A férjemnek 10 évvel fiatalabb nő kellett – nekem 10 évvel idősebb férfi!

Kata és Csaba kapcsolata 30 évvel ezelőtt tökéletesnek indult. Ahogy illik, megvolt az esküvő, háromévnyi járás és boldogság után. Azt hitték, sohasem szakíthatja őket semmi és senki szét. 

Tipikus, középiskolában megismerkedő álompár voltak, akik kapcsolatuk kezdetén úgy gondolták, együtt öregszenek és halnak meg. De a tapasztalatszerzés iránti vágy és a kíváncsiság itt is közbeszólt. Na, meg az a 30 év. Holtomiglan, holtodiglan, egészségben, betegségben – mondták ki a boldogító igent. Mindketten fiatalok és szerelmesek voltak, közös érdeklődési körük, a főzés hozta őket össze a szakiskolában.

Kata évfolyamelső volt, Csaba pedig az iskola tipikus rosszfiúja. Aztán Csaba megkérte Kata kezét, majd egy évre rá közös házat is építettek egy csendes, kertvárosi környéken. Az esküvő szinte mesébeillő volt. Később Kata bejelentette, hogy terhes, majd 9 hónap múlva meg is született a kis Edina. Tökéletes volt minden.

De vajon meddig működhetett egy olyan házasság, melyben egyik fél sem rendelkezett semmilyen szexuális múlttal, sem párkapcsolati tapasztalattal, és mindkettőnek a másik volt az első? Ahogy mondani szokás, az ördög nem alszik. Csabáék kapcsolatában is felütötte fejét a zöld szemű szörny, a féltékenység – nem is alaptalanul.

A férfi szakács állása miatt folyton későn ért haza. Az állapot tartható volt addig, míg Kata is vendéglátózott, de a baba érkezése után a helyzet változott. Egy ideig minden átlagos volt, hiszen az étterem, ahol a férj dolgozott, éjfélkor zárt. A gondok akkor kezdődtek, amikor Csaba az éjfél utáni hazaérkezést hajnali 4 órára cserélte le.

Először azt mondta, rendezvény volt az étteremben. Aztán egy haverhoz ugrottak fel inni egy sört, később pedig az autója robbant le hazafelé. A helyzet tarthatatlan lett, a tökéletes pár teljesen elhidegült egymástól, és Kata pontosan tudta, hogy férje megcsalja őt. Igaza is lett. Miután kiborult a bili, Csaba beismerte, hogy régebb óta tartó viszonya van a kolléganőjével.

FORRÁS: UNSPLASH

De amikor a felesége választás elé állította, véget vetett a szexkapcsolatnak, és maradt a családja mellett. Onnantól azonban már semmi sem volt ugyanaz. Vajon aki egyszer rálépett a hűtlenség útjára, később is csalfa marad? A kislányuk egyre nagyobb lett, Katának pedig szívébe markoló bánata volt, melyet sohasem tudott kiheverni.

Csaba sajnos a következő években folyamatosan félrelépett. Elhidegülésük akkor tetőződött be, amikor ráeszmélt, hogy a felesége is szeretőt tart. A nő végül el is költözött a nála 10 évvel idősebb Istvánhoz, akivel azóta is boldog párkapcsolatban él. Csaba lelkét mardosta egy ideig a fájdalom, de aztán be kellett látnia, hogy házassága ténylegesen véget ért.

Több év telt el a válás óta, és végül neki is lett egy új, komoly kapcsolata: megismerte a nála 10 évvel fiatalabb Ágit. Az élet kiszámíthatatlan. A sors iróniája, hogy az egykor boldog álompár egyik tagja végül egy 10 évvel fiatalabb, a másik egy 10 évvel idősebb félnél találta meg a számítását.

Sutba dobva korábbi boldogságukat, közös családi életüket. 

Bár levonhatnánk ebből valamilyen törvényszerű konzekvenciát, de nem lehet. Sajnos nulla korábbi tapasztalattal a párkapcsolatok terén nehéz felépíteni egy tökéletes házasságot. Mai csalfa világunkban pedig az ember könnyen elcsábul. Nem állítom, hogy nincsenek monogámiára törekedő emberek, de az élet rögös, kiszámíthatatlan útján próbatételek sora érhet bennünket, amelyek leküzdése csakis rajtunk múlik.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok