A világ sajnos tele van vak és egyúttal érzéketlen emberekkel, de neked nem szabad rájuk hallgatni. Te akkor is ízig-vérig nő vagy, ha 40, de akkor is, ha 80 vagy 100 kg vagy. Én is voltam már pufi, ducijulcsi, digidagi, kolbásznak való, kötözött sonka, malacka… és még hosszasan sorolhatnám.

Gúnyoltak már azzal: túl puha a combom, és nem olyan kemény, mint a modell alkatú osztálytársnőé. De mikor leadtam a felesleget, akkor is felhívták a figyelmemet az úszógumijaimra. És bátornak tituláltak, hogy olyan ruhát viselek, amit csak Eva Longoriáknak szabadna. Ha pedig nem engem szívattak vagy húztak le, akkor megtették a gömbölyded barátnőimmel, ismerőseimmel.

Sajnos a jelenség a mai napig jellemző, és ez nagyon felcsesz.

Hogy jut eszébe bárkinek is becsmérlő megjegyzést tenni másnak a testére? Talán Aphrodité istennő az anyja?! Oké, nem tetszik neki, rendben, nem vagyunk egyformák. De miért kell mindjárt porig alázni? Persze, egy gyereknél elmondható, hogy neveletlen, túl őszinte, vagy alacsony az érzelmi intelligenciája. De ez utóbbi igencsak jellemző azokra a felnőttekre is, akik manapság is megpróbálják megmondani, hány kilótól kezdődik egy nő.

Az ilyenek bekaphatják a hurkatöltőt. Ugyanis nem egy mértékegység fog dönteni arról, hogy nőnek számítasz-e. Az igazság az, hogy 80 kg felett is igazi nő vagy! Attól senki sem lesz kevésbé szép, mert megüt egy bizonyos súlyt. Attól már igen, ha teljesen elhanyagolja magát, de ez minden nőre igaz!

Aki kicsit is törődik önmagával, az ad a megjelenésére. Nem azért, hogy mások szemét gyönyörködtesse, hanem hogy a saját lelkét kényeztesse. Csak mert 80-90 kiló felett vagy, nem leszel kevésbé nő, de persze nem leszel feltétlenül több sem. Egyszerűen nő vagy.

FORRÁS: UNSPLASH

Hogy innentől kezdve mit hozol ki magadból, az rajtad áll: hősi költeménybe illő csatába kezdesz a testeddel, és egy vagy tíz éven belül lefogysz a fejedben lévő álomalakra. Vagy elfogadod, hogy soha a büdös életben nem moccan meg a mérleg abba az irányba, amibe te szeretnéd, és így éled le az életedet.

De miért kellene leírni magadat? Mindennap tele kellene köpni a tükröt, mert nem bírsz lefogyni? Ideje lehúzni a rolót és keresztet vetni kerekded bájaidra annak tudatában, hogy így senkinek sem kellesz? Nem. Le kellene tenned a fegyvert és békét kötni magaddal egy életre.

Megteheted, hogy abban a pillanatban hátradőlsz és többé nem igyekszel különböző módszerekkel pálcikát faragni a Milói Vénuszból. De az is opció, hogy – ha nem is feltétlenül a külsőd, de az egészséged megőrzésének érdekében – továbbra is figyelsz a súlyodra. Te döntesz. Csak hagyd abba a tested és lelked kínzását!

Ha nem esik jól, ne traktáld magadat mindenféle darázsderakat ígérő, unikornis szarvból készült turmixokkal! Ne költs csilliárdokat zsírolvasztó sellőkönny krémre! Ne küldd a sarokba magadat, amiért egy baconös-csokis linzerre gondoltál! Az edzést se told addig, amíg görcsöt nem kapsz, és a mentő visz el!

Fogadd el magadat, és lásd meg a szépséget a telt idomaidban! Tanulj meg végre más szemmel nézni a tükörképedre: a combjaid erős, formás római oszlopok. Kebleid ragyogó teliholdak, tested sziluettje egy tökéletesen formált görög váza. Fogadd el porhüvelyedet olyannak, amilyen, és ehhez nem kell magyarázat.

Nem kell megmagyarázni, hogy szereted a hasadat, szültél két gyereket, erős a csontozatod, vagy a hormonjaid a ludasak. Nem számít, mert nem bűn. Nem kell megvédeni, felmenteni magadat. Ilyen a tested, és kész. Tökéletes.

Szeretem azokat a plus size nőket, akik képesek meglátni magukban a szépet. Ők egyszerűen sugároznak. Tele vannak élettel és szenvedéllyel. Esküszöm, egy önazonos teltkarcsú nő sokkal magabiztosabb és határozottabb tud lenni némelyik sovány nőhöz képest, aki nonstop azon dolgozik, hogy megőrizze a szépségét.

Jóval életrevalóbbak és vidámabbak, mert mernek élni és meg merik mutatni magukat. Nem korlátozzák, mit ehetnek és mit viselhetnek. És tudod, mi ennek a magas fokú önszeretetnek és önbecsülésnek a természetes következménye? Hogy vonzzák a tekintetet!

Az örökösen súlyukkal és külsejükkel küzdő nők pedig irigylik őket. A férfiak csodálattal telve áhítoznak utánuk. Nem pusztán a nagy keblek miatt – itt már nemcsak a csomagolás, hanem a benne rejlő szabad és boldog lélek is vonzó. A valódi nő nem küzd, hanem él. Nem tökéletes, hanem igazi akar lenni. Ezek a férfiak nem egy mutatós dekorációra, hanem egy élő, érző lényre vágynak! És hála az égnek, sok ilyen pasi van!

