A nők sem tudnak mit kezdeni a férfiak érzéseivel…

Sokszor lehet hallani, hogy a férfiak hadilábon állnak az érzéseik kifejezésével, ha nem arról van szó, hogy éhesek, álmosak vagy kanosak. Ebben pedig sokat kell fejlődniük, hogy megértsék a nők komplex érzelmi világát.

Valóban igaz, hogy a múltban nem volt jellemző férfikép az érzelmeit boncolgató alfahím, sokkal inkább a rendíthetetlen márványszobor stabilitásával rendelkező macsó. Ezért nincsenek olyan minták a férfiak előtt, amik által megtanulhatnák, hogyan is kell ezt jól csinálni. Szóval igen, van még mit fejlődni ezen a téren. Mondjuk, én azt tapasztalom, hogy a korombeli pasik közül egyre többen nyitnak ebbe az irányba.

Már nem tartják ördögtől valónak a párterápiát, vagy elmenni egy pszichológushoz, esetleg olvasni, videókat nézni a témában. De mi van akkor, ha egy férfi tisztában van a saját érzéseivel, azzal, hogy mire van szüksége, és ezt ki is tudja fejezni? Akkor nagyon sok nő lefagy. Mert hát egy pasinak elég ha kaját adsz, meg szexet, és akkor ezzel a két összetevővel elzötyög a világ végéig.

Mi baja van annak, akinek ez nem elég? Hát ilyen az, amikor valaki megdörzsöli a csodalámpát, de nem gondolja át jól, hogy mit kíván. Mert persze elsőre csodálatosan hangzik, hogy van egy férfi, aki képes ráhangolódni az érzéseidre. Elmondhatod neki, ha valami nyomaszt, megbeszélheted vele, hogyha azt érzed, rossz irányba tart a kapcsolatotok, sőt, még az ágyban is odafigyel az igényeidre.

Viszont ennek ára van. Mert róla nem peregnek le csak úgy a dolgok, nem lehet azt csinálni, hogy beszólsz valamiért, aztán szexszel kiengeszteled (na jó, azért néhányszor működhet…). Mivel tisztában van a saját érzelmi igényeivel, amiktől úgy érzi, hogy egy bensőséges kapcsolatban van, ezeket ki is fejezi, és el is várná.

Nem mindenkinek elég csinálni egy csirkepörköltet nokedlival, a kezébe nyomni egy sört és leszopni a meccs után. És akkor ezzel le is van tudva a heti penzum. Mindenkinek különbözhet a szeretetnyelve, és bizony meg kell próbálni a másikat úgy szeretni, ahogy neki az jó. Mert hiába próbálod úgy kimutatni az érzelmeidet, ahogy szerinted az megfelelő, lehet, hogy ő egyáltalán nem érzi ettől szeretve magát.

Én például tudom, hogy szükségem van a fizikai kontaktusokra. Ha együtt élek valakivel, akkor egy szívből jövő ölelés, egy kósza puszi, simogatás feltölt. Nem kell egész nap egymás fenekébe bújni, nem vagyunk már kiskamaszok, de számomra ez azt fejezi ki, hogy a másik vágyik arra, hogy hozzám érjen, hogy a közelemben legyen.

És alapvetően azt is tudjuk, hogy az érintéseknek fiziológialiag is pozitív hatásuk van. Szóval, ha valaki napokig hozzám se ér, vagy csak a kötelező köszönő puszik vannak, akkor én kezdek elsorvadni ettől. Ugyanígy az is fontos, hogy időnként verbalizálva legyen az, hogy szeretve, elismerve vagyok. Azt gondolom, hogy ezek a megerősítések is sokat számítanak.

A “szeretlek” szót el lehet koptatni, ha megfontolatlanul dobáljuk, de ha valaki szívből mondja, akkor nem hiszem, hogy azzal fukarkodni kellene. A saját lányomnak is elmondom minden nap, amikor együtt vagyunk, hogy mennyire szeretem, mennyire fontos nekem. És azt is elismerem, ha valamiben ügyes volt, tehetséges, jól elvégzett egy feladatot.

Szeretném, ha ezek már kisgyerek korától belévésődnének. Ha abban a tudatban nőne fel, hogy ő egy értékes ember, és az apja mindennél jobban szereti. Minden alkalommal sok “ölelés idő” is van, amikor minden más félre van téve, és csak nagyon megölelgetjük egymást. Szeretném, ha tudná, hogy teljesen normális, hogy ha úgy érzi, egy ölelésre van szüksége, akkor azt meg is kapja.

Egy párkapcsolatban a szexnek is nagyon fontos szerepe van. És mivel a férfiakról az az általános vélekedés, hogy farokvezéreltek, ezért mindegy, milyen az együttlét, ha van szex, az már csak jó lehet. Pedig ez nem így van. Aki nem olyan egyszerű, mint egy raklap, az kivan a muszáj szextől. Ki tudna jó érzéssel lefeküdni valakivel, akiről lerí, hogy nem kívánja az aktust?

Persze ez mindenkivel előfordulhat olykor. És van, amikor jobb nem erőltetni, van, amikor érdemes elkezdeni, mert a folyamat közben megjöhet a hangulat. De ha visszatérő probléma a kedvetlenség, akkor ezzel kezdeni kell valamit. Nem lehet letudni annyival, hogy csak szétteszed a lábad, és legyetek túl rajta, mert az neked se jó, neki sem jó. Egy párkapcsolatban ez az egyik legmélyebb (…) kapcsolódási forma, és ha ez nem működik jól, az minden másra is hatással lehet.

És mielőtt kommentcunami érkezne a hisztiző, picsogó pasikról, most nem róluk van szó. Nem az érzelmileg éretlen férfiakról beszélek, akik saját maguk sincsenek tisztában azzal, hogy mit akarnak, csak játsszák a hercegnőt. Megértem, ha az kiakasztó lehet. De a saját bőrömön is tapasztaltam már ezt a jelenséget, és több barátom is beszámolt hasonló problémákról.

Hogy a kapcsolatuk zátonyra futott, mert nem érezte, hogy a nő érzelmileg elköteleződik felé, hogy bármilyen visszajelzést kapna erről.

Vagy másik esetben ha elmondja, hogy milyen problémája van, akkor az egész beszélgetés veszekedésbe, sértegetésbe és becsmérlésbe torkollik, “milyen férfi vagy te?” felkiáltással.

De előjönnek irreális szexuális elvárások is. Minden alkalommal teljesítsen ugyanolyan színvonalon. Mindegy, hogy két hét telt el az előző aktus óta, nehogy túl gyorsan elmenjen, mert ha nem a nő végez először, akkor az utójáték már csak maszatolás. Vagy a másik véglet: ha nem sikerül elmennie a férfinak, akkor mi a probléma? Már nem tetszik neki eléggé a nő? Van valaki más?

Ezek a beszólások pedig nem teremtenek egy támogató közeget, hanem még növelik a frusztrációt. Mintha egy férfi érzelmek nélküli szexgép lenne, és ha nem működik óramű pontossággal, akkor el van cseszve. Az fel sem merül, hogy esetleg lehet valami tényező, ami ilyen hatással van rá?

El kellene már felejteni azt a képet, hogy a férfiak lelkén fát lehet hasogatni, mert nem így van. Ha egy nő elvárja, hogy az ő érzelmi világa gondozva legyen, akkor ugyanezt neki is meg kell tenni. Mind a két oldalnak nyitottnak kell lenni a másik “megtanulására”.

Nyitókép: Pexels