Valahogy mindenki azt hiszi, hogy egy gyerek megszületésével egy mindent átfogó földi tudás birtokosává válik. És oszthatja az észt annak, akinek nincs még utódja.

Tulajdonképpen amíg nem vagy szülő, bármit gondolsz, az hülyeség.

Nevetséges azt hinni, hogy át fogja aludni az éjszakát és el tudtok menni nyaralni. Vagy hogy megcsinálsz egy bevásárlást anélkül, hogy meg kelljen nyugtatni a gyereket egy ki nem fizetett kiflivel, mert különben végigőrjöngi a hipermarketet. Rengetegen mondták lesajnálóan, hogy nekik is voltak elképzeléseik, de a baba viselkedése aztán felülírt mindent, és lényegében azóta is a gyerek dönt arról, hogyan nevelik.

Ám mi egy dologban biztosak voltunk a lesajnálás ellenére is: terv nélkül nem lehet nekivágni a családalapításnak. Hiszen elengedhetetlen, hogy egyetértésben gondoskodjunk róla és azonos elvek szerint neveljük. Ha van terv, attól el lehet térni adott esetben, de ha semmilyen elgondolásod nincs, akkor hogyan fogod nevelni? Ahogy esik, úgy puffan? A gyerek eldönti helyetted, hogy mit szabad és mit nem?

Forrás: Unsplash

Egyre gyakrabban látom netes fórumokon, hogy nem csak azt szólják le, akinek nincs gyereke. A következő lépés a „nem tudhatod, hiszen még csak pár hónapja vagy szülő”. Aztán az „egy gyerekkel semmit se tudsz” és az „akkor okoskodj, ha felneveltél négy gyereket”. Oké. De mi van akkor, ha valaki felnevel négy gyereket, és mondjuk egyikük se jó fej? Ha egyikük sem jószívű, sikeres és boldog?

Önmagában a gyereknevelési tapasztalat nem garancia a hozzáértésre.

Inkább ahhoz hasonlítanám, hogy van egy autód, amivel mindennap elmész dolgozni, karbantartod, és ismered minden rezdülését. De attól még nem leszel közlekedési szakértő, és nem biztos, hogy helytállnál a Párizs-Dakaron.

Tetszik, hogy a világon mindenki jobban tudja, hogy kell ezt csinálni – amikor a saját szüleim három gyerek után is elmondták, hogy ehhez amúgy senki sem ért. A gyereknevelés csak egy nagy emberkísérlet, ahol próbáljuk a legjobbat nyújtani általános támpontok, a józan ész és a belső hang figyelembevételével. Nem is biztos, hogy egy igazi szakértőnek van gyereke. Mégis többet látott, többet tapasztalt mondjuk egy óvodai dajka, egy tapasztalt bébiszitter vagy egy védőnő. Ráadásul szakmai berkekben sincs mindenben egyetértés, sokszor még a legalapvetőbb dolgokban sem.

Csak azért, mert anya lettem, nem oszthatom az észt a többieknek, mert bármit is jobban tudok. Elmesélem persze, ha kérdezik, mit hogyan csinálunk, főleg, ha sikerül valami. De ez nem azt jelenti, hogy a miénk az egyetlen igaz út és hirtelen értünk hozzá.

Még mindig nem gondolom, hogy a gyerektelen ismerőseim egy másik bolygón élnek és csak fényképen láttak gyereket. Ugyanúgy lehetnek jó ötleteik, ráadásul teljesen más nézőpontból közelítik meg a problémákat. (Ráadásul a saját gyerekkori emlékeire is támaszkodhat bárki, hogy vele milyenek voltak a szülei.) Fenntartom, hogy ugyanúgy joguk van felszólalni vagy véleményt nyilvánítani, mint a családos embereknek.

A „nem tudhatod, nincs gyereked” nekem inkább üres puffogásnak tűnik. Amikor már nincs semmilyen érv, ezt hozzá lehet vágni a másik gyermektelen emberhez, ha azt meri mondani, hogy gáz, ha Benőke hat évesen még mindig cicin alszik el…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post „Nincs gyereked, nem tudhatod!” – Tényleg azt hiszed, ez érv? appeared first on Igazinő.

Ráadásul nők, anyák adják egymás alá a lovat: fogadd el, hogy a baba érkezésével nem lesz időd magadra! Majd ha tizennyolc lesz, talán akkor.

De van, aki büszkén vallja, hogy akkor sem szán magára egy percet sem, csak a gyerekeiért él. És majdnem két évtizede nem látott fodrászt, vagy nem tudott leülni nyugiban olvasni pár oldalt egy pohár bor mellett. Hiszen az egyetlen dolga a nőnek a gyereknevelés! Majd mi is meglátjuk, hogy évekig nem jutunk el sehová a baba miatt, a nyaralást meg végképp felejtsük el, mondták.

Van, akit teljes mértékben kielégít az anyaság, és ez is teljesen jó. De ne érezze magát rosszul egy nő se, aki szeretne énidőt magának, vagy neadjisten visszamenne dolgozni! Hiszen ezek is ugyanolyan természetes igények. A gyereknek kiegyensúlyozott, boldog szülő kell – azon kívül mi marad annak, aki az egész életét “feláldozza”, ha kirepültek a srácok?

Nyilván az anyaszerep az egyik legfontosabb a nő életében, és baromi sok önfeláldozással jár. Amennyire szép és csodálatos, ugyanannyira fárasztó is, ez tény. Sokkal, de sokkal kevesebb szabadidő marad saját magunkra. De attól én még én vagyok: nemcsak anya, hanem nő és feleség is. Megkockáztatom, hogy emellett dolgozó nő, az Igazinő cikkírója, sőt, jövőbeni regényíró is vagyok.

Szeretek számítógépen játszani, edzésre járni, shoppingolni, utazni, és még a házimunkát is bírom. Ezekről nem fogok teljes egészében lemondani akkor sem, ha a főállásom jelenleg az anyaság. Pedig nem vagyunk könnyített helyzetben: nincs nagyszülő száz kilométeres körzeten belül, és nem vagyunk gazdagok sem, hogy mondjunk állandó bébiszitterünk legyen.

Nem hagyott nyugodni a gondolat és kíváncsian vártam, hogy ha anya leszek, igazuk lesz-e a károgóknak. Mert az anyukámra úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy mindig nagyon csinos volt, gyönyörű nyári ruhákat varrt magának. Vitt magával könyvtárba meg fürdőbe, állandóan mászkáltunk. Bizony néha leült olvasni és akkor megkért, hogy ne zavarjam, de vihettem én is a könyvemet az ebédlőasztalhoz. És nem hiszem, hogy a szüleim rosszabb szülők lennének amiatt, mert 3-4 éves koromban nekiindultak Wartburggal Európának, amíg a nagyszüleim vigyáztak rám.

Nemcsak a múltban, a jelenben is igyekszem pozitív példákat keresni magam körül. Szeretem a csinos, aktív anyukák fotóit, mert szerintem motiválóak. Az edzőm is egy háromgyermekes anya. Nagyon megmaradt bennem az egyik ismerősöm közösségi médiás fotója is, aki alig egy éves picivel ment párjával a tengerhez. Meg annak a nőnek a vörös rúzsa, aki átvette a három zsák adományruhát a szegények részére, amit összegyűjtöttem. Lógó fülbevaló, vérvörös ajkak és hordozókendőben egy csöppség. Megkérdeztem, hogy segítsek-e bevinni a zsákokat. “Három gyerekem van, megoldom” – felelte vidáman, és elsétált a hatalmas szatyrokkal.

Ha más meg tudja csinálni, én miért ne tudnám?

Ki lehet menni a kondiparkba babakocsival is, az például ingyen van. És miért ne mehetnék parfümillatúan, piros rúzzsal vásárolni?

Forrás: Unsplash

Még a legelfoglaltabb férj is tud vigyázni a gyerekre 1-2 órát, amíg a nő elmegy mondjuk fodrászhoz. Én legalábbis elmentem az egy hónapos baba mellől, mert nem akartam úgy kinézni, mint egy szénaboglya hajú őrült. Épp eléggé megtépázza az önbizalmat a szülés után lógó has, vagy hogy az ember lánya nem tudja felvenni egyik nadrágját sem, és kénytelen még hónapokig kismama leggingsben menni mindenhová.

Amikor egyedül vagyunk otthon, akkor is egy csomó mindent lehet csinálni a babával a közös játékon kívül. Elviszem magammal vásárolni vagy beülünk egy gyorsétterembe. Szerencsére olyan edzőterembe járok, ahol szívesen látják a gyerekeket. Egy pár hónapos babát már minden érdekli, simán végignézi, ahogy tornázol a tv előtt, hajat mosol vagy kitakarítod a lakást.