Nyitókép: Unsplash

The post Igen, 80 kg felett is nagybetűs nő vagy! appeared first on Igazinő.

Hány ember van a világon, akik éveken át élnek egyedül, magányosan halnak meg, vagy háromszor is megházasodnak, mire megtalálják az igaz szerelmet? Fülöp és II. Erzsébet házassága volt az élő példa arra, hogy nem csak a romantikus regények lapjain létezik a sírig tartó szerelem.

A házasság kemény munka. Nem pusztán arról szól, hogy rózsaszín ködfátyoltól elvakulva elrebegjük az igent. Majd hátradőlünk, mert azt hisszük: a szerelem megteszi a többit… Aki erre alapoz, az csúnyán beveri majd az orrát a bíróságon az asztalba, miközben aláfirkantja a válási papírokat.

Bármilyen fájó is a Jane Austen-lelkű hölgyeknek, nem a szerelem tartja össze a házasságot. Sajnos épp az a legillékonyabb ragasztó az egész kapcsolatvár építése szempontjából. Nem azt állítom, hogy tutira elmúlik, mert igenis létezhet még szerelem hetven év után is. De ha nem vigyáznak a tűzre, akkor csak hamu és füst marad utána.

A királyi pár példáját tekintve, náluk sem volt hiány imádatból. A 13 éves fiatal Erzsébet beleszeretett a 18 éves Fülöpbe, akivel 1947-ben házasodtak össze 13 év ismerkedést követően. Ez az, ami manapság sok kapcsolatból kimarad: egy alapos ismerkedés. Sokan csak úgy belevágnak a házasságba, és azt gondolják, ráérnek megismerni a másikat. Egy egész élet lesz rá.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Van szerelem, akkor minek várni a házassággal? Ezzel a gondolkodással szúrják hátba a boldog nyugdíjas éveiket házaspárként. Sokan válnak el a házasságot követő 1-2 évben, miután kiderült, mégsem passzol annyira a személyiségük vagy a jövővel kapcsolatos terveik, mint azt gondolták.

Akik pedig eleve úgy házasodnak össze, hogy “semmi gáz, ha nem működik, elválunk”, azok gyakran szintén keresztet vethetnek a házasságukra. Az, aki eleve B tervvel a zsebében vonul oltár elé, sokszor fel is használja a mentőövét.

Az az igazság, hogy a legtöbben igenis sírig tartó házasságra vágyunk. Hogy legyen kivel megöregedni. Nem azért, mert félünk az egyedülléttől, vagy kell valaki, aki segít a kanalat a szánkhoz kormányozni, amikor már remeg a kezünk az Alzheimertől. Hanem mert ilyen az ember: társra vágyik. Hogy legyen valaki, aki egy életen át szereti, gondját viseli a testének, a lelkének, és akiről ő maga is gondoskodhat.

Nemcsak kapni akarunk, hanem adni is. De ennek a megvalósulásához jól kell választani. Igazán ismernünk kell a leendő társunkat. Emellett szükség van olyan értékekre, mint a kölcsönös tisztelet, megbecsülés és elfogadás. Az igény, hogy munkálkodjunk önmagunkon és a kapcsolatunk jobbá tételén. És kell még egy nagy adag kitartás.

Szerinted ezek nélkül működött volna Erzsébet és Fülöp házassága? Most tekintsünk el attól, hogy náluk nem divat a válás?! Hagyjuk figyelmen kívül a Korona sorozat sugallta, tengernyi bizonyítékokat mellőző pletykákat, amelyek arról szólnak, hogy Fülöp megcsalta a királynőt. Még ha így is volt: a királynő elfogadta férje viselkedését, és megbocsátott.

Azért, mert nem volt más választása? Vagy mert szerette Fülöpöt? Nem számít. Bármi is történt, vagy nem történt közöttük, a házasságuk működött. Ugyanis dolgoztak rajta. Biztos voltak gondjaink, párkapcsolati játszmáik, családi nézeteltéréseik. De képesek voltak felülemelkedni rajtuk, elfogadni, megbocsátani, továbblépni, változni.

Több mint 70 év elég lehetőséget kínált nekik arra, hogy igazán érett, összecsiszolt párrá váljanak. Márpedig ez a kulcs a szív tűzhelyének melegen tartásához és a halálos ágyig tartó szerelemhez. Ahol nemrég maga a királynő is virrasztott egész éjszaka a haldokló hercege mellett... Elvesztette azt, akivel mondhatni, leélte az egész életét.

Nemrég még egy idős, de nagyon boldog pár mosolygott vissza ránk. Miért ne hihetnénk, hogy a boldogságuk őszinte volt? És miért ne remélhetnénk azt: ha nekik sikerült, nekünk is összejöhet a sírig tartó szerelem?

Nyitókép: Wikipédia

The post Fülöp és II. Erzsébet a példa rá: A sírig tartó szerelem nem mese! appeared first on Igazinő.

Mindennel kapcsolatban ugyanúgy vélekedtek, semmilyen téren nem mutattok különbözőséget, mintha nem is szerelmespár, hanem ikrek lennétek. Aki ennek a hiedelemnek szenteli az életét, az magányra ítéli magát, vagy lassú és fájdalmas szívkivéreztetésre.

Kétségkívül könnyebbé teheti az életet, ha egy pár mindenben egyetért. Ugyanakkor unalmassá is. Amin egy ízeset beszélgetnétek – és építő hatással lehetne a kapcsolatotokra -, azt lezárjátok három perc alatt. Bár azt hiszem, a többség boldogan élne ilyesfajta „unalomban”, semmint örökös civódások közepette.

