Lekéshetjük az igazi szerelmet?

Kislányként úgy képzeltem az életet, hogy egyszer csak találkozom valakivel, akivel első látásra egymásba szeretünk, és boldogan kísérjük egymást életünk végéig. Ez a 20-as éveim elején meg is történt, sőt… az élet olyan kegyes volt hozzám, hogy kölcsönös volt az érzés.

Ma, lassan a B oldalt pörgetve azonban ő is, én is mást kísérünk az élet kicsit sem egyenletes útjain. Még csak nem is azért alakult így a történetünk, mert nem volt annyira mély az a szerelem, mint kellett volna. Egyvalami nem passzolt: a körülmények és az akkori életritmusunk. Persze most bárki mondhatja, ha nagyon komoly lett volna, még máig együtt lennénk. Pedig elhihetitek, az volt.

Nagy szerelem, nagy szenvedéllyel. Talán, ha nem vagyok olyan fiatal, jobban tudtam volna küzdeni? Lehet… Talán, ha jobban passzolnak a céljaink, a jövőbeni elképzelések, akkor máig együtt lennénk? Lehet. De akkoriban mást és másképp akartunk az élettől. Talán, ha később találkozunk, működhetett volna? Lehet… Lehetek, talánok. Jó ismerősi viszony, ennyi maradt a nagy szerelemből.

Így az élet elég korán megtanította nekem, hogy hiába a nagy szerelmek, a nagy érzelmek, ez nem garancia arra, hogy örökké. Annyi mindennek kell passzolni. Annyi mindennek kell összeállni az életben. Hiszen van, hogy túl korán, vagy éppen túl későn érkezünk meg egymás életébe. Erre még csak fel sem lehet készülni. Nem lehet furfangos terveket szőni és forgatókönyveket gyártani rá.

Hiszen csak annyi történik, hogy felkelsz egy reggel gyanútlanul, és egyszer csak azt veszed észre, hogy már semmi nem lesz olyan, mint előtte. Mert tudod, hogy van, hogy létezik, csak éppen túl korán érkeztél… Vagy éppen lekésted, mint azt az utolsó fránya vonatot, és bizony mire eljön a hajnali járat, már túl sokat fagyoskodsz egyedül.

FORRÁS: PEXELS

Mire felkel a nap, a ti napotok, előfordulhat, hogy kihűl minden, ami lángra lobbantotta a szíved, és minden érzékszerved, ami olyan békésen szunnyadt addig az átlagosnak tűnő reggelig. Ám van olyan, hogy minden körülmény, minden esemény, passzol és összevág? Tökéletes lehet, ha a Nap meg a Hold nem takarja el egymást, és a Föld úgy forog, hogy nem kell vaksötétben közelednünk egymás felé?

Ha a horoszkópjaink passzolnak, ha az életünk menete épp egy sínen van? Ha bevállaltuk egymást erre az életre, ha a sorsunk menetét egymásra írtuk, mielőtt leszülettünk… Ha szövetséget kötöttünk előző életünkben, hogy egyszer majd együtt folytatjuk, ha a szívünk dobbanása egy ritmusra ver, ha jól elkapjuk a szikrákat, ami egymásra emelt tekintetünkből érkezik…

Ha annak a kémia folyamatnak a képletét helyesen oldjuk meg, amit testünk áraszt a másik felé. Akkor talán mindegy, mikor érkezünk a másik életébe? Azt hiszem, nem… még ekkor sem mindegy. Az igazság az, hogy talán soha nincs megfelelő idő és körülmény. Nincs olyan, hogy minden együtt áll, hogy minden tökéletes, hogy minden hibátlan.

A kerek szögletes, a szögletes meg kerek, a világ ilyen elcseszett, de nekünk meg vannak képességeink, amivel formálhatjuk. Feltettem a kérdést pár embernek: le lehet késni egymásról? Mindenki azt mondta, hogy igen. Tehát az emberek ezzel a ténnyel, amiről olyan keveset beszélünk, nagyon is tisztában vannak. De ezek egyértelműen fájó érzelmek.

Volt, akinek sebeket téptem fel ezzel az ártatlan kérdéssel, mert az agya olyan zugába rejtette titkos, „lekésett” szerelmét, aminek a kulcsát eldobta. Én pedig most újra kezébe adtam, és ezzel kinyílt minden eltemetett érzelem. Sokféleképpen lehet kezelni ezt a helyzetet, azt hiszem. Lehet úgy csinálni, mintha az ember nem lenne tisztában a tényekkel. Hazudva, szemlesütve, megmagyarázva az egyértelműt.

Lehet drámázva, sírva sajnálgatni, amin nem – vagy csak nagy nehézségek árán – tudnál változtatni. És élhetsz úgy is, hogy tüdőből veszel egy jó nagy levegőt, annyi erőt szedve magadba, amennyit csak bírsz, és kimondod: hálás vagyok! Hálás vagyok, hogy ismerhetem, ha csak kicsit is kaptam belőle. Még akkor is, ha túl korán érkeztem, vagy éppen lekéstem. Hálás vagyok.

És akkor talán nem fáj annyira az életnek ez a furcsa játéka…

Az idő ellen nem tudsz mit tenni. Nem tudod sem vissza, sem előre forgatni. Ez egy újabb olyan dolog, ami sokkal hatalmasabb nálad és a létezésnél. Ezért kénytelen vagy elfogadni. És minél előbb megteszed, annál előbb belenyugszik a lelked, és talán annál előbb tudsz valóban hálás lenni. Nem csak keserűen hazudva.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