A modellek állítólag tárgyasítva vannak, a szépségversenyeken betiltják a bikinis részt, és már az autóversenyek előtt sincsenek grid girlök, azaz a zászlólengető csinos lányok falatnyi ruhában. Még egy férfi sem állhat neki szexin vetkőzni, vagy például humorosan bemutatni az új mentős egyenruhát, mert egy rétegnek elborul az agya tőle, hogy szegény csávó tárgyiasítva van.

Vesszen az emberi test! 

Mint nagyjából egészséges testképpel és önbecsüléssel rendelkező modern dolgozó nő, bevallom, hogy én imádom az emberi test látványát. Odavagyok a gyönyörűen tökéletes antik szobrokért, megnézem a strandon a különféle testalkatú férfiakat és nőket, és annak ellenére lenyűgöznek a kecses, törékeny, fiatal modellek, hogy nyolc-tíz kilóval több vagyok, mint szeretnék.

És ez a normális. Az emberi test azóta foglalkozt minket, hogy lemásztunk a fáról. A Willendorfi Vénusz szobrocskáját több mint 20000 évvel ezelőtt alkották! A mezítelen test csodálata mindig is létezett, és nem gondolnám, hogy a maga korában a Dávid szobor vagy a reneszánsz festmények nőalakjai csupán a tárgyiasításról szóltak volna.

FORRÁS: UNSPLASH

Persze nagyon fontosak a belső értékek, de nem tagadhatjuk le a testünk létezését! Mint ahogy azt sem, hogy az emberi test érdekes, gyönyörű és egyedi. Művészeket ihlet meg, és ha tetszik, ha nem, vágyakozást is kelt. Ez nem a bűn és a fertő, hanem egy teljesen természetes dolog.

Minduntalan azt halljuk, hogy a nők fogadják el önmagukat, legyen önbizalmuk, bátran vállalják fel, ahogy élni szeretnének. Ez feketeöves feminista szemszögből csak addig megengedhető, amíg a nyílt szexualitás be nem kerül a képbe. Hiszen nem engedhetjük meg a nőknek, hogy megmutassák azt a gyönyörű testüket, az tárgyasítás! Szépségversenyeken bikinis rész? Maga a fertő!

Nem számít, hogy van, akinek az élete álma, hogy szépségkirálynő legyen! A versenyek szóljanak mostanában az észről! Aki nem okos, csak szép, az csessze meg magát… Erős hasonlat, de innen már csak egy lépés a csador, nehogy valaki meg merje mutatni a testét akkor sem, ha az a szakmája, hogy abból él (pl. modell).

Afganisztánban habzó szájjal vágják le a próbababák fejét, annyira kikészülnek, ha testábrázolásra kerül a sor. Ha ennyire képtelenek vagyunk elfogadni a test látványát a művészetben, a reklámban, a médiában, mert agressziót és dühöt vált ki, akkor esélyes, hogy észrevétlenül rálép a mi társadalmunk is erre az útra. Nem azt kell tanítani a nőknek, hogy ha megmutatják a testük szépségét, akkor tárgyak lesznek!

Önbizalmat és női erőt kell adnunk már gyermekkortól kezdve, hogy mire felnő valaki, stabil önértékelése legyen, valamint egészséges viszonya a saját testéhez. Ez lenne a kulcs. Aki szeretné megmutatni a testét, az tegye, aki nem szeretné, az ne tegye. Nézd meg Dita Von Teese-t, mennyire gyönyörű, szexi és professzionális a színpadon! Ez nem a tárgyiasításról szól, hanem arról, hogy tisztában van a nőiessége hatalmával, és tud is vele élni.

Persze, sokat számít, hogy kinél van a hatalom, hogy ki uralja az adott helyzetet.

Ha egy nő úgy dönt, hogy bikinis modell lesz vagy éppen rúdtáncos, akkor ezt biztonságos körülmények között tehesse meg! Amibe az is beletartozik, hogy más nők nem nézik le, nem próbálják megmenteni az erényeit, és nem mondják rá, hogy tárgyiasítva van. A döntés szabadsága persze abban merül ki, hogy nem érhet hozzá az, akit ő nem akar, és senki nem kényszerítheti bele semmilyen helyzetbe akarata ellenére.

Minden ilyen esetben, ahol visszaélés történik, az a körülmények hibája, az embereké, a hozzáállásuké, de semmiképpen sem a gyönyörű emberi testé. A körülményeken kell javítani és biztonságossá tenni a világot, tisztelettel fordulni az emberi test felé, hogy nyugodtan csodálhassuk – ahelyett, hogy bosszút akarnánk állni rajta és elrejteni.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ha mindenért szexizmust kiáltunk, lassan jön a csador?! appeared first on Igazinő.

Emlékszem, hogy mennyire menő dolog volt szerepelni az újság hasábjain. Hiszen nem kizárólag szexbotrányokról elhíresült nők voltak a címlapon, hanem olyan nagyágyúk is, mint pl. Cindy Crawford, Charlize Theron vagy Monica Bellucci.

Ez azt sugallta, hogy Playboy-hölgynek lenni legalább annyira menő, mint mondjuk Bond-lánynak. A magazin nagyon sokat tett hozzá a szexuális forradalomhoz is, megreformálta a társadalom hozzáállását a szexualitáshoz. Valami olyasmi lett belőle, amiről hétköznap, napvilágnál is lehet beszélgetni.

Az, hogy néhány igényes színésznő az arcát (és a gyönyörű testét) adta a Playboy-márkának, elfeledtette azokat a visszaéléseket, melyeket a karrierről álmodozó, kiszolgáltatott Playboy-nyuszi lányok éltek át nap mint nap, közel az ötvenes évek óta.