De ki mondta, hogy a különböző véleményeknek, elvárásoknak feltétlenül vitát kell szülniük? Senki, csak ezt láttuk a családban. Vagy ezt hagyták ránk a szüleink: maradj csendben, érts mindenben egyet, és akkor megkapsz mindent. Boldogságot, békességet.

Ó, igen, meg gyomorfekélyt, stroke-ot, tested és lelked kimerülését, kapcsolatod kiürülését. Viszonyod, vagy életed végét. Nem az a megoldás, hogy csendben tűrsz, nyeled a békát és izmosra bólogatod a nyakadat. Semmi jóra nem vezet, ha elfojtasz, ha megtartod magadnak a valódi véleményedet, nem beszéled át érzéseidet és vágyaidat.

Amennyiben mégis ezt teszed, azzal csak egy “illúzió kapcsolatot” teremtesz. A partnered abban a hitben él, hogy boldog és elégedett vagy, minden a legnagyobb rendben van köztetek. Kényelmesen hátradől, hiszen miért ne tenné?

Azt gondolja, ugyanabban a csónakban eveztek, egy az úti célotok. Nem lát be a maszkod mögé, nem tudatosul benne, hogy te szenvedsz ezen az úton. Lassacskán a köztetek lévő erős és biztos kötelék felbomlik, ahogy lélekben folyamatosan távolodtok egymástól.

Egyetlen járható út van: a kommunikáció.

Bátran és magabiztosan fejezd ki gondolataidat! Tiszteld, szeresd és becsüld önmagadat annyira, hogy ki mersz állni magad mellett. Tiszteld, szeresd és becsüld annyira a partneredet, hogy őszinte vagy vele. Oszd meg vele a véleményedet, a félelmeidet, az aggodalmaidat!

FORRÁS: UNSPLASH

Mondd el, mire vágysz! Nem létezhet tabu téma köztetek. Egy érzelmileg és értelmileg érett kapcsolatban természetesnek kell lennie az önkifejezésnek, méghozzá anélkül, hogy attól tartanánk, mi lesz a következménye. Hiszen sokan emiatt választják a hallgatást: rettegnek attól, hogy partnerük elhagyja őket, csak mert nem értenek egyet.

Félnek, hogy inkább lelép a kedves, mintsem küzdjön, dolgozzon a kapcsolaton. Most állj meg egy pillanatra, és tedd fel magadnak a kérdést: komolyan ezt gondolod a partneredről? Ha igen, akkor talán jobb is, ha sarkon fordul. Miként lehetnétek boldog pár az idők végezetéig, ha nem lehetsz önmagad és őszinte mellette, mert képtelen lenne elfogadni?

Ha viszont ennél többre tartod, egy érett személyiségnek, akkor tiszteld meg őt önmagaddal! Kellemes csalódásként érhet, hogy figyelni fog a szavaidra. Igen, talán elsőre zavar jöhet létre köztetek. De aki szeret, és nem a könnyű utat, a „gond nélküli” kapcsolatot keresi minden áron, az nem a bőröndért fog nyúlni, hanem a kezedért.

Azon kezd majd pörögni az elméje, hogy megoldást találjatok. Figyelmesen végighallgatja az érveidet, összeegyezteti az övéivel, és utána olyan opciót kínálhat, amely mindkettőtök számára jó. Mert fontos vagy neki. Igenis lehetséges, hogy gyengéden, de határozottan kommunikáljon egy pár egymással.

Anélkül is tiszteletben lehet tartani egymás kérését és határait, hogy megbántanánk a másikat. De csak akkor van esély vágyaink teljesülésére, ha kimondjuk őket. Az ilyen beszélgetések vihetik előrébb egyéni fejlődésünket, sőt, a kapcsolatunk fejlődését. Egy kapcsolat olyan szobor, melynek kifaragása, majd csiszolgatása, ápolása egy életen át tart. Csak úgy tehetjük jobbá, ha hajlandóak vagyunk megnyílni egymásnak. És mikor helyzet van, nem egymásnak feszülünk, hanem összefogunk…

Nyitókép: Unsplash

The post A pasiknak csak a “problémamentes” nők kellenek? appeared first on Igazinő.

Éppen ezért merült fel sokadjára a 10 milliót érő kérdés: elvegyük az idősektől a jogsit, vagy sem?

Január végén egy 70 éves férfi meghalt az 51-es főúton, mert nekiütközött egy másik gépjárműnek. Ugyanilyen emlékezetes a két évvel ezelőtti tragédia is, amit egy 85 éves férfi okozott az M5-ös autópályán, aki tévedésből hajtott fel rá. Tolatni kezdett a belső sávban, és emiatt ütközött össze egy szabályosan haladó autóval. A hátul ülő 81 éves felesége itta meg a levét.

De akkor már nézzünk szét a királyi családban is: 2019-ben a 97 esztendős Fülöp herceg okozott balesetet a család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében, mikor terepjárójával a helyi főútra igyekezett kihajtani, majd összeütközött egy személyautóval.

Szerencsére senki sem sérült meg, de a herceg másnap nagy bátran ismét kocsiba ült, amiért igencsak bírálták. Végül úgy döntött, hogy önként – bár valószínűleg nem dalolva – visszaadja a jogosítványát.

Könnyű lenne ezek után zsigerből azt kiabálni, hogy „Vegyék el az öregektől a jogosítványt!”

