A bezártság után a hétköznapi események is különlegesek

2021-07-06 Gasztro

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez a nyár – így, az újranyitás után – olyan, mintha valami nyaraláson lennék. A teraszos fröccsözgetések, színes kulturális és kevésbé kulturált programok egészen felértékelődtek a szememben.

Mondjuk ki, a hétköznapiból átavanzsáltak a különleges kategóriába. Ezért aztán, amikor meghívást kaptunk a Hoppá! Bistróba, hogy vegyünk részt egy sajtóvacsorán a Magyar Angus Ünnepének alkalmából, olyan igent mondtam, mintha legalábbis egy randira hívtak volna meg. A vacsorára a munkatársam, Kata kísért el, és már alig vártuk, hogy tarthassunk egy klassz csajos estét.

Egyébként bevallom, kicsit izgultunk. A lehetőség, hogy a hosszú bezártság után valami izgi programon vehetünk részt, teljesen felvillanyozott bennünket. Egy gyors “te mit fogsz felvenni és milyen sminked lesz” egyeztetés után már ott is álltunk az Andrássy úton. Az ajtóban még eljátszottuk a “te menj előre – nem, inkább te” című játékot, de miután nagy nehezen eldöntöttük, ki ér előbb a kilincshez, el is szállt minden izgalmunk.

A bisztróban már terített asztalok és kellemesen hűvös Takler Királyleányka várt bennünket. Ettől a ponttól kezdve csak kényelmesen hátradőltünk, és hagytuk, hogy Jancsa Jani, a Hoppá! kulináris vezetője elkalauzoljon bennünket a Hortobágy Angus húsaiból összeállított gasztrotúrán.

A vacsora előtt Jani még elmesélte, hogy ők is izgulnak, mert az újranyitás nekik is legalább olyan élmény, mint nekünk, vendégeknek. Ennek örömére nagyon igyekeznek, hogy kellemes tapasztalatokkal gazdagodjunk az alatt a pár óra alatt, amíg náluk vendégeskedünk. És le a kalappal előttük, mert a menü tényleg csúcs volt.

Egy isteni húslevessel kezdődött, amiben tésztába bújtatott angust kaptunk.

FORRÁS: HOPPÁ!, MARHAHÚSLEVES TORTELLINIVEL

A főfogásból még választani is lehetett, kérhettünk ribeye steaket vagy bélszín steaket. Én még nem ettem korábban prémium angust, le is csaptam az édesburgonyás-cseresznyés bélszínre. És milyen jól tettem, mert tényleg isteni volt! Megtudtam azt is, hogy a mennyei ízek nemcsak a szakácsok odaadó munkáján múlik, hanem az alapanyagon is.

FORRÁS: HOPPÁ!, HORTOBÁGY ANGUS BÉLSZÍN STEAK ÉDESBURGONYA, CSERESZNYE

A Hortobágy Angus csak itt, a Hoppá!-ban érhető el, márpedig ők a minőségre kényesen odafigyelnek.

Például a hús zamata és márványozottsága azért olyan átlagon felüli, mert a vágással sokkal több időt várnak, mint más gazdaságokban – és ami nekem extra szimpatikus volt, hogy náluk alap a stresszmentes vágás. Közben jöttek szépen sorra a Takler borok, és ahogy a vörös húshoz illik, fehérborról vörösre váltottunk.

FORRÁS: KATA SAJÁT FOTÓJA

Külön jólesett, hogy vörösborokhoz mérten kevésbé savas ital került a poharamba. Közben röviden meghallgattuk, mi is a Takler ízének titka. És tudjátok, mit? A harmadik pohár után én esküszöm, tényleg láttam a lankás szőlő dombok felett megcsillanó hajnali nap első fénysugarait a borban, ha 15 fokban keletnek döntöttem a poharam.

Végül jött a desszert, nézzétek, milyen gyönyörű volt!

FORRÁS: HOPPÁ!, CSOKOLÁDÉ, KÓKUSZ, MARACUJA

Aztán az este gyorsan véget ért, legalábbis hamarabb, mint szerettem volna. Jóleső lett volna elidőzni még ebben a kis oázisban. Majd a nevetéstől csorgó könnyekkel – mert Kata szuper társaság – kiléptünk a nyüzsgő és fülledt Andrássyra, de magunkkal vittük az élményt. És tudjátok, mit? Én ide még tuti visszatérek!

Nyitókép: Baranyai Kata és Dörök Vanda saját képe

Tovább olvasok