„A tisztességes pedagógusok teljesítménye nem a fizetésüktől függ…”
Nem szoktam megszólalni közéleti témában, mert kicsi vagyok ahhoz, hogy tömegeket mozdítsak meg, a véleményem meg lehet, senkit nem érdekel. Most mégis megszólalok.
Tanárok! Legyetek bátrak!
Milyen trauma lehet egy érettségi előtt álló gyereknek, hogy óra közben kirúgják a tanárát? 4 éve kíséri őket a felnőtté válás legbonyolultabb éveiben, látja őket kinyílni, férfivá, nővé érni, segíti céljaik elérésében, fogja a kezüket. Majd egyszer csak azt mondják a gyerekeknek, holnaptól ez a kapaszkodó nincs. Elveszik tőlük, kérdés nélkül.
Megmutatják nekik, hogy be kell fogni a szájukat, nem állhatnak ki magukért. Nem lehetnek lázadók, mert az erősebb él a hatalmával és a szigorú rend megőrzése érdekében fegyelmez, büntet, megfélemlít. Ilyen az élet. Legalábbis ezt tanítják most nekik az elmúlt napok történései. Tanári oldalról is borzasztó, ami történik, de a gyerekeink oldaláról még aggasztóbb. Persze, legyen mindennek következménye, de reális határok között és normális/morális stílussal.
Nem akarok azzal foglalkozni, hogy nincs tanár a gimnáziumokban, hogy akik vannak, azok is azon gondolkoznak, hogyan éljenek meg a fizetésükből. Hogyan tartsák meg a lelkesedést a munkájuk iránt, hogyan feleljenek meg a szülőknek, a rájuk nehezedő terheknek. Nem foglalkozok azzal, hogy maguknak kell venni a ceruzát, tollat, papírt a munkájukhoz. És nem írhatják le költségként, mint egy vállalkozó, hanem az egyébként is kevés fizetésükből kell kigazdálkodniuk.
Hogy lassan már a szülők tartják a lelket bennük a támogatásukkal.
Nem foglalkozok ezekkel, mert ez nettó politika, és én utálom a politikát. Az viszont a szememben nem politika, hogy cserbenhagynak érettségire készülő gyerekeket, szülőket. Hogy összezavarnak olyan fiatalokat, akik egyébként is nehéz időszakot élnek meg. Keresik a helyüket, keresik az igazságot. Hogy arra kondicionálják őket: kiállni az elveikért bűn, amiért büntetés jár.
Hogy nincs joguk beleszólni a saját életükbe, sodródni kényszerülnek egy újabb helyszínen, amit eddig viszonylag biztonságosnak éreztek azok a gyerekek, akiket megtépázott két tanév Covid. Akiknek a fejük felett itt lebeg egy háború fenyegetettsége, amit még a szüleik sem tudnak feldolgozni. Akiket frusztrál, hogy a világban a pénz az isten és egyre inkább háttérbe szorulnak az emberi értékek, az empátia, a szeretet, a szolidaritás.
Forrás: Unsplash
Mit gondol az, aki ilyen döntést hoz?
Milyen ember az, aki ilyen döntést hoz? Vajon van szabad akarata? Vagy egyetért a „saját” döntésével? Vajon van neki kamasz gyereke? Ha van, szokott vele beszélgetni? Tudja, hogy mit gondol ma egy kamasz gyerek? Hogy azt gondolja, a korosztályában nincs olyan, akinek ne lenne valamilyen mentális problémája? Hogy nincs jövőképük. Hogy kilátástalannak látják az életüket. Hogy abban őrlődnek, hogyan kellene megfelelni mindennek és mindenkinek.
És amikor végre azt látják, ki lehet állni az igazunkért, lehet tenni a jövőnkért, a sorsunkért, akkor megmutatják nekik, hogyan kell kivégezni a tenni akarót…
Ezek a gyerekek azt gondolják, az ő életük senkinek sem számít. Csak a hatalom létezik és az erősebb kutya… Azt gondolják, értelmetlen tenni, mert nekik már úgysem lesz soha olyan jó életük, mint azoknak, akik ezt a világot ide vezényelték. Akik békében, viszonylagos szabadságban, biztonságban nőttek fel, és akik most pont ezektől akarják megfosztani őket.
Ezért kérem a tanárokat, legyenek bátrak! Mutassák meg a gyerekeinknek, hogy vannak még olyan emberek, akikre felnézhetünk, akik utat tudnak mutatni. Akik visszaadják a hitet, hogy van a gyermekeinknek jövője, és van miért élniük! Hogy van igazság, szeretet és becsület.
Tanárok! Legyetek bátrak!
Nyitókép: Unsplash