De a helyzet nem ilyen letisztultan fekete vagy fehér. Tagadhatatlan, hogy az idősek is okoznak baleseteket. Valószínűleg a 85 éves bácsika 30 vagy 40 évvel korábban, amikor friss és üde volt, egy ilyen helyzetben megfelelően cselekedett volna. Felhajtott az autópályára? No para!  Továbbhajt szépen egyenesen, és a következő lehajtónál visszafordul. De sajnos nem ez történt, mert talán megijedt, pánikba esett, elfelejtett gondolkodni.

Tehát egy biztos: valamit tenni kell. De nem azonnali hatállyal bevonni minden jogosítványt egy bizonyos kor felett, az ugyanis elég diszkrimináló lenne. Lássuk a tényeket: a kor előrehaladtával idősödünk, ez fix. Kivéve, aki a bölcsek kövét nyalogatja. A többi átlagembernek viszont látási, hallási gondjai léphetnek fel. Lassulhatnak a reflexei, a vezetéshez szükséges képességei berozsdásodhatnak, és emellett számos olyan betegséget gyűjthetnek be az évek során, amelyek korlátozhatják.

FORRÁS: PEXELS

Ettől függetlenül nem lehet lazán elintézni egy kézlegyintéssel, hogy ahogy öregszünk, úgy leszünk egyre hülyébbek. Mert arról sem szabad megfeledkeznünk – mielőtt kivont karddal bárkit is lerohannánk -, hogy jelen állás szerint a balesetek 40%-át 25 évnél fiatalabbak okozzák.

Ennek oka a friss vezetői engedély a zsebükben, meg a fiatal, forró vérük, ami néha azt dübörgi bennük a tuc-tuc zenére: nyomd a gázt! Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor őket kell megtanítani kesztyűben dudálni és hátrányosan megkülönböztetni. De ezt is fontos kiemelni, mivel így láthatjuk, hogy sokkal árnyaltabb a helyzet.

Jelenleg Magyarországon és 16 EU-s államban orvosi vizsgálathoz kötik a jogosítvány birtoklását, ami nagyon helyes. Itt már el lehetne esetleg gondolkodni, hogy a 40 és 65 év kor között 5 évente történő felülvizsgálat történhetne gyakrabban, mondjuk 3 évente. 65 felett mondjuk 2 évente, 70 felett pedig 1 – vagy annál is kevesebb.

Ugyanis a probléma az, hogy ennyi idő alatt bőven lerobbanhat az ember, és beszerezhet pár a vezetési képességeit hátrányosan befolyásoló betegséget. Ám ha ezek nem „elég” súlyosak, nem fogja letenni a jogsit magától, hiszen az emberek java része szeret vezetni és élvezi a vele járó szabadságot.

Szóval, gyakoribb kontroll vizsgálatot, vagy akár különböző vezetési utánképzéseket is lehetne tartani egy bizonyos kor felett. Ilyen megoldásokon lenne érdemes agyalni, és nem leegyszerűsíteni azzal, hogy az iratmegsemmisítőbe dobjuk az idősek jogsiját. Hiszen vannak még 60, de 70 felett is olyan öregecskék, akik baromi frissek szellemileg.

Vág az eszük, mint a borotva, körültekintőek, elővigyázatosak. Imádnak a mamuskájukkal meg az unokákkal kocsikázni. Csak mert betöltöttek egy bizonyos kort, miért kellene elvenni a jogsijukat? Nem válik mindenkiből zombi a hatodik X után.

Végezetül: sokat számít a környezet. Ha a rokonok tisztában vannak a papa vagy a mama betegségével, netán azzal, hogy egy tojásra sem bír rátaposni, nemhogy a fékre, akkor ne engedjék vezetni! De legalábbis javasolják neki: adja át a volánt. Ugyanis néha már nem elég óvatosan vezetni. Veszélyes mértékű képességromlás után egyszerűen nem szabad.

Nyitókép: Unsplash

The post Tényleg el kéne venni a jogsit az idősektől? appeared first on Igazinő.

Ugyanis a lengyel alkotmánybíróság ezen a napon léptette életbe a jogszabályt, miszerint egyedül abban az esetben hajthatnak végre abortuszt Lengyelországban, ha az anya élete veszélyben van, vagy a megfogant gyermek bűncselekmény – nemi erőszak, vérfertőzés –  következménye.

2020. októberében a lengyel alkotmánybíróság úgy döntött: alkotmányellenesnek találják azt a törvényi előírást, amely engedélyezi a terhességmegszakítást a várhatóan súlyos deformitással születő magzat esetén.

Eddig összesen három esetben engedélyezték az abortuszt az országban:

1. Ha az anya élete veszélyben forgott.

2. A gyermek bűncselekmény során fogant meg.

3. A magzat várhatóan súlyos egészségkárosodással születik.

Mikor napirendre került a téma, miszerint ideje lenne még egy kicsit lefaragni a lehetőségekből, a lengyel nők felháborodtak. Csak a felvetés több százezres tüntetéshullámot indított el az országban. Két héten keresztül folyamatosan tüntettek a felháborodott nők, akiket készültek megfosztani jogaik teljes körű gyakorlásától. Úgy tűnt, a hangjukat meglelt, harcos lengyel asszonyok megfutamodásra bírták a kormányt. A csatát megnyerték, de a háborút elbukták – ahogy mondani szokás.

Ugyanis idén januárban csak kimondták: a magzat súlyos sérülése és gyógyíthatatlan betegségének valószínűsítése nem elég ok arra, hogy abortuszt lehessen végezni. Ne fosszák meg a születése előtt álló emberi lényt az élettől. Hozzáteszem, nem mintha Lengyelország vezette volna a toplistát az abortuszt végző országok között a kemény évi 2000 terhességmegszakítással, amit végeztek. Hazánkban 2019-ben ez a szám 25 800 volt. De nem is a számok fontosak most…

Hanem az: mit élhet át az a nő, aki kénytelen kihordani a súlyosan fogyatékos vagy életképtelen gyermekét? Már eleve az egy gigantikus trauma, amikor közli vele az orvos: a szíve alatt hordott, nagy-nagy szeretettel várt kisbabája halott, vagy jó eséllyel betegen fog születni. Ha ez a tény nem lenne elég önmagában ahhoz, hogy egy kismamát ledöntsön a lábáról a mélységes fájdalom, tettek még rá egy lapáttal: így is meg kell szülnie.

Töltsön napokat, heteket, hónapokat azzal a tudattal, hogy méhének gyümölcse halott vagy súlyosan fogyatékos lesz. Mert ha már minden reménye oda, és nem várhat egy egészséges kis csemetét, nem könnyítik meg a dolgát azzal, hogy megrövidítik a szenvedését. Kínlódjon csak a szülésig.

FORRÁS: UNSPLASH

Ez nem más, mint a női test és lélek meggyalázása, szándékos sanyargatása, terrorizálása. Egy két lábon járó koporsó lesz belőle, nem egy életet adó Szent Grál. Hogy lehet valakit ép ésszel erre kötelezni? Hát mégiscsak létezik az időutazás, és visszarepültünk a női jogokat korlátozó múlt századokba?

A lengyel nők számára két lehetőség maradt, hogy megkerüljék a törvényt: az egyik az abortuszturizmus. Akik mélyen a zsebükbe tudnak nyúlni, azokat Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Hollandiában, de még Nagy-Britanniában is fogadják abortuszra. A második sokkal veszélyesebb opció: illegális abortusz, amit ha nem megfelelő körülmények között végeznek, nemhogy a magzat, de az anya életébe is kerülhet.

Szóval, mit is eredményez ez az abortusztörvény? Összetört, meggyalázott, méltóságuk vesztett, szabadságukban korlátozott nőket. De akár halottakat is, ha az előbbi eszmefuttatást vesszük alapul. És most a lengyel kormány egy új javaslattal állt elő, amivel “orvosolni próbálják” ezt a problémát.

Olyan szobák kialakításával szeretnének javítani azoknak a nőknek a helyzetén, akik nehezen tudják feldolgozni, hogy kénytelenek voltak megszülni a súlyosan fogyatékos vagy életképtelen gyermeküket, ahol kisírhatják magukat.

Tehát elismerik, hogy ez a gyakorlat lelkileg is komolyan megviseli a nőket. És erre az válaszuk, hogy elkülönítenek nekik egy helyet, ahol nyugodtan szenvedhetnek. Esetleg pszichológus segítségét is igénybe vehetik…

Nem vagyok az abortusz híve, de a nőké igen, akik megérdemlik, hogy dönthessek az életük, a testük és a benne található élet felől, ami csak az övék, meg az apáé, nem pedig az államé. Igen, tiszteljük az életet. De ez ott kezdődik, hogy egyáltalán megbecsüljük és tiszteletben tartjuk azt, aki életet adhat: a nőt.

Nyitókép: Pexels

The post Sírószobában szenvedhetnek az életképtelen magzatukat megszülni kötelezett nők appeared first on Igazinő.

Pontosan ilyen a párkapcsolat is. Szükség van az érzelmi biztonságra, de ez hosszú távon unalomhoz vezethet. Ugyanilyen fontos a szenvedély is, de az meg bizonytalanságot szülhet. Ezt olvasván könnyen felmehet a pumpa az emberben: hát semmi nem jó egy kapcsolatban?!

Öntsük félig szerelemmel az üstöt, majd adjunk hozzá egy evőkanálnyi tiszteletet, megbecsülést és megértést. Kell még egy-egy teáskanálnyi türelem és őszinteség, azután óvatosan adagoljuk hozzá a szenvedélyt, mielőtt az arcunkba robban az egész kotyvalék. Na, ha ezen a ponton nem gyulladtál ki, akkor még keverj bele némi biztonságérzetet, hogy jó sűrű legyen az elegy és voilá!

Igen, tényleg minden nő egy boszorkány, mert baromira ügyesen kell a párkapcsolatunkat fűszerezni és megfelelő hőmérsékleten tartani. Néha egy kicsit lejjebb kell venni a lángot, máskor meg alá kell dobni egy mázsa fahasábot, hogy a szerelem tüzétől a szemöldököd is lepörkölődjön.

FORRÁS: UNSPLASH

Tehát nem könnyű jól csinálni, de nem is lehetetlen! Az az igazság, hogy a leírt összes összetevőre szükség van egy igazi, harmonikus, boldog párkapcsolathoz. Méghozzá férfi és nő részéről egyaránt. És most talán sokakat el fogok szomorítani, de egy boszorkány sosem megy nyugdíjba és teszi le a fakanalat. Mindig jelen kell lenni a kapcsolatban, és dolgozni kell rajta. De igen, vannak időszakok, amikor a boszorkány parázson hagyhatja a főztjét, és nyugodtan beülhet a párja mellé a kanapéra.