Szerintem jó, ha megszokja a kicsi, hogy mindenfélét csinálunk, aminek ő is a részese, de vannak dolgok, amikor nem ő van a középpontban. Mert a szüleinek is van élete. A babának is van énideje, és nekünk is. Ahogy cseperedik, már nemcsak pár percig tud majd egyedül játszani, hanem fél órát, egy órát is egyhuzamban. Ilyenkor mi sem zavarjuk őt, amíg nem jelzi, hogy társaságra vagy közös játékra vágyik.

Esténként a férjemmel leülünk megnézni egy részt a kedvenc sorozatunkból vagy igyekszünk egy óra nyugit biztosítani a másiknak, amíg x-boxozna egy keveset. Sőt, az ágyunkban alszunk el, ketten, mert nemcsak szülők vagyunk, hanem házastársak is.

Persze nem mindig sikerül minden tökéletesen. Hiába vacsoráznánk együtt, a baba olykor szabotálja ezt, mert elunja a hordozóban ücsörgést. Gyakran akkor éhezik meg, amikor a film közepénél járunk. Aki ügyeletes, lehet, hogy a kanapén folytatja az alvást a hajnali etetés után. Természetes, hogy nem megy minden olyan gördülékenyen, mint azelőtt. De attól még nem kell feladnunk önmagunkat. Majd szépen kialakul az egészséges egyensúly, ha odafigyelünk.

Úgy tűnik, ezt a cikket is sikerült befejeznem, mielőtt felébred a baba…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ha feláldozom a nőiességemet, attól jobb anya leszek? appeared first on Igazinő.

Az önvédelemtől az olimpiáig 

Mivel elég rossz hírű környéken laktak, Ben gyakran keveredett utcai verekedésekbe. De a barátaival is szívesen bunyóztak időtöltés gyanánt, s később már edzőteremben tanult bokszolni, ahol kiemelkedett a tehetségével. A kitartó gyakorlás 1927-ben országos bajnoki címhez juttatta, és innen egyenes út vezetett az olimpiára.

Az olimpiai bizottság feje a holland náci párt tagja volt, Ben pedig büszke zsidó, aki a bajnokságok alatt Dávid-csillagot viselt a rövidnadrágján. Származása miatt a fiatal sportoló a következő olimpián nem is vehetett részt – a rákövetkezőt pedig már saját maga bojkottálta 1936-ban.

Árulás 

A borzalmak akkor kezdődtek, amikor beköszöntött a II. világháború. Ben eddigre megházasodott, fia született és szendvicsboltot üzemeltettek, míg a zsidóüldözés be nem következett. Hiába próbáltak elrejtőzni a deportálás elől, 1942-ben letartóztatták őket. Egykori csapattársai, egy apa és fia, Sam és Jan Olij jelentette fel Bent, a feleségét és gyermeküket.

A család több koncentrációs tábort is megjárt. Bergen-Belsenben kötöttek ki, ahol a világháború során legalább ötvenezer ember lelte halálát. Amikor megérkeztek, a férfi úgy döntött, hogy nem lázad tovább, így jó magaviselete miatt barakkvezetői pozícióba került. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: a túlélés.

Forrás: Wikipedia

Harc a németekkel

Ben Brilt gyakran küldték bokszmeccsre az őrök szórakoztatására, ám nem volt szabad nyernie német ellenfelei ellen. Később ő maga is szervezett meccseket. Cserébe több előnyhöz is jutott: a barakkjában lévőket békén hagyták, gyógyszerekhez és néha dupla élelmiszerhez is jutott.

1945 januárjában szabadultak: felesége, Celia és fia, Ábrahám is túlélték a megpróbáltatásokat. A család többi tagja azonban nem volt ilyen szerencsés, mind különböző koncentrációs táborokban hunytak el. 

Árulójuk nem kerülhette el a sorsát: Sam Olijt 1945-ben letartóztatták, de halálbüntetését később enyhítették és 1954-ben kiszabadult. Jan megúszta a büntetést, mert sok háborús bűnöshöz hasonlóan Argentínában húzta meg magát. A sors pikantériája, hogy Sam és Ben egyszer a ‘60-as években véletlenül összefutottak vitorlázás közben. Ben üldözni kezdte a férfit, de nem sikerült utolérnie.

