Akkor vagyok igazi nő, ha a háttérbe húzódom egy kapcsolatban?

A nők és a férfiak egyenjogúsága évtizedek óta téma. Sajnos egy tavalyi felmérés szerint hazánk az Európai Unión belül ebben a kérdésben csak Görögországot előzi meg, így igencsak a lista végén kullogunk. 

Tudod, a minap, ahogy azt hallgattam, hogy nőként az lenne a feladatom, hogy a háttérben meghúzódva éljem az életem, mert hát ez a nők dolga… hálás voltam, hogy már sötét volt, így nem látszódott az arcom. Aztán azért is hálás voltam, hogy szokás szerint elég fáradt voltam ahhoz, hogy ráhagyós és ne vitatkozós legyek.

Szívesen beállok én egy férfi mögé, de nem mindegy, hogy az a férfi milyen! Hogyan viselkedik, mit tesz azért, hogy én, a nő a háttérben maradjak anélkül, hogy ez kényszeres lenne, és állandó lázadást szülne. Szívesen beállok én olyan férfi mögé, aki a munkája mellett képes például az utódok ellátására. Az alapvető dolgoktól kezdve, mint megetetni, megfürdetni, átpelenkázni, majd később kitörölni a popóját és társai.

A babakocsit is el tudod tolni egy alvó csecsemővel, ahogy később a játszóterezés sem egy rakétatervezési program, sokszor inkább csak marha unalmas. De labdát mindenki tud rugdosni 30 centikre, ahogy a hinta monoton, soha véget nem érő lökdösése is profin kivitelezhető. Sőt, továbbhaladva a lecke kikérdezés is.

Örömest beállok én a férfi mögé, ha legalább néha nem nekem kell gondoskodni arról, hogy legyen tiszta ruha, meleg kaja, mert mondjuk, a munkában úszok, és kell pár nap, mire utolérem magam. Aztán persze marha jó lenne, ha a következő pár nap meg nem attól úsznék, hogy rendberakom a lakást. Mert a férfi, aki azt várja, hogy mögötte leskelődjek, még arra sem képes, hogy a mosogatógépbe becuccoljon.

FORRÁS: PEXELS

Igen. Szívesen beállok a férfi mögé, ha az a férfi nem mindig mindenben magát helyezi előre. Ha az a férfi támogat, úgy a mindennapi apró cseprő dolgokban, mint a nagy, világmegváltó céljaimban. Ahogy tőlem ezt elvárja magával szemben… De miért állnék én a háttérben minduntalan, amikor ott a létezésem „természetes”? Ha a munkám és tevékenységem ott olyan magától értetődő? Nekem nem jár elismerés?

Nekem nem járnak sikerek? Én csak arra vagyok hivatott, hogy az élet, a te életed háttértáncosa legyek. Az igazság az, amit talán te is tudsz. Hogy nem fogok beállni igazán soha egy barlanglakó gondolkodású férfi mögé. Mert egy férfi nem csak attól lesz nagy, erős, hatalmas, bizalmat és biztonságot adó, hogy a színpadon mit produkál. Nekem nem. Mert én olyan férfi mögé állok be szívesen, aki a színfalak mögött is képes cselekedni, létezni és megoldani problémákat.

Aki meg tudja teremteni azt, hogy néha én is előrelépjek anélkül, hogy ezért szabadkoznom kellene.

Netán kérni, könyörögni azért, hogy ezt néhanapján én is megtehessem… A férfi, aki mögé szó nélkül beállok, tudja, hogy ez számomra nem természetes, hanem annak az eredménye, amit ő képes volt felmutatni.

Ha engem erre kényszerítesz, az ajtón vagy az ablakon keresztül, de megszököm. Tőled, előled, a saját életembe, a saját színpadomra. Akkor vajon azt gondolnád, hogy megérte? Nem. Te talán akkor is azt gondolnád, hogy mindent megtettél. Ám ennél nagyobbat nem is tévedhetsz…

Era történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok