Ami a filmekben a nagy szerelem jele, azok elől menekülj a valóságban!

Már gyerekként a rajzfilmek is könnyen félrevezethetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen is a szerelem. A herceg, aki megcsókol egy üvegkoporsóban fekvő nőt, az a valóságban inkább betegesnek számít, semmint romantikusnak. Ugyanez a helyzet a filmekben látott nagy szerelmes gesztusok egy részével.

Az állandó féltékenység a nagy szerelem jele!

Sokszor láthatjuk, hogy egy szerelmespár tagjai már azt is meg tudnák ölni, aki csak ránéz a kedvesükre. Ez azonban a kapcsolaton belüli játszmázás eszköze is lehet. Például, amikor az egyik fél visszaél a másik féltékenységével és kifejezetten erre ráerősítve akarja befolyásolni. Ezt pedig gyakran úgy tüntetik fel a filmvásznon, mintha annyira szeretné őt, hogy nem képes elviselni még csak a gondolatát sem, hogy a szerelme mással legyen, valaki más érhet hozzá. A valóságban viszont, ha valaki ilyen túlzóan féltékeny, az annak a jele, hogy nem bízik se benned, se önmagában.

Nem tiszteli a határaidat

Valamit kijelent a főhösnő, a “szerelmes” lovag pedig ennek ellenére megteszi. Bejelentés nélkül feltűnik akármikor, akárhol. Simán, kopogtatás nélkül besétál a fürdőszobába, amikor te bent vagy. Ez igazán romantikusan néz ki a filmekben, amikor hátulról átkarolja a főhősnőt, de a valóságban te lehet, épp valami olyasmit csinálsz, amit nem szeretnél a pároddal megosztani… A hős szerelmes mindenhol ott van, mindig tudja, valójában mire is vágyik az ő párja. A való világban ez inkább egy korlátozó elmebetegre igaz, mint életünk szerelmére.

Az állandó veszekedés a hatalmas szenvedély jele

Csak úgy izzik közöttük a levegő! Szinte tapintani lehet a sz*xuális feszültséget. Olyan igazi, olaszos pár, akik nagyhangúak, tányértörősek, de nagyon szeretik is egymást. Persze bele lehet magyarázni ezt, és úgy is tűnhet, hogy intenzívebben élik meg a kapcsolatukat, mint egy csendesebb, harmonikusabb pár. Azonban ha folyamatosan egymás idegeire mennek, mindennel triggerelik a másikat, az hosszú távon nagyon fárasztó lehet. Az ember kimerül az állandó harci készültségben, csatározásban. Néha egy-egy konfliktus elkerülhetetlen és jót is tesz a kapcsolatnak, de az állandó  veszekedés inkább annak a jele, hogy nem vagytok jó csapat.

Forrás: Netflix – Vágyak/Valóság

Az tud a legjobban megbántani, akit a legjobban szeretünk

Egyrészt igaz, hogy a hozzánk közelállóktól sok mindent sokkal komolyabban veszünk. Ami más szájából érkezve elmenne a fülünk mellett, azt a szeretteinktől hallva igazán a lelkünkre is vehetjük. Mert számít a véleményük, számít, hogy ők hogyan látnak minket. Viszont ebben az is benne van, hogy akik a bizalmunkat élvezik, azok tudják igazán, hogy mik a gyenge pontjaink és hol fáj legjobban egy ütés. De aki szeret minket, az ezzel nem él vissza, és nem céloz direkt a gyenge pontunkra. Ha valaki egy nézeteltérés során kifejezetten minél nagyobb fájdalmat akar okozni, az nem a nagy szeretet jele, hanem egy mérgező kapcsolaté. Ezt pedig nem szabad a vadregényes romantikus szerelem álcája mögé rejteni, hanem ki kell lépni belőle.

Nyitókép: Netflix – Vágyak/Valóság

Tovább olvasok