Az 1960 és 1988 között működő Playboy-klubok hölgyei a logó nyuszi ihlette egyenruhát viselték. Persze nem szmokingot, hanem harisnyát és fűzőt, nyuszifüllel és csokornyakkendővel. Az itteni nyuszilányok tulajdonképpen pincérnők voltak, és szigorú feltételeknek kellett megfelelniük, hogy egyáltalán kiválasszák őket valamely pozícióra.

Kiképzés után állhattak csak munkába, 140 különféle alkoholtípust kellett felismerni, vagy elkészíteni a húszféle koktél valamelyikét. Csak adott szexi pózban állhattak vagy ülhettek, még pihenés közben is. Viselkedésüket szigorú kézikönyv szabályozta, beleértve a tökéletes külső megjelenést és a napközbeni étkezési tilalmat. Magánnyomozók figyelték őket munkaidőn kívül, nehogy csorbítsák a márka hírnevét.

A nyuszihölgyek – akik gyakran az újságban is szerepeltek- védettek voltak, az ügyfelek nem nyúlhattak hozzájuk. Tilos volt velük a randevú – hiszen a vonzerejük egyik kulcsa az elérhetetlenség volt. Persze csak az átlagemberek számára. A híreseknek és a gazdagoknak ugyanis bőven jutott a csinos hölgyek szexuális szolgáltatásaiból.

A VIP listát mindig maga Hefner állította össze, hiszen a film- és zeneipar nagyjai rendszeres vendégek voltak az elhíresült villájában. A látogatók királyi bánásmódban részesültek, állítólag maga Elvis is megszállt ott, és több nyuszilány társaságában töltötte el az éjszakát.

A kiválasztott hölgyek, akik barátnői pozícióba kerültek, az alapító Hugh Hefner rezidenciáján lakhattak. Mindig volt egy fő barátnő, aki a férfi szobájában aludt, a többiek külön szobát és ezer dolláros heti zsebpénzt kaptak – persze ezért cserébe különféle szolgáltatásokat kellett nyújtaniuk.

A KÉPEN: HUGH HEFNER ÉS KENDRA WILKINSON, FORRÁS: WIKIPÉDIA

Kendra Wilkinson, a villa egyik híres lakója az érettségije után költözött be. Naiv diáklányként fogalma sem volt róla, hogy nemcsak modellkedni kell, hanem a szexuális együttlét is elvárás a házigazdával. Több lány is iszonyú fiatalon, a rossz anyagi körülmények miatt választotta a villába beköltözést, és persze nem számítottak rá, mennyire megalázó és borzalmas lesz ott az élet. Voltak, akik már egy nap után megszöktek, mások alkohollal és droggal vészelték át ezt az időszakot.

Főleg a hálószoba-ceremóniát gyűlölték, amikor rózsaszín pizsamában kellett körülajnározni Hefnert, aki szép sorban mindegyikükkel lezavart egy rövid menetet, amit a végén magának fejezett be. A július 4-i privát tűzijáték, a magánállatkert és a fényűző környezet sem tudta feledtetni a megalázó, szigorú bánásmódot.

Hiszen a lányok végül is luxus prostituáltakként éltek odabent, és eszerint is használták a testüket.

Minden napra volt valamilyen kötött program, heti egy szabadnappal, de tilos volt saját életet élni, máshol munkát vállalni vagy éjszakára kimaradni. Hefner gyakran ordibált, szitokszavakkal illette a barátnőit, ha nem az elképzelése szerint viselkedtek. Ráadásul nem igazán adott a higiéniára: egyes beszámolók szerint a szőnyegek és ágyak sokszor mocsoktól bűzlöttek.

Többen csak sokkal később, felnőtt fejjel értették meg, hogy valójában egy bántalmazó kapcsolatból szabadultak. Ráadásul egy olyanból, ahol nem ők voltak az egyetlenek.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust!  Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

The post A Playboy-villa nem csak az erkölcsi mocsoktól bűzlött… appeared first on Igazinő.

A Victoria’s Secret – a legsikeresebb amerikai fehérnemű márka hiába rendelkezik dollármilliós bevételekkel és a világ legismertebb divatbemutatóival, ahol világhírű topmodellek és popzenészek lépnek fel. Szép lassan a közönség, a sajtó és a hírességek is sorra elfordultak attól, amit képviselt: a fehérneműk helyett egyértelműen az elérhetetlenül tökéletes női test szexualizására helyezték a hangsúlyt, ami bizony a XXI. században nem állja már meg a helyét.

A szép női modellekkel nem feltétlenül lenne baj, de a cég tulajdonosa, Leslie Wexner a Playboyban szereplő, retusált nőkre gondolt tökéletesség címén. Olyanokra, akiknek még egy apró anyajegye, szeplője, semmilyen bőrhibája és egy gramm súlyfeleslege sincs. A Victoria’s Secret jelenleg elhatárolódik a múltbéli kijelentésektől és elvárásoktól, és állítólag nyitott mindenféle testalkatú modellre.

Forrás: Wikipedia – Kelly Gale Victoria’s Secret Show London 2014

A márkához bekerülni és Victoria’s Secret angyallá válni ezidáig a modellkarrierek csúcspontja volt. Aki ott felvonult, az csak huszonéves, tökéletes szépség lehetett. Sokat elárul a hozzáállásról az, hogy Palvin Barbarát amiatt választották be, hogy az átlagos, hétköznapi lánytípust képviselje, és ezáltal színesebb legyen a csapat.

Wexner még 1963-ban nyitotta az első ruhaüzletét, és a hetvenes évekre már száz boltot felsorakoztató üzletlánc tulajdonosa volt. Folyamatosan megújuló kínálattal tartotta fenn az érdeklődést, emiatt olcsó kínai gyárakban varrták a ruhákat már akkor, amikor ez még egyáltalán nem volt elterjedt a fast fashion márkák között. Szerencsére ma már nem menő éhező, kizsákmányolt kínai munkásokkal varratni, és egyre több cég fordul a környezettudatosság és az etikus munkakörülmények fenntartása felé.

A márka titkait körüljáró dokumentumsorozat szerint a Victoria’s Secretnél dolgozni teljesen olyan volt, mintha egy szektában lenne az ember. A cégvezető beszédeit óriás kivetítőkön közvetítették, a több ezres dolgozó közönség hangosan éljenzett és tapsolt, Les pedig fürdött az imádatukban.

Ed Razek marketingigazgatóról elterjedt a hír, hogy nemcsak a modelleket zaklatja szexuálisan, hanem megfélemlíti és megalázza a cég alkalmazottait.

A modellek élete sem volt egyszerű: nagy árat fizettek, akik a tökéletes szépséget képviselték. Szigorú, éhezéshez közeli diétát kellett követniük, napi többszöri edzéssel és három-négy liter vízfogyasztással, hogy ne legyenek éhesek. Folyamatosan mérték őket, figyelték a testzsírszázalékukat. Az egyik Victoria’s Secret angyal, Adriana Lima bevallotta, hogy a bemutatók előtt egy héttel már nem evett szilárd táplálékot, csak fehérjeturmixot és vitaminokat fogyasztott, és a bemutató előtti napon vizet innia is tilos volt.

Forrás: Wikipedia -Jasmine Tookes Victoria’s Secret Show London 2014

A cég jóhírének az sem tesz jót, hogy Harvey Weinsteinnek is üzleti érdekeltsége volt a cégben, és az alapító Wexner közeli jó barátja volt a szintén szexuális ragadozó Jeffrey Epsteinnek.

A ‘90-es évek elején Les Wexner megvásárolta a létező legnagyobb manhattani lakást, amibe nem ő költözött be, hanem Epstein, és ez az épület lett később a szexuális ragadozó horrorháza, ahol kiskorú áldozatait kínozta és zaklatta. Wexner a botrány kirobbanása után tagadta, hogy bármilyen köze lett volna az eseményekhez, lemondott a márkáit összefogó L Brandsről, és visszavonult. Továbbra is milliárdosként tengeti napjait.

Martin Waters, a cég jelenlegi igazgatója egy értekezleten elismerte, hogy nem reagáltak időben a világ változásaira. Igyekeznek felzárkózni a többi divatmárkához, akik mindenféle származású, életkorú és testalkatú modelleket alkalmaznak ahelyett, hogy kirekesztenék azokat, akik nem tökéletesek. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a megújult Victoria’s Secret Show.

Nyitókép: Wikipedia

The post Victoria’s Secret: Vége az elérhetetlenül tökéletes női testek korszakának! appeared first on Igazinő.

Valahogy mindenki azt hiszi, hogy egy gyerek megszületésével egy mindent átfogó földi tudás birtokosává válik. És oszthatja az észt annak, akinek nincs még utódja.

Tulajdonképpen amíg nem vagy szülő, bármit gondolsz, az hülyeség.

Nevetséges azt hinni, hogy át fogja aludni az éjszakát és el tudtok menni nyaralni. Vagy hogy megcsinálsz egy bevásárlást anélkül, hogy meg kelljen nyugtatni a gyereket egy ki nem fizetett kiflivel, mert különben végigőrjöngi a hipermarketet. Rengetegen mondták lesajnálóan, hogy nekik is voltak elképzeléseik, de a baba viselkedése aztán felülírt mindent, és lényegében azóta is a gyerek dönt arról, hogyan nevelik.

Ám mi egy dologban biztosak voltunk a lesajnálás ellenére is: terv nélkül nem lehet nekivágni a családalapításnak. Hiszen elengedhetetlen, hogy egyetértésben gondoskodjunk róla és azonos elvek szerint neveljük. Ha van terv, attól el lehet térni adott esetben, de ha semmilyen elgondolásod nincs, akkor hogyan fogod nevelni? Ahogy esik, úgy puffan? A gyerek eldönti helyetted, hogy mit szabad és mit nem?

Forrás: Unsplash

Egyre gyakrabban látom netes fórumokon, hogy nem csak azt szólják le, akinek nincs gyereke. A következő lépés a „nem tudhatod, hiszen még csak pár hónapja vagy szülő”. Aztán az „egy gyerekkel semmit se tudsz” és az „akkor okoskodj, ha felneveltél négy gyereket”. Oké. De mi van akkor, ha valaki felnevel négy gyereket, és mondjuk egyikük se jó fej? Ha egyikük sem jószívű, sikeres és boldog?

Önmagában a gyereknevelési tapasztalat nem garancia a hozzáértésre.

Inkább ahhoz hasonlítanám, hogy van egy autód, amivel mindennap elmész dolgozni, karbantartod, és ismered minden rezdülését. De attól még nem leszel közlekedési szakértő, és nem biztos, hogy helytállnál a Párizs-Dakaron.

Tetszik, hogy a világon mindenki jobban tudja, hogy kell ezt csinálni – amikor a saját szüleim három gyerek után is elmondták, hogy ehhez amúgy senki sem ért. A gyereknevelés csak egy nagy emberkísérlet, ahol próbáljuk a legjobbat nyújtani általános támpontok, a józan ész és a belső hang figyelembevételével. Nem is biztos, hogy egy igazi szakértőnek van gyereke. Mégis többet látott, többet tapasztalt mondjuk egy óvodai dajka, egy tapasztalt bébiszitter vagy egy védőnő. Ráadásul szakmai berkekben sincs mindenben egyetértés, sokszor még a legalapvetőbb dolgokban sem.

Csak azért, mert anya lettem, nem oszthatom az észt a többieknek, mert bármit is jobban tudok. Elmesélem persze, ha kérdezik, mit hogyan csinálunk, főleg, ha sikerül valami. De ez nem azt jelenti, hogy a miénk az egyetlen igaz út és hirtelen értünk hozzá.

Még mindig nem gondolom, hogy a gyerektelen ismerőseim egy másik bolygón élnek és csak fényképen láttak gyereket. Ugyanúgy lehetnek jó ötleteik, ráadásul teljesen más nézőpontból közelítik meg a problémákat. (Ráadásul a saját gyerekkori emlékeire is támaszkodhat bárki, hogy vele milyenek voltak a szülei.) Fenntartom, hogy ugyanúgy joguk van felszólalni vagy véleményt nyilvánítani, mint a családos embereknek.

A „nem tudhatod, nincs gyereked” nekem inkább üres puffogásnak tűnik. Amikor már nincs semmilyen érv, ezt hozzá lehet vágni a másik gyermektelen emberhez, ha azt meri mondani, hogy gáz, ha Benőke hat évesen még mindig cicin alszik el…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post „Nincs gyereked, nem tudhatod!” – Tényleg azt hiszed, ez érv? appeared first on Igazinő.

A birodalom emellett több mint 30 000 regisztrált örömlánnyal büszkélkedhetett. És legalább ugyanennyivel, akik nem szerepeltek a nyilvántartásban, mert vagy felszabadított rabszolgák voltak, vagy adófizetésre képtelen szegénysorsú nők…

A prostitúció hierarchiájának csúcsán az elit kéjhölgyek mellett azok a gazdag családból származó lányok álltak, akik önként választották ezt a mesterséget. Miért? Hogy szégyent hozzanak a családjukra botrányos viselkedésükkel. Hiába takarta őket álarc, a gazdagok tudták, hogyan találják meg őket.

Léteztek még bordélyházban dolgozó, egyszerű adófizető örömlányok, szabadúszó kéjhölgyek és utcán sétálgató, nyilvántartásba nem vett éjjeli pillangók. Ők kívülállóként drága bordélyházak környékén somfordáltak, vagy a gladiátor arénák közelében keresték a kuncsaftokat. Nem viselhették a zöld ujjatlan tunikát zöld cipővel, ami a legálisan dolgozó prostituáltak színe volt. Kihívó öltözetük (vagy éppen meztelenségük) mellett arról lehetett felismerni őket, hogy pénisz alakú kekszekkel reklámozták magukat.

A pompei ásatásokon feltárt bizonyítékok – sz*xuális jellegüknél fogva – nem lettek annyira ismertek a köztudatban, mint a város megrázó története. A sírkertek örömlányai pedig főként nem szerepeltek a történelemkönyvek lapjain. Ők voltak a temetői prostituáltak, a bustuáriák. Állítólag olyan sápadtak és fehér bőrűek voltak, mint a halottak, sírkövek hátuljára írták fel krétával a tarifát és készen álltak minden sötét vágy beteljesítésére.

Azok a kuncsaftok, akiknek nem volt pénzük bordélyházra és túl szégyenlősek voltak az utcán leszólítani az örömlányokat, éjjel, a temetők sötétjében tehették meg ugyanezt. A bustuáriák vendégei rendszerint nekrofilok, sírásók vagy gyászoló özvegyemberek voltak. Sírok melletti földhányásokon, kihalt mauzóleumokban, vagy akár a sírkövek tetején tették magukává a temető kéjhölgyeit. Gyakran a sírköveken fekve, érmékkel a szemükön lehetett megtalálni ezeket a nőket, és csak az aktus után szólaltak meg, hogy elkérjék az érte járó fizetséget.

Nyitókép: Wikipedia

Míg a bordélyházakban le lehetett mosdani két vendég között, ezek a számkivetett nők alkonyattól pirkadatig dolgoztak, és hogy leplezzék az előző kliensek szagát, inkább túlparfümözték magukat. Csak reggelente a közfürdőkben tudtak lemosdani – már ha volt elég pénzük rá. Ha összejött a napi két kuncsaft, nem volt gond: az egyik fizetségből élelmiszert – általában egy darab kenyeret-, a másikból fürdőbelépőt tudtak venni.

A regisztrálatlan örömlányok hányattatott hétköznapjaik mellett folyamatos veszélynek voltak kitéve. Az adószedők és a hatóságok üldözték őket, az éj leple alatt pedig bármi történhetett velük egy-egy perverz vendég keze által. A nemi betegségek és a nem kívánatos terhességek is gyakoriak voltak, de ez utóbbiakkal nem nagyon törődtek az ókori Rómában.

A törvénytelen fiúgyermekek nem maradhattak életben, mert esélyes volt, hogy valamelyik befolyásos ember leszármazottai. A lányokat eladták rabszolgának, vagy 13 éves koruk után ők is dolgozhattak örömlányként. A szerencsésebb újszülötteket gyakran utak kereszteződéseknél vagy piacok mellett hagyták magára, hogy valaki megtalálja és örökbefogadja őket.

A Római Birodalom bukása nem hozta magával a temetői prostitúció bukását. A jelenség évszázadokkal később, az 1300-as évek pestisjárványa idején élte újra virágkorát. A pestis gyógymódjának hiánya és a halál közelsége azt eredményezte, hogy a járvány túlélői bizarr temetői aktusokkal vezették le a feszültséget. A halálos kór megtizedelte az örömlányok állományát is, kevés maradt életben, emiatt még a hatóságok sem foglalkoztak a jelenséggel. Később, az 1940-es években ismét a halál (és a háború) közelsége okozta a temetőbéli prostitúció felvirágzását.

