Menekülj onnan, ahol nem becsülnek!

Jaj, bárcsak elkaphatnék mindenkit, aki úgy érzi, beragadt egy élethelyzetbe – rossz házasság, gyűlölt munkahely – és éveken át kínlódik, szenved! Bárcsak megölelhetném őket, és azt kiabálhatnám: van választási lehetőséged!

Menj, menj, menekülj, ne tedd tönkre magad… Olyan rövid az élet, hogy minden napért kár, amit önmagad mérgezésével és elnyomásával töltesz! Tudom, tudom, nem is olyan egyszerű ez az egész. A dolognak két szegmense is van: az anyagi és a mentális tényező. Úgy érzed, függésben vagy. Ha nem élsz együtt azzal az emberrel, nincs hova menned, nem tudod fenntartani magadat.

Ha eladjátok a lakást, az árából nem tudtok két kisebbet venni, és akkor mi lesz veled? Az albérlet árak az egekben, egyedül hogyan tudnád fenntartani magad, a gyerekeket? A munkahellyel hasonló a helyzet: bármennyire is gyűlölöd a feladataidat és a kollégákat, azért mégiscsak korrekt kis summa érkezik havonta a számládra. Ha felmondasz, mégis miből fogod fizetni a sárga csekkeket, hogyan tartod fenn az életszínvonalat, amit megszoktál?

Most akkor a gyerek se járhat többé – legalábbis beláthatatlan ideig – fejlesztésekre és lovaglásra? Á, az ő jólléte mindennél fontosabb… Talán még ennél is nagyobb teher az a mentális állapot, amiben vagy. Persze ne csodálkozzunk rajta, hogy ide kerültél. Hiszen évek, évtizedek óta olyan helyen vagy, ahol nem becsülnek meg, nem értékelnek, nincs sikerélményed – az önbizalmad tehát teljesen leépült mostanra.

Beállt a tanult tehetetlenség korszaka, amikor is nem látod már sem a valós értékeidet, sem az objektív lehetőségeidet. Alkalmatlannak, inkompetensnek tűnsz a magad szemében, és minden erőfeszítés értelmetlennek és eleve kudarcra ítéltnek tetszik – ezért inkább bele sem vágsz semmibe. Minek? Úgyis megint pofára esnél, mint már annyiszor, vagy épp nem változna semmi sem a mostani körülményekhez képest… Elvégre az összes férfi/nő, főnök, munkahely ugyanolyan, nem?

Nagyon erős tud lenni mindkét tényező korlátozó, lehúzó ereje. Ezt jól mutatja az a példa, amikor a szakmáját gyűlölő, 45 éves, egyedülálló topmenedzsernek öten magyaráztuk, hogy dehát van két üresen álló pöpec budapesti ingatlana, amiket jó pénzért kiadhat vagy eladhat. Ám ő csak zokogott tovább megállás nélkül, hogy ő bizony éhen fog halni, ha felmond a munkahelyén, ami a végletekig megnyomorította az elmúlt nyolc évben.

Sem ez a tény, sem pedig a két diplomája, 20 év munkatapasztalata nem volt elég ahhoz, hogy megértse: van lehetősége lépni. Sőt, abban a kivételes helyzetben is van, hogy ha pár hónapig nem dolgozik, az akkor se látszik meg az életszínvonalán. Egészen más attitűd sugárzik ezzel szemben abból a harmincas nőből, aki épp csak egy éve költözött két pici gyerekkel és férjével álmai kertes házába, aminek 50 százalékban volt tulajdonosa.

Rájött azonban, hogy a házassága már régóta menthetetlen, és benne már semmilyen motiváció nem is maradt annak megmentésére. Keresett hát a közelben egy aprócska albérletet, és azonnal kiköltözött: az 50 százalékos tulajdonrészét a gyerekeire íratta, a férjnek pedig közös felügyeletetet ajánlott egyhetes bontásban. Nem bosszút állni akart és a gyerekeket kisajátítani a frigyben elszenvedett nehézségeiért, hanem kilépni abból, amiben van, mert szenvedett.

FORRÁS: PEXELS

Járt ez anyagi áldozattal, életszínvonal csökkenéssel? Az előbbi felől ne legyenek kétségeink, de az utóbbi már kérdéses: főszereplőnk ugyanis mióta ezt meglépte, boldogabb, mint valaha. Persze eszem ágában sincs szerencsétlen lúzerként versus altrikus szuperhősként láttatni a két fenti történet egyik szereplőjét sem. Mindketten tehetséges, nagyszerű emberek, akik nagyon nehéz helyzetből keresik, keresték a kiutat a maguk pillanatnyi eszközeinek segítségével.

A különbséget nem valamiféle plusz képesség vagy titokzatos szupererő adja, hanem a szemléletbeli különbözőség. Az, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres-e az ő olvasatukban. Az, hogy döntésükkor, alapos mérlegelés után az erőforrásaikhoz nyúlnak-e, vagy épp a hiányaikra helyezik a fókuszt. Az, hogy képesek-e átmenetileg lemondani bizonyos dolgokról annak érdekében, hogy hosszú távon kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak legyenek.

Hogy bírnak-e egy kis bizonytalanságot is szükség esetén a későbbi biztonság érdekében. 

Biztos vagyok abban, hogy az attitűdváltást és a tartós szemléletbeli különbséget bárki elérheti. Van, amikor ehhez segítség kell, de akkor is szenvedélyesen hiszem: van kiút a szenvedésekkel teli stagnálásból, és csupán illúzió, hogy nem léphetsz ki.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok