Szégyellem, de nem egyformán szeretem a gyerekeimet…

Az az átkozott kémia… a férfiakkal nem működünk nélküle, ezt tudjuk jól. De a gyermekeinkkel is csak zötykölődünk a családi harmónia felé vezető rögös úton, ha nincs meg. Én kimondom: nálunk nincs meg.

Illetve rosszabb: az egyikőjükkel nincs meg. És ezt nyögöm majd, míg élek. A nagyobbik tele van energiával, de úgy érzem, ezt sokszor belőlem nyeri, és így nekem már nem marad. Szárnyait bontogató pöttöm művészlélek, akinek be nem áll a kacsalesője. Kinyitja a szemét és csacsog, egészen míg le nem csukja, vagy még félálomban is. A kicsivel töltődöm, amikor teljesen lemerültek az elemek.

Az elsőszülöttemmel döcögősen alakult ki a kötődés, ami miatt módszeresen ostoroztam magam. Évek óta toldozgatjuk-foldozgatjuk rengeteg belső harc és mikrokudarc árán. És folyton oda lyukadok ki, miközben elemzem magunkat, hogy a borzalmas szülésélményemet okolom érte. Na, meg az égieket…

Az öccsével bezzeg egyívásúak vagyunk mi ketten, ami egyszerre forrása és mételye a boldogságomnak. Az viszont felettébb szórakoztat, hogy apa és a nagyfiú nagyon hasonlóak lévén néha összemérik erejüket. Mi pedig páholyból szurkolunk hol az egyiknek, hol a másiknak, de legfőképp a békejobbnak. A fiaim nem jó testvérek – elismerem, bármennyire vérzik is az anyai szívem.

A kétévesem menne, követne, bújna, de a bátyja, a hatéves legtöbbször tudomást sem vesz róla, olyannyira a saját kis világában él. Talán majd ha olyan életszakaszba érnek, hogy az a kevéske korkülönbség is elhalványul, pozitív irányt vesz a kapcsolatuk. Vagy talán majd amikor megtalálom a kulcsot hozzájuk, hiszen ez az én feladatom. Az egyáltalán?

FORRÁS: UNSPLASH

Ami viszont egészen biztosan, az a kőkemény önismereti meló, és annak a megtanulása, hogyan lehet jól szeretni – értük és értünk. A csörtéink ellenére azt érzem, hogy ennek hála közelebb kerültem a kisfiamhoz, és a megérkezés érzése sem várat már sokat magára.

Azt, hogy egy második baba érkezése valóban nem elvesz, hanem hozzáad, már ami a szeretet mennyiségét és beosztását illeti, én magam is vallom.

Hiszen a saját bőrömön tapasztaltam meg. Viszont azt is, kövezzen meg érte bárki, hogy két gyereket egyformán szeretni lehetetlen. De talán ha árnyaljuk a képet, és azt mondjuk, hogy az egyiket határtalanul szeretjük, a másikat pedig egy csöppet még határtalanabbul, békére lel az a szüntelenül háborgó lelkünk…

Daniella történetét Mórocz-Laczó Adrienn jegyezte le.

Forrás: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