, sem magyarázattal neked sem, és másnak sem. Tudnod kellene, hogy az én természetem olyan, hogy nem tűri, ha gúzsba akarják kötni. Mert abban a pillanatban, ha nem tartják tiszteletben a határokat, az bizony lázadást szül. A lázadás pedig harcot, a harc pedig áldozatokat követel. De ennek nem kell így lennie egy intelligens világban…

Átéltem azt az életemben, amit még rajtam kívül bizonyára nagyon sokan a világon. Egy szerettem a szemem előtt ment el egyik másodpercről a másikra. Mennyi volt ez? Öt másodperc? Tíz? Ha azt hiszed, ennyi idő alatt nem születhetnek nagy dolgok, és nem érhetnek véget, akkor buta vagy.

És akkor is, ha nem tudod, hogy aki egy ilyet lát és átél az életben, az utána már kevés dologtól fél úgy igazán.

Mert látta a lehető legrosszabbat, ami csak bekövetkezhet az életben. És ahogy meghalnak előtte, úgy születik meg a bátorság a szívében. És az az ember, aki egy ilyet átél, veszélyes társ egy olyan kalitkában, ahol a puszta racionalitás a táptalaja a létezésnek.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