40 éves kor felett jobban vágynak a nők a sz*xre?

Sok minden befolyásolja, hogy milyen magas a libidónk. Az aktuális párkapcsolatunk, a kedvünk, az egészségi állapotunk. És bizony a korunk is. Ez pedig a férfiak és a nők esetében eltérő is lehet.

pasik esetében ez teljesen nyilvánvalóan összeköthető a tesztoszteron szintjükkel. Kamaszkorban ez robbanásszerűen megnövekszik és a húszas éveik elején tetőzik. Aztán pedig fokozatosan csökken. Ezzel összefüggésben pedig sz*xuális vágyuk is egyre inkább hanyatlani kezdhet. Persze ez komolyabb mértékben majd csak pár évtized múlva lesz észlelhető.

A nők esetében viszont ez kicsit máshogy alakul. A Canadian Journal of Human Sexuality című folyóiratban megjelent egyik tanulmány azzal foglalkozott, hogy a nőknek tényleg 30 éves kor körül a legmagasabb-e a libidójuk? Azt sikerült kideríteniük, hogy a 30-35 éves nők érzik leginkább sz*xinek és kívánatosnak magukat, összevetve a többi korcsoporttal.

Viszont úgy tűnik, a sz*xuális vágy és az egyre vadabb sz*xuális fantáziák még ennél később következnek be.

Az University of Texas at Austin kutatása azt fedezte fel, hogy a nők 27 és 45 között kívánják leginkább a sz*xet, sőt, nyitottabbak is lesznek a sz*xualitásukban és vadabb dolgokról is álmodoznak.

Forrás: Unsplash

Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy a csökkenő termékenységet próbálja így kompenzálni a természet. Hiszen nagyobb az esélye, hogy teherbe essen egy nő, ha gyakrabban él nemi életet. Tehát egyfajta véghajrája lehet ez a női testnek, ami arra ösztönzi őket, hogy minél többet sz*xeljenek. Persze ebben a korban már sokkal jobban ismerik a testünket, a saját igényeiket. Elég tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy tudják, mi a jó nekik, mi okoz örömet. Emiatt pedig az együttléteik minősége is sokat javulhat, ami szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy többször van kedvük áldozni a testiség oltárán.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok