Öngyilkos lett egy volt gyermekszépségverseny szereplő – lehet ebben szerepe a rivaldafények?

A 2009-től 2013-ig futó Apró szépségek című sorozat annak idején – be kell valljam – engem is a tévé elé szögezett. Nem a jó értelemben. A műsor kétes dicsfénye ismét felpislákolt, de a show-t bírálók szemében csak csökkent az értéke.

A gyermekszépségverseny egyik egykori rendszeres versenyzője, Kailia Posey ugyanis május 2-án önkezével vetett véget az életének. 16 éves volt. Nem az én tisztem találgatni, miért hoz meg valaki egy ilyen döntést. A halálhírét olvasva a kérdéses műsor képkockái ötlenek fel bennem, aminek kezdődő hírnevét Kailia is köszönhette.

A szépségversenyre bárki nevezhette a csemetéjét, de az érdekességek javarészt a kulisszák mögött zajlottak, ide nyomultak be a kamerák is. Az átlag főszereplők 3-5 éves kislányok voltak. Minden napjuk ugyanúgy telt: gyakorlással. A verseny előtt műfogsort, póthajat, színezett kontaktlencsét kaptak. A barnító spray és a műkörmös sem maradhatott el.

Akadtak olyan résztvevők, akik látszólag kimondottan szerették ezt a felhajtást – hercegnőnek kijáró ruhatár, saját fodrász és sminkes dukált nekik a verseny idejére. Mégis bizarr volt figyelni a gyerekek arcát. A szorongásukat, ahogy a tökéletes külsőt hajszolják. Azt, milyen örömmámorral lobogtatja az első helyezett az ezzel járó, vastag bankóköteget, miközben a műanyag hajzuhatagát igazgatja.

Sokan közülük még pelenkára szorultak, mégsem érhette őket nagyobb tragédia, minthogy a produkció közben leessen a műszempillájuk. A legtöbb résztvevő láttán szekunder szégyenérzet támadt az emberben és értetlenül állt a kérdés előtt: miért legálisak még ezek a versenyek? Hajnali ébresztő, órákon keresztül tartó utazás. Majd fegyelemmel kellett tűrniük a kicsiknek a sminkelést, a várakozást, míg sorra nem kerülnek a színpadon.

FORRÁS: PEXELS

Az, hogy inni vagy enni kapnak-e eközben, nem derült ki. Mindenesetre nem hinném, hogy megérte volna a nevező szülőknek kockáztatni, hogy a gyerekek leegyék a méregdrága estélyi ruhájukat. A legbizarrabb jelenetek mégis a fürdőruhás és egyéb extra produkciók voltak. Amikor az átlag 3 évesek falatnyi bikini költeményekben riszálták magukat.

Ki sem fejtem bővebben, erről képtelenség ízlésesen nyilatkozni. Miért követtem mégis figyelemmel egy olyan műsort, aminek hatására ennyire kinyílt a bicska a zsebemben? Számomra sokkszerű élmény volt, mintha egy megrázó dokumentumfilmet néztem volna. Képtelen voltam elhinni, hogy amit látok, az a valóság.

Az anyákat nagyjából két nagy kasztra tudtam volna osztani. Olyan nőkre, akik a lányuk felnőtt másai lehettek volna, és arra a típusra, akit szürke kisegérként szokás emlegetni. Utóbbiak reakcióit figyelni volt talán a legkínosabb. Ahogy a bölcsődés korú kislánya „karrierjét” terelgette, mintha csak a saját, második esélyét látta volna megelevenedni a szemei előtt.

A tökéletes játékbabává alakított gyermekével valóban úgy bánt, ahogy a kislányának illett volna babáznia otthon. De míg egy 3-5 éves elhiszi, hogy a hideg műanyag érez, az általa elképzelt mesevilágban épp az a biztonságos, hogy semmi sem igazi. Az ilyen anyuka viszont elfelejti, hogy az a baba, amivel ő menekül a maga kis mesevilágába, nem műanyag.

Úgy érzi, ha a lánya nem nyer, az az ő kudarca. Nem egy ilyen nő fakadt sírva az eredményhirdetésnél, és olyan őszintén omlott össze, mintha csak élete megmérettetésében maradt volna alul. Lehetséges együtt élni azzal, hogy szépségszalonok falai között, hajlakk-ködben, kamerákkal körülvéve töltöd a mindennapjaidat, szinte rögtön azután, hogy megszülettél?

Látni, hogy édesanyád csalódottan semmisül meg, vagy dühödten tombolni kezd, ha kiderül, hogy mégis van nálad „jobb”? Gyakorlatilag már nem is két különálló személy vagytok. Az ő álmai benned válnak valósággá, vagy épp törnek össze. Akad, akinek sikerül túljutnia ezen. Alana Thompson szintúgy ennek a versenynek köszönhette a gyerekkori karrierjét, azóta mégis látszólag teljesen átlagos életet él.

De cseppet sem meglepő, ha valaki összeroppan a tiarák súlya alatt.

Hogy miért szeretne valaki gyermeket vállalni? Mindig úgy gondoltam, erre nincs racionális válasz, itt az érzelmek diktálnak. A „magadnak szülted” kifejezést is mindig kissé kétértelműnek találtam. Főként, ha valaki elhiszi, hogy a szülő jogán tulajdonaként idomíthat egy másik embert…

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