Bokszkesztyű a fiókban 

Ben Bril nem bokszolt soha többé, ehelyett versenybíróként kezdett dolgozni. 1963-ban ő vezette azt a mérkőzést, amely alatt Papp László megvédte Európa-bajnoki címét George Aldridge ellen. Később a szendvicsboltot is újranyitotta, emellett éttermet vezetett a családjával.

2003-ban hunyt el, 91 éves korában egy nyugdíjas otthonban. Tiszteletére Hollandiában évente megrendezik a Ben Bril ökölvívó gálát.

Nyitókép: Wikipedia

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Az olimpikon, akit csapattársa adott a nácik kezére appeared first on Igazinő.

Máig az él a köztudatban, hogy ha valaki nem borzasztó munkát végez fillérekért, az nem tudhat az élet nehézségeiről semmit. Aki diplomás, az csak a fenekét mereszti egy irodában, nem tudja, hogy jó dolgában mihez kezdjen magával, azért panaszkodik. Ha művész vagy, netán ismert ember, akkor pláne nincs okod elégedetlenkedni.

Hiszen aki a gyárban robotol, az is szó nélkül tűri az igazságtalanságot meg az anyagi nehézségeket. Ha neki rossz, másnak se legyen jobb! Főleg ne annak, aki értéktelen szellemi munkát végez.

Annyira elterjedt a szellemi tevékenységet végzők lenézése, hogy többek szemében mára ők lettek az élősködők a társadalmilag hasznos fizikai munkát végzők hátán. Olyan mémekkel van tele az internet, mint például „A parazita később kel, mint a gazdatest! Ezért járnak az irodisták 8-ra, mi pedig 6-ra dolgozni.” Az egyik vita odáig fajult, hogy rohadjanak meg az űrhajósok is: feleslegesen kidobott pénz és szórakozás, mennének helyette kapálni.

Játsszunk el a gondolattal, hogy a háborgóknak van igaza…

Szüntessünk be mindenféle szellemi tevékenységet, ha annyira haszontalan. Mondjuk, holnaptól egyik ügyfélszolgálati irodában sem lesz ember. Nem tudsz hivatalos ügyeket intézni, se rezsit, se banki vagy postai dolgokat. Fizetést se kapsz, hiszen a bérszámfejtő is irodista.

Forrás: Unsplash

Nem lesz többé oktatás, se általános iskolai, se egyetemi szinten. Ez utóbbira úgysincs szükség, hiszen a diplomások amúgyis urizáló irodisták, akiknek apuci, anyuci kifizette a tandíjat. Nem kell többet híreket olvasni se újságban, se neten, hiszen a cikkeket íróasztalnál írják, nem a gyártósoron.

Ne legyenek kutatások, tudományos felfedezések, ne fejlődjön a világ sehová. Nem kell irodalom, színház, filmek, zene, tévé, szórakoztatás. Modellek végképp nem kellenek! Reklámozzunk ember nélkül, mondjuk, földre ledobott ruhákkal.

Végül a közösségi médiát is el lehet törölni, ahová ezek az emberek olyan buzgón kommentelnek csak azért, hogy másokat ócsároljanak. Hiszen az informatikusok és programozók is csak seggmeresztő irodisták, mi szükség rájuk?

Biztos, hogy csodálatos lenne így a világ?

Mindenféle hivatásra ugyanúgy szükség van, szellemi és fizikai munkára egyaránt. Az egyikféle munka így nehéz, a másik meg amúgy. Teljesen felesleges összehasonlítani, hogy a gyári munkás, a színész vagy a NASA programozója lesz-e fáradtabb a nap végére. Hiszen mindegyikük tevékenysége fontos. És teljesen abszurd a gondolat, hogy egy milliós követőtáborral rendelkező híresség vagy mondjuk az említett űrhajós felmond, hogy keressen egy direkt rosszul fizető munkát. Miért is tenné?

Az is érdekes, hogy a szellemi munkát végzők nem támadnak online másokat. Nem mondja senki, hogy „Menjen el utasszállító pilótának, megtudná, mi az igazi munka!” Vagy hogy „Viseljen el egy modellfotózást három órán keresztül a hideg vízben, utána panaszkodjon!” Mintha a nehéz-könnyű munka párhuzama egységesen felállítható lenne a fizikai és a szellemi munka bekategorizálásával.

