A pénzes pasikkal nagy ára van a szerelemnek!

„Csak gondoltam, felhívlak…hiányzol…” Tudta, hogy nem érek rá, ennek ellenére cseppet sem lepett meg, hogy keres. A szülei valami bulit tartottak, ilyenkor ő az első adandó alkalommal kilógott a teraszra.

Én is meg voltam hívva, de ha nem ilyen családba születsz, mondanom sem kell, hogy az életed nem egy luxusparty sorozat. Olivér ezt képtelen volt átérezni – tulajdonképpen nem tehetett róla. „Túl komoly vagy. Miért kell ennyire ráfeszülnöd minden hülyeségre?” Az ilyen megjegyzései általában vitába torkolltak köztünk.

Minduntalan ideges grimaszokat vágott, hogyha munkáról beszéltem. Zavarta, hogy hajtok a melóban, és nem mertem betegséget színlelni, kamu táppénzt kivenni a következő buli kedvéért.

– Nem jön be az este? – kérdeztem végül.

– De, szuper minden…

Hazudik, gondoltam. A hangja színtelen volt, olyan fáradtan sóhajtott az éterbe, mintha most adta volna le a műszakot a bányában. Az igazság az volt, hogy cseppet sem élvezte az ilyen estéket. De nem mert volna ellenkezni az apjával, akivel csak egyszer találkoztam. Ha épp nem a szülei közelében volt, Olivérnek nem okozott különösebb nehézséget, hogy kissé kieressze a gőzt.

Egy alkalommal hiába próbáltam hazatámogatni, ragaszkodott hozzá, hogy felhívhassa az apját. Próbáltam lebeszélni róla, szelíd erőszakkal kifeszíteni a kezéből a telefont. Abszurd volt a jelenet, ahogy az akkor 28 éves pasim a szülei után kiált, mert szétcsapta magát.

– Mi lesz a kocsiddal?

Csak a vállát vonogatta. Még bizarrabb volt hallani, hogy az apja álmosan morcos hangja kicsit sem dühös, meglepett, esetleg aggodalmas. Perceken belül ott volt értünk. Hátra sem fordult, miközben én beszerencsétlenkedtem a fiát a hátsó ülésre. A megszeppent köszönésemre dörmögött valamit, de rá kellett jönnöm, egyáltalán nem kíváncsi sem Olivérre, sem rám.

Bár az ágyból vertük fel, valóban nem tűnt dühösnek. Mégis volt benne valami hihetetlenül ellenszenves. Meg sem mertem moccanni, csak kuporogtam lesütött szemmel mögötte. Olivér otthonosan terült szét mellettem, a szenvtelensége nem csak az alkohol hatásának volt köszönhető. Egy ilyen pasi mellett a bulinak sosincs vége.

De minél hosszabbra nyúlik az éjszaka, a másnap annál keményebb. „Miért csinálod ezt? Annyival többre lennél képes!” Már saját magamat is untattam. Ezek lettek a vesszőparipáim, miközben a fejét az ölemben nyugtatta. „Honnan veszed, hogy többre lennék képes?” – ez a kérdés lett az ő szavajárása. A tekintete homályos és zavart volt, de amikor ehhez a ponthoz értünk a beszélgetésben, az ölembe fúrta az arcát.

Mindig ezt csinálta, ha sírt. Olivér előtt nyitott ajtók álltak, már akkor, amikor megszületett, gondolhatnád. De a kilincsek a szülei kezében voltak, és rajtuk múlott, milyen lehetőségek jutnak neki. Amikor egy „átlagos nő” kapcsolatba keveredik egy ilyen pasival, a kaján megjegyzések nem maradnak el. Elvégre, a srác tele van pénzzel, és köszöni szépen, tök jól van. Kivéve, amikor az öledben sír.

Szeret veled lenni, mert az „átlagos nő“ az újdonság varázsával hat rá. De egy ilyen csajjal csak a baj van. Túl sok kellemetlen kérdést tesz fel. Az őszinte döbbenete pedig túl fájdalmas. Minden alkalommal bűntudatom volt, amikor nemet mondtam egy-egy meghívására. Ilyenkor jött tőle a szokásos hívás. Később persze megtalálta azt a nőt, aki mellett elemében volt.

Elnéztem, hogyan válik lassan az apja fiatalabb kiadásává. Anikó, az új választott minden alkalommal elbüszkélkedett a sráctól kapott ajándékokkal, sosem mulasztva el megemlíteni, pontosan mennyibe került a szuvenír. Az „átlagos” ismerőseim fintorogva néztek össze.

A rosszindulatú sutyorgás Olivérről – látszólag – lepergett, Anikóhoz el sem jutott.

Ő valóban tudta szeretni ezt a pasit, legalábbis, amíg nem szembesült vele, mi az ára az ilyen szerelemnek. Egy olyan furcsa, párhuzamos univerzumban, ahol mindenen virít az árucímke, és semmi sem túl drága. De ha minden olcsó, akkor semmi sem lesz elég értékes ahhoz, hogy megbecsüld.

Nyitókép: Unsplash