Ez az egyik legörömtelibb tevékenység: egyszerűen élvezni egymás társaságát. A párkapcsolat nyújtotta örömöket úgy, hogy közben nem kell attól rettegni: elhagy, elhidegül, megcsal. Csak az lehet igazán boldog és szabad a párkapcsolatában, aki biztonságban érzi magát. Az meri igazán önmagát adni. Annak lesz elég bátorsága eltávolodni a kedvesétől és magára koncentrálni. Így lehet édes hiányérzetet kelteni a másikban, és ennek köszönhetően válik majd olyan újszerűvé és varázslatossá minden egyes szenvedélyes találkozás.

De igen, a biztonságérzet veszélyes is lehet. Ha a párok nem találnak újra meg újra vissza, akkor elsodródhatnak egymástól. Hogyha már nem tesznek erőfeszítéseket, csupán kényelmesen belesüppednek a kapcsolat meleg ágyába, akkor szép lassan ki fog hűlni az az ágy. Ki fog serkenni a szúrós hiányérzet, a kezdődő boldogtalanság, ami konfliktusokat szül. A napi rutin, a mindennapos szürkeség frusztrálttá tesz bennünket.

Ám a bizonytalanság érzése is frusztrálóvá válhat egy idő után. Ha sosem tudod, merre jár, mit csinál a másik. Ha nem érzed azt, hogy el akarna köteleződni melletted. Ha azt tapasztalod, hogy talán túlontúl is sok figyelmet szentel másokra. Néha egy-egy hevesebb vita feldobhatja a kapcsolatot, de az állandó heves csatározások azt az érzést kelthetik benned, hogy nem vagy jó helyen, hogy talán nincs is közös jövőtök.

Szóval, igen: a folytonos biztonságérzet megölheti a kapcsolatot. Ahogy a folyamatos feszültség is. Mindebből nyilvánvalóvá válik: a párkapcsolat roppant kényes ökoszisztémával bír. Mindig szüksége van a változásra, a megújulásra. Egyszerre kell kiszámíthatónak és kiszámíthatatlannak lenni. Igényünk van a stabilitásra, de ugyanakkor az ismeretlent is vágyjuk. Ki kell ismerni a kapcsolatot, és aszerint kell művelni a szerelmünk földjét.

Olykor ki kell törnünk a kapcsolatunk komfortzónájából, ami valóban elengedhetetlen egy tartós párkapcsolathoz.

A biztonság békét, bizalmat, nyugalmat szül. De nem sokat fog érni, ha megszokottá, monotonná teszi a viszonyunkat. Ezért kell időnként beereszteni a szenvedélyt, ami megújulást, frissességet, új élményeket hoz magával. Szükség van a szenvedélyre hosszú évtizedek után is. Kellenek a meglepetések, a spontaneitás, hogy újra meghódítsuk egymást.

Nyitókép: Unsplash

The post Kinyírhatja a kapcsolatunkat, ha túlságosan biztonságban érzem magam? appeared first on Igazinő.

Nem vagyok szakértő, szóval, csak a saját tapasztalataimat oszthatom meg, de azt remélem, hogy ezzel is kicsit beljebb lesznek azok, akik ne adj’ Isten hasonló helyzetbe kerülnek. Egy éve hunyt el az anyósom. A férjem imádta őt, ahogy én is.

Még sosem történt velem hasonló. De miután elkezdtem felocsúdni a tragédia és a veszteség fájdalmának ködéből, az egyetlen célom az lett, hogy enyhítsek a párom fájdalmán. Nos, már most leszögezhetem: ez lehetetlen. Akkor még nem tudtam. Azt reméltem, valamiképp csak-csak sikerül. Nagyot tévedtem.

Meg sem fordult a fejemben, hogy úgy tegyek, mintha mi sem történt volna. Mindketten tudtuk: az élet megy tovább, és nekünk élnünk kell. De eszembe nem jutott durván rábírni a felejtésre. Akinek erre van szüksége, az szól. Az jelzi, hogy szeretne kikapcsolódni, kérni fogja a figyelemelterelést.

Mindenki teljesen egyedi módon gyászol, másképp dolgozza fel a történteket. Nálunk nem volt menekülés a gyász elől. Minden pillanatban a valóságban időztünk. Elmaradtak a közös filmnézések, a szokásos randik vagy baráti összeröffenések. Ezeket most a csendes és magányos pillanatok váltották fel. Szerintem – akármilyen csúnyán hangzik – hagyni kell a másik felet szenvedni. Persze ettől még a szemünket rajta kell tartani. Én magamon is azt figyeltem meg, hogy olyan lettem, mint egy árnyék. Az ő védő árnya.

Nem tolakodtam be erőszakkal a gyásszal teli magánszférájába. Nem próbáltam erőszakkal mosolyt, nevetést kicsalni belőle. Ugyanakkor nem is igyekeztem túl erőszakosan segíteni a gyászban. Legfeljebb két-három alkalommal biztosítottam arról: velem bármikor, bármiről beszélhet, és sírjon nyugodtan, ne fogja vissza magát.

Banálisnak tűnhet, de fontos arról biztosítani a gyászolót, hogy nyitottak vagyunk a kommunikációra, legfőképpen az érzelmi kitárulkozásra. Ez utóbbi olyan dolog, amit vagy megtesz valaki, vagy nem. Nem lehet rá kötelezni és vétek megpróbálni. Pedig nekünk, nőknek, ez a gyengénk. Azt akarjuk, hogy a férfi beszéljen, tárja ki szívét, és aztán a keblünkre öleljük, megvigasztaljuk. Gyengéd és megértő szeretetünkbe burkoljuk és úgy védelmezzük, mint egy anyatigris a kölykét.