Egy biztos: nem attól lesz a munkád értékesebb, hogy lenézően nyilatkozol másokról. Ha nem becsülik meg a teljesítményedet, az a munkaadód hibája. Nem azt kell gyűlölni, aki netán az íróasztal mögött jobban keres nálad. És el kell fogadni, hogy másoknak is lehetnek nehézségeik az életben – akkor is, ha nem egy gyárban vagy a földeken robotolnak.

Nyitókép: Unsplash

The post „Melózz gyárban és megtudod!” – A szellemi munkások nem érnek semmit? appeared first on Igazinő.

De egyet biztosan tudtam már fiatalon is:

hogy én nem akarok szülni. 

Ahogy idősebb lettem és tapasztaltabb, egyre biztosabb voltam benne, hogy kösz, de nem. Nem azért, mert fáj, hiszen lehet érzéstelenítést is kérni. Hanem azért, mert annyi minden történhet.

Nem akarom, hogy rám ripakodjon valami bunkó orvos, hogy ne ordítsak hangosan, és nem akarok kézzel tágítást, kikönyöklést, sem férjöltést. Nem akarom, hogy két napig hagyjanak szenvedni, aminek a vége esetleg egy sürgősségi császár. Vagy neadjisten valamilyen komplikáció egy totál problémamentes terhesség után.

Bár vannak lelkiismeretes egészségügyisek, mégis tele az internet megalázó szüléstörténetekkel, amik elkerülhetőek lennének, ha a szakszemélyzet esetenként nem lett volna érzéketlen tahó. De némelyeknek valamiért muszáj lelkileg és testileg is bántani a kiszolgáltatott helyzetben lévő terhes nőket, mert nincs elég bajuk meg félelmük anélkül is…

Nekem egyszer elég volt a megalázó bánásmód az ultrahangon, ami után sírva mentem haza. Emiatt minden erőmmel azon voltam, hogy ne kerülhessek ismét ilyen helyzetbe. Vicc, hogy menekülő útvonalat kell tervezni, ha valaki méltó körülmények között adna életet a gyermekének!

Csak nagyon suttogva hangzott el egy rendelésen, hogy ha szülök, “csupán” 5-6 % lenne a komplikáció esélye. De ha ezt soknak érzem, akkor valóban a császármetszés a megoldás….  Csak éppen magánkórházban, mert amúgy nem lehet. Más idők járnak.

Milyen idők?

Alapvető emberi jog kellene, hogy legyen a szülés módjának megválasztása, természetesen orvosi szakvélemény alapján. Az én testem, az én gyerekem. Nem fogok senkinek sem magyarázkodni, mint ahogy annak sem kell mentegetőznie, aki labdán, kádban vagy otthon, a négy fal között akar vajúdni.

Úgy tűnt, hogy a baba is császárt akart, mert nem volt hajlandó befordulni, hanem farfekvéses maradt. Örültem, hogy egy húron pendülünk – mint ahogy a dokimmal is, aki farfekvés nélkül is sokkal biztonságosabbnak ítélte esetemben a műtétet.

A császármetszés kontra természetes szülés téma általában heves indulatokat szül. Mert a “mai nők nem akarnak szülni, csak kényelmesen kivetetik magukból a gyereket”. “Nem vagy igazi anya, ha nem vajúdsz!” Már a gyerekorvostól megkaptam a számonkérést, hogy mi indokolta a császárt. Az asszisztense pedig egyszerűen csak lesajnált, hogy “szerencsétlen császáros anyuka”. Aztán büszkén elmesélte, hogy természetes szülés után ő hat hétig nem tudott ülni.

Én úgy érzem, nem engem kell sajnálni. Én a negyedik napon levettem a ragtapaszt a sebről, és a körülményekhez képest tök jól éreztem magam. Mert egy egyenes vágás sokkal gyorsabban gyógyul, mint egy összevissza szakadt, tépett seb.

Csodálkozva hallgattam egy ismerősömet, aki totál kudarcnak élte meg, hogy nem sikerült természetes úton szülnie. Azóta sem érzi teljes értékű nőnek és anyának magát. Ha a nők nem gonoszkodnának egymással, hogy a nőiesség kiteljesedésének egyetlen útja a vajúdás, akkor az sem érezné cefetül magát, aki esetleg szülni akart, de császármetszésre kényszerült. Arról már ne is beszéljünk, amikor férfiak próbálnak beleszólni egy olyan dologba, amiről sajnos fogalmuk sincs.