Furcsa pszichológiai jelenség, hogy a koronavírus terjedésével szintén sokkal gyakoribb lett a hatóságok felé bejelentett sírköveken, temetőkben történő sz3xelés. Igaz, napjainkra leginkább párok keresik fel ezt a bizarr helyszínt egy-egy „romantikus” randevúra…

Nyitókép: Wikipedia

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Sz3x a temetőben az ókorban… és most! appeared first on Igazinő.

Ráadásul nők, anyák adják egymás alá a lovat: fogadd el, hogy a baba érkezésével nem lesz időd magadra! Majd ha tizennyolc lesz, talán akkor.

De van, aki büszkén vallja, hogy akkor sem szán magára egy percet sem, csak a gyerekeiért él. És majdnem két évtizede nem látott fodrászt, vagy nem tudott leülni nyugiban olvasni pár oldalt egy pohár bor mellett. Hiszen az egyetlen dolga a nőnek a gyereknevelés! Majd mi is meglátjuk, hogy évekig nem jutunk el sehová a baba miatt, a nyaralást meg végképp felejtsük el, mondták.

Van, akit teljes mértékben kielégít az anyaság, és ez is teljesen jó. De ne érezze magát rosszul egy nő se, aki szeretne énidőt magának, vagy neadjisten visszamenne dolgozni! Hiszen ezek is ugyanolyan természetes igények. A gyereknek kiegyensúlyozott, boldog szülő kell – azon kívül mi marad annak, aki az egész életét “feláldozza”, ha kirepültek a srácok?

Nyilván az anyaszerep az egyik legfontosabb a nő életében, és baromi sok önfeláldozással jár. Amennyire szép és csodálatos, ugyanannyira fárasztó is, ez tény. Sokkal, de sokkal kevesebb szabadidő marad saját magunkra. De attól én még én vagyok: nemcsak anya, hanem nő és feleség is. Megkockáztatom, hogy emellett dolgozó nő, az Igazinő cikkírója, sőt, jövőbeni regényíró is vagyok.

Szeretek számítógépen játszani, edzésre járni, shoppingolni, utazni, és még a házimunkát is bírom. Ezekről nem fogok teljes egészében lemondani akkor sem, ha a főállásom jelenleg az anyaság. Pedig nem vagyunk könnyített helyzetben: nincs nagyszülő száz kilométeres körzeten belül, és nem vagyunk gazdagok sem, hogy mondjunk állandó bébiszitterünk legyen.

Nem hagyott nyugodni a gondolat és kíváncsian vártam, hogy ha anya leszek, igazuk lesz-e a károgóknak. Mert az anyukámra úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy mindig nagyon csinos volt, gyönyörű nyári ruhákat varrt magának. Vitt magával könyvtárba meg fürdőbe, állandóan mászkáltunk. Bizony néha leült olvasni és akkor megkért, hogy ne zavarjam, de vihettem én is a könyvemet az ebédlőasztalhoz. És nem hiszem, hogy a szüleim rosszabb szülők lennének amiatt, mert 3-4 éves koromban nekiindultak Wartburggal Európának, amíg a nagyszüleim vigyáztak rám.

Nemcsak a múltban, a jelenben is igyekszem pozitív példákat keresni magam körül. Szeretem a csinos, aktív anyukák fotóit, mert szerintem motiválóak. Az edzőm is egy háromgyermekes anya. Nagyon megmaradt bennem az egyik ismerősöm közösségi médiás fotója is, aki alig egy éves picivel ment párjával a tengerhez. Meg annak a nőnek a vörös rúzsa, aki átvette a három zsák adományruhát a szegények részére, amit összegyűjtöttem. Lógó fülbevaló, vérvörös ajkak és hordozókendőben egy csöppség. Megkérdeztem, hogy segítsek-e bevinni a zsákokat. “Három gyerekem van, megoldom” – felelte vidáman, és elsétált a hatalmas szatyrokkal.

Ha más meg tudja csinálni, én miért ne tudnám?

Ki lehet menni a kondiparkba babakocsival is, az például ingyen van. És miért ne mehetnék parfümillatúan, piros rúzzsal vásárolni?

Forrás: Unsplash

Még a legelfoglaltabb férj is tud vigyázni a gyerekre 1-2 órát, amíg a nő elmegy mondjuk fodrászhoz. Én legalábbis elmentem az egy hónapos baba mellől, mert nem akartam úgy kinézni, mint egy szénaboglya hajú őrült. Épp eléggé megtépázza az önbizalmat a szülés után lógó has, vagy hogy az ember lánya nem tudja felvenni egyik nadrágját sem, és kénytelen még hónapokig kismama leggingsben menni mindenhová.

Amikor egyedül vagyunk otthon, akkor is egy csomó mindent lehet csinálni a babával a közös játékon kívül. Elviszem magammal vásárolni vagy beülünk egy gyorsétterembe. Szerencsére olyan edzőterembe járok, ahol szívesen látják a gyerekeket. Egy pár hónapos babát már minden érdekli, simán végignézi, ahogy tornázol a tv előtt, hajat mosol vagy kitakarítod a lakást.

Szerintem jó, ha megszokja a kicsi, hogy mindenfélét csinálunk, aminek ő is a részese, de vannak dolgok, amikor nem ő van a középpontban. Mert a szüleinek is van élete. A babának is van énideje, és nekünk is. Ahogy cseperedik, már nemcsak pár percig tud majd egyedül játszani, hanem fél órát, egy órát is egyhuzamban. Ilyenkor mi sem zavarjuk őt, amíg nem jelzi, hogy társaságra vagy közös játékra vágyik.

Esténként a férjemmel leülünk megnézni egy részt a kedvenc sorozatunkból vagy igyekszünk egy óra nyugit biztosítani a másiknak, amíg x-boxozna egy keveset. Sőt, az ágyunkban alszunk el, ketten, mert nemcsak szülők vagyunk, hanem házastársak is.

Persze nem mindig sikerül minden tökéletesen. Hiába vacsoráznánk együtt, a baba olykor szabotálja ezt, mert elunja a hordozóban ücsörgést. Gyakran akkor éhezik meg, amikor a film közepénél járunk. Aki ügyeletes, lehet, hogy a kanapén folytatja az alvást a hajnali etetés után. Természetes, hogy nem megy minden olyan gördülékenyen, mint azelőtt. De attól még nem kell feladnunk önmagunkat. Majd szépen kialakul az egészséges egyensúly, ha odafigyelünk.

Úgy tűnik, ezt a cikket is sikerült befejeznem, mielőtt felébred a baba…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ha feláldozom a nőiességemet, attól jobb anya leszek? appeared first on Igazinő.

Az önvédelemtől az olimpiáig 

Mivel elég rossz hírű környéken laktak, Ben gyakran keveredett utcai verekedésekbe. De a barátaival is szívesen bunyóztak időtöltés gyanánt, s később már edzőteremben tanult bokszolni, ahol kiemelkedett a tehetségével. A kitartó gyakorlás 1927-ben országos bajnoki címhez juttatta, és innen egyenes út vezetett az olimpiára.

Az olimpiai bizottság feje a holland náci párt tagja volt, Ben pedig büszke zsidó, aki a bajnokságok alatt Dávid-csillagot viselt a rövidnadrágján. Származása miatt a fiatal sportoló a következő olimpián nem is vehetett részt – a rákövetkezőt pedig már saját maga bojkottálta 1936-ban.

Árulás 

A borzalmak akkor kezdődtek, amikor beköszöntött a II. világháború. Ben eddigre megházasodott, fia született és szendvicsboltot üzemeltettek, míg a zsidóüldözés be nem következett. Hiába próbáltak elrejtőzni a deportálás elől, 1942-ben letartóztatták őket. Egykori csapattársai, egy apa és fia, Sam és Jan Olij jelentette fel Bent, a feleségét és gyermeküket.

A család több koncentrációs tábort is megjárt. Bergen-Belsenben kötöttek ki, ahol a világháború során legalább ötvenezer ember lelte halálát. Amikor megérkeztek, a férfi úgy döntött, hogy nem lázad tovább, így jó magaviselete miatt barakkvezetői pozícióba került. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: a túlélés.

Forrás: Wikipedia

Harc a németekkel

Ben Brilt gyakran küldték bokszmeccsre az őrök szórakoztatására, ám nem volt szabad nyernie német ellenfelei ellen. Később ő maga is szervezett meccseket. Cserébe több előnyhöz is jutott: a barakkjában lévőket békén hagyták, gyógyszerekhez és néha dupla élelmiszerhez is jutott.

1945 januárjában szabadultak: felesége, Celia és fia, Ábrahám is túlélték a megpróbáltatásokat. A család többi tagja azonban nem volt ilyen szerencsés, mind különböző koncentrációs táborokban hunytak el. 

Árulójuk nem kerülhette el a sorsát: Sam Olijt 1945-ben letartóztatták, de halálbüntetését később enyhítették és 1954-ben kiszabadult. Jan megúszta a büntetést, mert sok háborús bűnöshöz hasonlóan Argentínában húzta meg magát. A sors pikantériája, hogy Sam és Ben egyszer a ‘60-as években véletlenül összefutottak vitorlázás közben. Ben üldözni kezdte a férfit, de nem sikerült utolérnie.

Bokszkesztyű a fiókban 

Ben Bril nem bokszolt soha többé, ehelyett versenybíróként kezdett dolgozni. 1963-ban ő vezette azt a mérkőzést, amely alatt Papp László megvédte Európa-bajnoki címét George Aldridge ellen. Később a szendvicsboltot is újranyitotta, emellett éttermet vezetett a családjával.

2003-ban hunyt el, 91 éves korában egy nyugdíjas otthonban. Tiszteletére Hollandiában évente megrendezik a Ben Bril ökölvívó gálát.

Nyitókép: Wikipedia

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Az olimpikon, akit csapattársa adott a nácik kezére appeared first on Igazinő.

Máig az él a köztudatban, hogy ha valaki nem borzasztó munkát végez fillérekért, az nem tudhat az élet nehézségeiről semmit. Aki diplomás, az csak a fenekét mereszti egy irodában, nem tudja, hogy jó dolgában mihez kezdjen magával, azért panaszkodik. Ha művész vagy, netán ismert ember, akkor pláne nincs okod elégedetlenkedni.

Hiszen aki a gyárban robotol, az is szó nélkül tűri az igazságtalanságot meg az anyagi nehézségeket. Ha neki rossz, másnak se legyen jobb! Főleg ne annak, aki értéktelen szellemi munkát végez.

Annyira elterjedt a szellemi tevékenységet végzők lenézése, hogy többek szemében mára ők lettek az élősködők a társadalmilag hasznos fizikai munkát végzők hátán. Olyan mémekkel van tele az internet, mint például „A parazita később kel, mint a gazdatest! Ezért járnak az irodisták 8-ra, mi pedig 6-ra dolgozni.” Az egyik vita odáig fajult, hogy rohadjanak meg az űrhajósok is: feleslegesen kidobott pénz és szórakozás, mennének helyette kapálni.

Játsszunk el a gondolattal, hogy a háborgóknak van igaza…

Szüntessünk be mindenféle szellemi tevékenységet, ha annyira haszontalan. Mondjuk, holnaptól egyik ügyfélszolgálati irodában sem lesz ember. Nem tudsz hivatalos ügyeket intézni, se rezsit, se banki vagy postai dolgokat. Fizetést se kapsz, hiszen a bérszámfejtő is irodista.

Forrás: Unsplash

Nem lesz többé oktatás, se általános iskolai, se egyetemi szinten. Ez utóbbira úgysincs szükség, hiszen a diplomások amúgyis urizáló irodisták, akiknek apuci, anyuci kifizette a tandíjat. Nem kell többet híreket olvasni se újságban, se neten, hiszen a cikkeket íróasztalnál írják, nem a gyártósoron.

Ne legyenek kutatások, tudományos felfedezések, ne fejlődjön a világ sehová. Nem kell irodalom, színház, filmek, zene, tévé, szórakoztatás. Modellek végképp nem kellenek! Reklámozzunk ember nélkül, mondjuk, földre ledobott ruhákkal.

Végül a közösségi médiát is el lehet törölni, ahová ezek az emberek olyan buzgón kommentelnek csak azért, hogy másokat ócsároljanak. Hiszen az informatikusok és programozók is csak seggmeresztő irodisták, mi szükség rájuk?

Biztos, hogy csodálatos lenne így a világ?

Mindenféle hivatásra ugyanúgy szükség van, szellemi és fizikai munkára egyaránt. Az egyikféle munka így nehéz, a másik meg amúgy. Teljesen felesleges összehasonlítani, hogy a gyári munkás, a színész vagy a NASA programozója lesz-e fáradtabb a nap végére. Hiszen mindegyikük tevékenysége fontos. És teljesen abszurd a gondolat, hogy egy milliós követőtáborral rendelkező híresség vagy mondjuk az említett űrhajós felmond, hogy keressen egy direkt rosszul fizető munkát. Miért is tenné?

Az is érdekes, hogy a szellemi munkát végzők nem támadnak online másokat. Nem mondja senki, hogy „Menjen el utasszállító pilótának, megtudná, mi az igazi munka!” Vagy hogy „Viseljen el egy modellfotózást három órán keresztül a hideg vízben, utána panaszkodjon!” Mintha a nehéz-könnyű munka párhuzama egységesen felállítható lenne a fizikai és a szellemi munka bekategorizálásával.

Egy biztos: nem attól lesz a munkád értékesebb, hogy lenézően nyilatkozol másokról. Ha nem becsülik meg a teljesítményedet, az a munkaadód hibája. Nem azt kell gyűlölni, aki netán az íróasztal mögött jobban keres nálad. És el kell fogadni, hogy másoknak is lehetnek nehézségeik az életben – akkor is, ha nem egy gyárban vagy a földeken robotolnak.

Nyitókép: Unsplash

The post „Melózz gyárban és megtudod!” – A szellemi munkások nem érnek semmit? appeared first on Igazinő.

De egyet biztosan tudtam már fiatalon is:

hogy én nem akarok szülni. 

Ahogy idősebb lettem és tapasztaltabb, egyre biztosabb voltam benne, hogy kösz, de nem. Nem azért, mert fáj, hiszen lehet érzéstelenítést is kérni. Hanem azért, mert annyi minden történhet.

Nem akarom, hogy rám ripakodjon valami bunkó orvos, hogy ne ordítsak hangosan, és nem akarok kézzel tágítást, kikönyöklést, sem férjöltést. Nem akarom, hogy két napig hagyjanak szenvedni, aminek a vége esetleg egy sürgősségi császár. Vagy neadjisten valamilyen komplikáció egy totál problémamentes terhesség után.

Bár vannak lelkiismeretes egészségügyisek, mégis tele az internet megalázó szüléstörténetekkel, amik elkerülhetőek lennének, ha a szakszemélyzet esetenként nem lett volna érzéketlen tahó. De némelyeknek valamiért muszáj lelkileg és testileg is bántani a kiszolgáltatott helyzetben lévő terhes nőket, mert nincs elég bajuk meg félelmük anélkül is…

Nekem egyszer elég volt a megalázó bánásmód az ultrahangon, ami után sírva mentem haza. Emiatt minden erőmmel azon voltam, hogy ne kerülhessek ismét ilyen helyzetbe. Vicc, hogy menekülő útvonalat kell tervezni, ha valaki méltó körülmények között adna életet a gyermekének!

Csak nagyon suttogva hangzott el egy rendelésen, hogy ha szülök, “csupán” 5-6 % lenne a komplikáció esélye. De ha ezt soknak érzem, akkor valóban a császármetszés a megoldás….  Csak éppen magánkórházban, mert amúgy nem lehet. Más idők járnak.

Milyen idők?

Alapvető emberi jog kellene, hogy legyen a szülés módjának megválasztása, természetesen orvosi szakvélemény alapján. Az én testem, az én gyerekem. Nem fogok senkinek sem magyarázkodni, mint ahogy annak sem kell mentegetőznie, aki labdán, kádban vagy otthon, a négy fal között akar vajúdni.

Úgy tűnt, hogy a baba is császárt akart, mert nem volt hajlandó befordulni, hanem farfekvéses maradt. Örültem, hogy egy húron pendülünk – mint ahogy a dokimmal is, aki farfekvés nélkül is sokkal biztonságosabbnak ítélte esetemben a műtétet.

A császármetszés kontra természetes szülés téma általában heves indulatokat szül. Mert a “mai nők nem akarnak szülni, csak kényelmesen kivetetik magukból a gyereket”. “Nem vagy igazi anya, ha nem vajúdsz!” Már a gyerekorvostól megkaptam a számonkérést, hogy mi indokolta a császárt. Az asszisztense pedig egyszerűen csak lesajnált, hogy “szerencsétlen császáros anyuka”. Aztán büszkén elmesélte, hogy természetes szülés után ő hat hétig nem tudott ülni.

Én úgy érzem, nem engem kell sajnálni. Én a negyedik napon levettem a ragtapaszt a sebről, és a körülményekhez képest tök jól éreztem magam. Mert egy egyenes vágás sokkal gyorsabban gyógyul, mint egy összevissza szakadt, tépett seb.

Csodálkozva hallgattam egy ismerősömet, aki totál kudarcnak élte meg, hogy nem sikerült természetes úton szülnie. Azóta sem érzi teljes értékű nőnek és anyának magát. Ha a nők nem gonoszkodnának egymással, hogy a nőiesség kiteljesedésének egyetlen útja a vajúdás, akkor az sem érezné cefetül magát, aki esetleg szülni akart, de császármetszésre kényszerült. Arról már ne is beszéljünk, amikor férfiak próbálnak beleszólni egy olyan dologba, amiről sajnos fogalmuk sincs.

Jó lenne, ha mindenki úgy tudná világra hozni a gyermekét, ahogyan azt megálmodta. És az is jó lenne, ha egyes anyák kiszállnának a másik nő méhéből és a saját dolgukkal törődnének. Hiszen van bennünk egy közös dolog: életet adtunk egy gyermeknek! Teljesen mindegy, hogy természetes úton vagy császármetszéssel. Csak egyetlen dolog számít, hogy a baba a lehető legbiztonságosabb körülmények között bújjon elő erre a világra!

Nyitókép: Unsplash

The post Miért baj, hogy császármetszéssel akartam szülni? appeared first on Igazinő.

Már a baba érkezése előtt sem foglalkoztatott ez a téma. Úgy voltam vele, hogy ha lesz tej, akkor örülünk, ha nem lesz, akkor meg ez van. Én is tápszeres babaként nőttem fel, teljesen egészségesen, mint hozzám hasonlóan rengeteg ember.

Azzal még nekem sem volt problémám, hogy friss anyaként mindenki az én mellbimbómat nyomorgatta, hiszen csak segíteni akartak. De amikor két hét után is ezzel stresszeltek, bizony elszakadt a cérna.

A letapadt nyelvvel született kisbabám nem tudta időben megtanulni, hogyan jusson anyatejhez. Erre az a megoldás, hogy a 3 óránkénti etetések előtt tizenöt percig trenírozzuk a gyereket és nyomjuk oda a fejét, hátha megtanulja. Az lett az eredmény, hogy az éhes, stresszes újszülött üvöltve vergődött a cicin, ami pár perc alatt zokogó őrjöngéssé fajult. Nem tudom, hogy kinek van ehhez szíve, de én nem kínoztam tovább.

Forrás: Unsplash

Az is szürreális volt, amikor megműtötték a nyelvét: úgy nézett ki, mint Hannibal Lecter, és véres arccal kellett cicire tenni, hátha most jobban megy neki. Nem ment.

A másik kedvencem a bimbóvédő-szondacső kombó. Ez úgy működött volna, hogy fecskendővel anyatejet juttatunk egy vékony csövön át a műanyag bimbóvédő alá, és akkor a baba tud szopizni. Az mellékes, hogy az én gyerekem evés közben hadonászik, mint egy cséphadaró (lefogott kézzel meg őrjöng), így a bimbóvédő 3 másodpercenként leesik.

Ezzel sem lett volna baj, ha a saját tejemről van szó – de ne haragudjon meg a világ, hogy nem akarom idegen nők tejét a mellemre kenni… És nem akarom ki tudja, milyen eredetű tejjel etetni a gyerekem.

Persze azért utánajártunk a témának, mert a barátaink kipróbálták. Az egyik nő tejét kihányta a gyerekük, a másiktól csak szimplán rosszul lett és egész éjjel hasmenése volt. Úgy döntöttünk, nem fogok ezért az élményért minden reggel átvergődni a város másik végére egy csecsemővel, amikor a férjem dolgozik.

És nem elég, hogy a mellszívó használata mellett is elfogy az anyatej, a friss anyuka még állandóan hallgathatja a megjegyzéseket: „De azért szoptasson!” „Ugye, szoptat?” „Tisztában van vele, hogy cumizavara lesz a gyereknek?” „Tudja, hogy nagyon nem jó, ha tápszeres a baba? Hogy anyatej kéne neki?”

Most komolyan, erre milyen választ várnak?

Hogy nem akarok szoptatni, direkt a lefolyóba öntöm a tejem, nehogy jusson a babának? Nyilván mindenki tisztában van vele, hogy az anyatej a legjobb. Nem hiszem, hogy ez a terrorizálás bárkin is segítene, csak még jobban lelkiismeret-furdalást kelt a nőkben.

Civilizált ember lévén nem kezdtem el anyázni soha senkinek, mindig csak bólogattam, hátha akkor hamarabb szabadulok. Otthon tört csak rám a sírás – és anyukám elmesélte, hogy már a ‘80-as években is halálba szekálták ezzel. Biztos benne, hogy a szoptatásnáci hozzáállás a szülés utáni depresszió egyik okozója.

A férjem megnyugtatott, hogy szerinte jó anya vagyok tej nélkül is, és boldogan megetette a kisbabánkat cumisüvegből tápszerrel. Nem igazán tűnt úgy, hogy a babának bármilyen zavara lenne tőle.

Azt gondolom, hogy az egészségügyi dolgozóknak nem ártana néha pszichológiát, empátiát meg emberséges hozzáállást is tanulniuk. Mert az anyatejes táplálás fontossága mellett a nőknek vigasz is kell. Egyszerűen csak annyit kellene mondani, hogy próbálja meg ezt és ezt, de akkor sincsen semmi baj, ha nem megy. Mert akkor ott van a tápszer, amit évtizedek óta fejlesztenek élelmiszeripari mérnökök, és nem az ördög műve.

Nyitókép: Unsplash

The post Miért kínozzák „szoptatásnáci” hozzáállással az anyákat? appeared first on Igazinő.