A szeretteiden nehezebb észrevenni a nárcizmus jeleit!

„Előfordult már veletek, hogy voltatok tízen a társaságban, abból kilencen szavaztatok egy programra, egy ember viszont teljesen más programot szeretett volna?

Majd később ott álltatok, azon a bizonyos másik programon, és azon gondolkoztatok: hogyan keveredtetek ide, miközben ezt csak egyetlen személy akarta?” Ezt a kérdést szegezte nekem a pszichológusom, amikor azt mondtam neki, az utóbbi időben nem tudom kezelni a barátnőmet. Mert úgy érzem, őt nem érdekli, hogy én vagy mi mit akarunk, csak az, amit ő szeretne.

Mindig is érdekelt az emberi működés és a pszichológia. De amikor pár éve kiderült, hogy borderline személyiségzavarom van, teljesen beleástam magam a személyiségzavarok tudományába. A sok olvasás és tanulmányozás – önmagamon és másokon – következtében azt hittem, engem már csak nagyon kirívó esetben érhet meglepetés.

Több személyiségzavar is van, ezek közül pedig a nárcisztikus személyiségzavaron pörög legtöbbet a köznyelv. Egy alap nárcizmus jó esetben minden emberben van. Ez segít abban, hogy előre tudjunk lépni az életben, fejlődjünk, és legyen egy egészséges önértékelésünk, önbecsülésünk. Ám amikor ez már egy olyan ponthoz ér, hogy az én többet jelent minden másnál, egoisták és önteltek vagyunk, azok már a nárcisztikus személyiségzavar tünetei.

A nárcisztikus személyt nem érdekli, mi a jó a másiknak, csak az, hogy mi a jó neki. Betegesen önhitt és beképzelt, ami valójában csak eltakarja a belső űrt, ami az önmaga iránti elégedetlenségből árad. Annyira jól ért a manipulációhoz, hogy az ember észre sem veszi, hogy dicséri, lesi minden kívánságát, és állandóan úgy cselekszik, ahogyan azt ő szeretné.

Elsőre azt gondolja az ember, hogy ő biztosan észreveszi, ha valaki így bánik vele. Az igazság viszont az, hogy a francokat veszi észre. Pláne, ha bármilyen érzelmi kötődése van ahhoz az illetőhöz. Minden személyiségzavarnak vannak skálái. Én borderesként viszonylag egy visszafogottabb példány vagyok. Ismerek olyat, akivel az egyik pillanatban még nevetsz, aztán a következőben sikítva sír és szétmarja a saját kezét.

Nálam is megvan a hullámzás, de ennél jóval visszafogottabb. Így a nárcisztikusnál is vannak fokozatok. Van a vastagbőrű nárcisztikus, aki már majdnem a pszichopátiát súrolja. És van az olyan nárcisztikus, akinél elgondolkozol: ő valóban az? Ilyen az én barátnőm is. Nagyon régóta vagyunk barátnők, és eddig bevallom, észre sem vettem, hogy lennének nárcisztikus vonásai.

Olyan kedves, jólelkű, gyönyörű nő, hogy ezért mindig csodáltam. Persze, azt mindig is láttam, hogy szeret a társaság középpontjában lenni, amit úgy ér el, hogy elképesztő sztorikat mesél. Néha, mint a legjobb barátnője, tudom, hogy kicsit ki is színezi őket, hogy az emberek elképedjenek. Sosem tűnt fel korábban, hogy azt tenném, amit ő akar, mert igazából mindig akartam én is azokat a dolgokat.

De pár hónapja elkezdtem észrevenni, hogy kissé erőszakos. És nem, nem ő változott, hanem én. Most, hogy visszagondolok, sokszor voltam vele úgy iszogatni, hogy én nagyon nem akartam menni. Többször találkoztam vele úgy, hogy fáradt voltam, de nem engedte, hogy lemondjam a találkát. Volt, hogy egy drága programra nem volt pénzem, aztán mégis ott voltam.

Az elmúlt hónapokban is sikerült rávennie dolgokra, amiket nem akartam, most viszont nem felejtettem el, és nem léptem túl rajta. A feszültség pedig annyit nőtt bennem, hogy a pszichológusom elé vittem a kérdést, hogy mit csináljak.

– Az elmondottak alapján, van rá esély, hogy nárcisztikus – mondta a doki.

– De hát azt észrevettem volna – válaszoltam elhűlve, majd elhallgattam, és hirtelen megvilágosodtam. Kigyúlt az a bizonyos égő a képzeletbeli buborékban a fejem fölött. – Ezt eddig hogy nem vettem észre? 

– Mert egyeseknél nehezebb. Nincsenek olyan kirívó tulajdonságaik, mint a társaiknak. Ráadásul szereti, és akiket szeretünk, azokban nehezebben olvasunk.

Nem csak azért, mert most felmerült, lehet, hogy nárcisztikus, hanem már előtte éreztem, hogy kezd ez a barátság terhes lenni számomra. Ugyanakkor elveszíteni sem szeretném, hiszen nagyon szeretem. Elvileg a kommunikáció mindent megold, és a nárcizmus egyébként kezelhető személyiségzavar. Ha valaki felismeri, elfogadja és dolgozik rajta.

A tervem, hogy elmondom, mi az, ami nehéz nekem ebben a kapcsolatban, és a beszélgetésre felkészülök pár címmel és telefonszámmal szakemberekhez. Hogy kiderítsük, valóban lehet-e a nárcizmus a háttérben, vagy inkább valami másról van szó. Csak remélni tudom, hogy a sok éves kapcsolat, szeretet és baráti elfogadás nem haragra, hanem felismerésre készteti.

Egy ilyen kapcsolat szörnyen mérgező és bántó tud lenni amellett, hogy rendkívül terhes is. Ám még mielőtt örökre bezárnánk valaki előtt az ajtót, invitáljuk be egy beszélgetésre, mert talán az megmentheti nemcsak őt, hanem mind a kettőnket.

Nyitókép: Pexels