Jobban megmarad a szenvedély, ha nem költözünk össze?

Mi emberek szeretünk címkézni. Címkézzük egymást, élethelyzeteket, párkapcsolati formákat. Szeretjük keretek közé zárni önmagunkat, a társunkat, és a párkapcsolatunkat is, hiszen akkor a játékszabályok egyszerűbbek, egyértelműbbek, és elvileg mindenki tisztábban lát.

Ám a kapcsolati címkézések egén megjelent egy új csillag, ami egyre népszerűbb. Ez nem más, mint a mingli életmód. De kik is azok a minglik? Azok, akik párkapcsolatban élnek, de nem együtt a hét minden napján. Régen nem voltam benne biztos, hogy számomra a klasszikus párkapcsolat az ideális állapot.

Ugyan abban élek, de például, amikor este csak úgy írogatnék EGYEDÜL – anélkül, hogy bárki hozzám szól -, olyankor rájövök, hogy a párkapcsolat pidesztálra emelése ebben a formájában még most sem az én asztalom. Persze én is beleugrottam az összeköltözős témába többször is, mert hát mindenki ezt csinálja előbb-utóbb. Biztosan azért, mert jó, meg ez a „normális” – gondoltam.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy alapvetően nem csak a partnereimmel volt a gond. Hanem azzal a belülről jövő nyűgös érzéssel is, hogy talán én nem vagyok alkalmas erre, csak próbálok alkalmazkodni. Mert bizony kissé befelé forduló emberként, az átlagnál többször vágynám a magányt. Többször, mint azt egy párkapcsolat elvisel.

Annak idején azt mondtam, az én „álom” állapotom, ha lenne egy férfi mellettem – ám nem mindig, minden egyes nap egy légtérben -, és élnének azokat a kapcsolati huncutságok, mint a szeretet, törődés, szenvedély, szex. De heti 1-2 napot leszámítva nem élnénk egymás nyakán. Akkoriban nem hallottam még a mingliségről, pedig a fiatal felnőttek gyakran ezt csinálják, amikor csak „járnak”.

FORRÁS: PEXELS

Ám idősebb korban kissé ferde szemmel néznének az emberre ezért, hiszen valahol még mindig elképzelhetetlen, hogy valakinek ne a klasszik életmód legyen az alap. Az ilyen mingli létre egyből ráfognák a legtöbben, hogy ez nem más, mint egy szerető viszony, a megúszos fajtából. Ám valami történt… egyre többen elkezdték felvállalni a mingli létet.

Azok, akik még nem akarnak mélyen elköteleződni összeköltözéssel, és azok, akik már nem. Mert már próbálták, és nem jött be nekik. És bizony ők azt mondják, mindenki vezesse csak a saját háztartását, a másik nélkül is van életük, és a szerelmük a minőségi időtől függ, nem a mennyiségitől. Sokak szerint persze ez egyfajta elodázása az elköteleződésnek, ám én ezt az idősebbeknél nem így érzem.

Egész egyszerűen, aki élt már hosszú párkapcsolatban, az tudja, hogy a mindennapi monotonitás akkora éket tud vágni egy jól működő szerelembe is, ami gyakran a kapcsolatok halálát jelenti. És itt, a mingliségnél, mindig megvan kicsit a vágy, a hiányérzet, a várakozás izgalma a mindennapok szürkesége helyett.

Azt is mondják, hogy ezek a kapcsolatok nem lehetnek komolyak, hiszen a megcsalás lehetősége – és alkalma – sokkal nagyobb tud lenni, mint egy átlagos párkapcsolatnál. Ez döntés. Az, hogy hűséges leszel vagy sem. Eldöntheted, hogy igen, de végül jöhet olyan, aki felülír minden addig futó programot, és még saját magad is megkérdőjelezed miatta, az egész addig életeddel együtt.

Mert ha egy férfi eldönti, hogy lefekszik egy nővel, és ha egy nő eldönti, hogy lefekszik egy férfival, akkor bizony nincs az az isten, aki megállítja őket. Nincs az a fogadalom, az a gyűrű, ami ezt megakadályozza. Persze a szenvedély vihet mindent, de igazából ez az egész fejben dől el. És ez bizony nem attól függ, hogy egy tető alatt laknak-e a párok vagy sem…

Még csak nem is attól függ, hogy minden este egy ágyban fekszenek e le. És ha csak nincs valakin nyomkövető, nincs bekamerázva, a napból van átlag 12-16 órája bárkinek, hogy félrelépjen. És hacsak nem komplett pancser, sosem derül ki. Ez ellen nem tehetsz semmit.

Este pedig hazamegy és éli a családi életet. Mert neki általában már nincs meg a viszontlátás izgalma… Mert naponta azt az illatot érzi, naponta abba a szempárba néz. Ez van, akinek jó. Van, aki imádja ezt a fajta állandóságot, ezt a fajta stabilitást. És stabilitásként gondol rá, nem unalmas hétköznapként.

Ám vannak, akik ezt másképp szeretnék megélni, nevezzük mingliknek, vagy tegyünk rájuk bármilyen hülye jelzőt.

Ők bizony üdvözlik a „normalitás” változását, élik szavak, pecsétek nélküli szabad stabilitásukat. És azt hiszem, kevés jobb dolog lehet az életben annál, amikor nem eskük kötnek össze valakivel, hanem pusztán, hogy akarod őt a magatok módján. Nem úgy, ahogy a társadalom szerint az elvárt…

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