Nem mondom, van, aki erre vágyik, erre van szüksége a gyász idején: még több szeretetre. De sokkal inkább türelemre és megértésre. Egyeseknek több magányra, míg másoknak közelségre. Ahhoz, hogy az ember jól döntsön és a legjobbat adhassa a partnerének, ismernie kell a kedvesét. Elengedhetetlen. Ahogy a tisztázó beszélgetések is a legelején: „Miben segíthetek? Mit tehetek érted?”

Meg kell tudni, mire van szüksége, és megadni. Ez az a helyzet, amikor a nőnek felül kell írnia ösztönös vágyait a dédelgetéssel és lelkizéssel kapcsolatban. Tiszteletben kell tartania a párja kérését. Ez pokoli nehéz tud lenni, de nem lehetetlen küldetés. Háttérbe kell szorítani a saját igényeinket. Azt gondolnád, egy ilyen helyzetben ez természetes, de sokaknál nem az. Nem azért, mert önzőek, csak egyszerűen szeretnének visszatérni a régi életükhöz. Ám arról mindenkinek le kell tennie egy jó időre.

Engedni kell, hogy a kedves addig gyászoljon, ameddig szükségét érzi.

Ahogy írtam, én ekkoriban árnyékként voltam jelen a férjem életében. Lopva figyeltem, őriztem az álmát, és mindig egy karnyújtásnyira volt tőlem. Mikor szüksége volt rám, a vigasztaló szavaimra vagy a megértő csendemre, az érintésemre: ott teremtem. Sokszor éreztem ellenállhatatlan vágyat, hogy ennél messzebbre menjek, de nem tettem. Nem az volt a fontos, én mit érzek, mire vágynék a helyében vagy mit tartok helyénvalónak. Társa voltam a csendben, a magányban és a társalgásban is. Úgy lépkedtem az ő lassú gyásztáncában, ahogy ő vezetett.

The post Hogyan segíts a párodnak, amikor gyászol? appeared first on Igazinő.

Mélyen hiszek abban, hogy sokkal kevesebb válás lenne, és kevesebb sérült ember kóvályogna a világban, lépten-nyomon boldogságmorzsákat porszívózva.

Kétféle jegyesoktatás létezik. Van az “eredeti”, a hagyományos keresztényi. És akad néhány házassági tanácsadó és coach is, akik ilyet tartanak. Nem árt tudni, hogy a keresztény verzió nem csak a vallásosak részére elérhető, bárki részt vehet rajta. Nem kell tőle megijedni, hogy akkor biztosan meg akarnak téríteni minket.

Tény, hogy komolyan veszik a házasság kérdést, hiszen számukra az egy szent szövetség. Az is tagadhatatlan, hogy betekintést kapunk a keresztény szemléletű házasságokba. Ám ha nyitottan kezeljük ezt, akkor igenis értékes útravalókkal gazdagodhatunk.

Abban a 8-10 hétben, amíg hetente egyszer eljárnak a párok a tanácsadásra, egyértelműen kiderül, érdemes-e összeházasodniuk. A beszélgetésekből rájönnek, mennyire ismerik egymást, mennyire gondolkodnak hasonlóan és mennyire passzolnak a jövővel kapcsolatos terveik. Azt hihetnéd, mindez egyértelmű jegyesoktatás nélkül is. Hát nem!

FORRÁS: PEXELS

Méghozzá azért, mert sokan csak a szerelemre alapozva ugranak bele a házasságba. Én nagy híve vagyok a szerelemnek, de ennek ellenére mégis azt mondom, önmagában kevés. A felkészítő tanfolyamon olyan kérdések merülhetnek fel, amik “kiugraszthatják a nyuszit a bokorból”. Ettől még nem kell beparázni.

Gyakran megvan az előnye, ha egy harmadik, pártatlan fél jelenlétében beszélgetnek a párok a kapcsolatukról és a jövőjükről.

Ha valaki igazán hisz a házasságban, akkor tényleg csak egyszer akarja kimondani az igent. Persze, létezik válás és lehet újrakezdeni, rengeteg (sokszor sajnos sérült) hal van a vízben. De miért akarna ennek bárki többször nekifutni, amikor elég lehet egyszer is? Ennek növeli az esélyét, ha tisztázzuk, ki mit vár a házasságtól, miként képzelik el a jövőt. És egyáltalán: mennyire képesek a pár tagjai elfogadni egymást.

Ugyanakkor a felkészítés során gyakorlati tanácsokkal is ellátnak. Megtanítanak a célravezető kommunikációra, a helyes konfliktuskezelésre. Felkészítenek a szülői szerepre, a gyereknevelésre, arra, hogyan éljünk kiegyensúlyozott családi életet. Ezt pedig nem dogmatikusan teszik. A jegyesoktatás csupán iránymutatás – hogy ki mennyit fogad meg belőle, egyéni döntés kérdése.

Semmiképpen sem mondanám időpazarlásnak, sokkal inkább befektetésnek, ami később megtérül. Még akkor is, ha azt érezzük, tutira megleltük a partnerünket, mindenben egyezik a véleményünk, és a jövőnket is hajszálpontosan ugyanúgy képzeljük el. Még ebben az esetben is tanulhatunk olyat, amire később szükségünk lehet. Mert viták, konfliktusok, nehézségek mindig lesznek, pláne, ha megtörténik a családalapítás. Szülőnek lenni minden, csak nem sétagalopp…

Szerintem ha több ember vett volna részt jegyesoktatáson, kevesebben váltak volna el. Nem lenne annyi összetört szívű ember, akik hosszú évek múltán is a sebeiket nyalogatják. Sajnos legtöbbször a gyerekek isszák meg a levét a válásnak. Rájuk is kell gondolni, hiszen a család szeretetteljes, oltalmazó légkörében is felnőhettek volna. Egyszóval nem mindegy, hogy a leendő szülők mennyire készülnek fel a házasság nehézségeire.

Természetesen a legjobb felkészítés ellenére is előfordulhat, hogy idővel megoldhatatlan gondok merülnek fel egy pár életében. Ilyenkor – ha már mindent megpróbáltak – nincs más lehetőség, mint külön utakon folytatni. Ettől függetlenül érdemes kihasználni a jegyesoktatás adta lehetőségeket, hiszen olyan tudás kerül a birtokunkba, amivel sokkal jobban felvértezzük magunkat a jövő kihívásai ellen.

Nyitókép: Pixabay

The post A szerelem nem elég a házassághoz, tanfolyam is kell? appeared first on Igazinő.

Régóta ismerem őket, és azt hittem, nincsenek titkaink egymás előtt. Mégis csak hónapokkal később merte Angéla bevallani: házassági tanácsadóhoz járnak és keményen küzdenek a kapcsolatukért. Teljesen kiakadtam.

Kiakadtam, de nem a párterápián. Hanem azon dobtam el az agyam, hogy ezt nem merte bevallani. Úgy kezelte, mint valami sötét titkot, ahogy Raszkolnyikov a Bűn és Bűnhődésben az elkövetett gyilkosságokat. Csoda, hogy nem bomlott meg az ő elméje is a nagy titkolózásban és szégyenérzetben.

Mégis, mi a lópikuláért lenne olyan szégyenletes, hogy párterápiára járnak?! Mert nem tökéletes a kapcsolatuk és gondjaik vannak? Na és ezzel hányan vannak még így?

A közösségi oldalak tele vannak kirakatkapcsolatokkal. A legtöbb az utcán szembejövő pár öli vagy mérgezi egymást. Csak ezek az emberek még odáig sem jutnak el, hogy felvállalják: problémáik vannak. Nemhogy kezelésbe vegyék a dolgokat és felkeressenek egy szakembert!

Jó, oké, talán nem azt találták cikinek, hogy néha összerúgják a port, nem egyezik a véleményük és Ervin nem segít eleget a házimunkában. Hanem a srác masszív alkoholizmusa. Angéla a kilátástalan helyzetüktől totál depressziós lett. Emellett megélhetési gondjaik vannak, és a vágyott gyerek sem jön össze.

Most mondja meg valaki… ezek közül mégis melyik a kínos elem? Az alkoholista férj? Ó, az Isten szerelmére, hány feleségnek jutott még ilyen! Az, hogy a férfi iszik, nem a feleségét minősíti. És a férjről sem kell feltétlenül azt gondolni: mocsok disznó az ilyen.

Mivel a szenvedélybeteg ritkán iszik örömében. Angéla depressziója sem divatbetegség. Mindennek oka van, éppen ezért nem kellene pálcát törnünk mások felett. Vétek az alapján ítéletet alkotni, hogy elhangzik a depresszió, az alkoholista, vagy éppen a párterápia szó.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A legkevésbé sem ciki, hogy Angéláék felvállalták a gondjaikat és meghoztak egy döntést: megmentik a házasságukat. Nem akarják tovább ölni egymást, boldogtalanná tenni a másikat. Szeretnének kikecmeregni a gödörből, amibe belekerültek.

Ismét az az életvidám pár akarnak lenni, akik hét évvel ezelőtt voltak, miután összejöttek. Hála Istennek volt elég bátorságuk ahhoz, hogy szembenézzenek a tényekkel. Nagyon sokan nem képesek erre, és inkább besöprik a szemetet a szőnyeg alá. Ők viszont erőt vettek magukon és felkerestek egy szakembert.

Megtették az első, majd a második lépést a gyógyulást felé. A terápia persze semmit nem ér, ha nincs mögötte valódi igény a változásra. Angéla és Ervin keményen dolgoznak magukon és a kapcsolatukon. Nyíltan és őszintén kommunikálnak, és elvégzik a kapott feladatokat.

Az ilyesfajta bátorság és kitartás nem azt érdemli, hogy kinevessék vagy kigúnyolják őket.

Az a ciki, amikor valaki szánalmasnak tartja, ha egy pár nem a könnyebb utat választja, hanem válás helyett dolgozik a kapcsolatán. Igenis, le a kalappal előttük: megcsalás vagy lassú leépülés helyett inkább cselekszenek.

Megtehetnék – sőt, egy ideig meg is tették -, hogy megjátsszák magukat mások előtt. Úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Még otthon is igyekeztek folytatni az önbecsapás művészetét. Ám szerencsére eljutottak arra a pontra: elegük van a színjátszásból, a kamu boldogságból és törékeny békéből.

Igazi házasságra vágynak, ahol önmaguk lehetnek és boldogan, békességben élhetnek. Most a legjobb úton vannak afelé, hogy teljesüljenek a vágyaik. Ennek meg is volt az ára: legyűrték a büszkeségüket, a félelmeiket, felvállalták a gondjaikat és segítséget kértek. Nevetés helyett vastapssal kellene üdvözölni és támogatással elhalmozni őket! Az Angélák és Ervinek megérdemlik, hogy meghajoljunk előttük.

The post Nem szégyellem, hogy párterápiára járunk appeared first on Igazinő.