Jó lenne, ha mindenki úgy tudná világra hozni a gyermekét, ahogyan azt megálmodta. És az is jó lenne, ha egyes anyák kiszállnának a másik nő méhéből és a saját dolgukkal törődnének. Hiszen van bennünk egy közös dolog: életet adtunk egy gyermeknek! Teljesen mindegy, hogy természetes úton vagy császármetszéssel. Csak egyetlen dolog számít, hogy a baba a lehető legbiztonságosabb körülmények között bújjon elő erre a világra!

Nyitókép: Unsplash

The post Miért baj, hogy császármetszéssel akartam szülni? appeared first on Igazinő.

Már a baba érkezése előtt sem foglalkoztatott ez a téma. Úgy voltam vele, hogy ha lesz tej, akkor örülünk, ha nem lesz, akkor meg ez van. Én is tápszeres babaként nőttem fel, teljesen egészségesen, mint hozzám hasonlóan rengeteg ember.

Azzal még nekem sem volt problémám, hogy friss anyaként mindenki az én mellbimbómat nyomorgatta, hiszen csak segíteni akartak. De amikor két hét után is ezzel stresszeltek, bizony elszakadt a cérna.

A letapadt nyelvvel született kisbabám nem tudta időben megtanulni, hogyan jusson anyatejhez. Erre az a megoldás, hogy a 3 óránkénti etetések előtt tizenöt percig trenírozzuk a gyereket és nyomjuk oda a fejét, hátha megtanulja. Az lett az eredmény, hogy az éhes, stresszes újszülött üvöltve vergődött a cicin, ami pár perc alatt zokogó őrjöngéssé fajult. Nem tudom, hogy kinek van ehhez szíve, de én nem kínoztam tovább.

Forrás: Unsplash

Az is szürreális volt, amikor megműtötték a nyelvét: úgy nézett ki, mint Hannibal Lecter, és véres arccal kellett cicire tenni, hátha most jobban megy neki. Nem ment.

A másik kedvencem a bimbóvédő-szondacső kombó. Ez úgy működött volna, hogy fecskendővel anyatejet juttatunk egy vékony csövön át a műanyag bimbóvédő alá, és akkor a baba tud szopizni. Az mellékes, hogy az én gyerekem evés közben hadonászik, mint egy cséphadaró (lefogott kézzel meg őrjöng), így a bimbóvédő 3 másodpercenként leesik.

Ezzel sem lett volna baj, ha a saját tejemről van szó – de ne haragudjon meg a világ, hogy nem akarom idegen nők tejét a mellemre kenni… És nem akarom ki tudja, milyen eredetű tejjel etetni a gyerekem.

Persze azért utánajártunk a témának, mert a barátaink kipróbálták. Az egyik nő tejét kihányta a gyerekük, a másiktól csak szimplán rosszul lett és egész éjjel hasmenése volt. Úgy döntöttünk, nem fogok ezért az élményért minden reggel átvergődni a város másik végére egy csecsemővel, amikor a férjem dolgozik.

És nem elég, hogy a mellszívó használata mellett is elfogy az anyatej, a friss anyuka még állandóan hallgathatja a megjegyzéseket: „De azért szoptasson!” „Ugye, szoptat?” „Tisztában van vele, hogy cumizavara lesz a gyereknek?” „Tudja, hogy nagyon nem jó, ha tápszeres a baba? Hogy anyatej kéne neki?”

Most komolyan, erre milyen választ várnak?

Hogy nem akarok szoptatni, direkt a lefolyóba öntöm a tejem, nehogy jusson a babának? Nyilván mindenki tisztában van vele, hogy az anyatej a legjobb. Nem hiszem, hogy ez a terrorizálás bárkin is segítene, csak még jobban lelkiismeret-furdalást kelt a nőkben.

Civilizált ember lévén nem kezdtem el anyázni soha senkinek, mindig csak bólogattam, hátha akkor hamarabb szabadulok. Otthon tört csak rám a sírás – és anyukám elmesélte, hogy már a ‘80-as években is halálba szekálták ezzel. Biztos benne, hogy a szoptatásnáci hozzáállás a szülés utáni depresszió egyik okozója.

A férjem megnyugtatott, hogy szerinte jó anya vagyok tej nélkül is, és boldogan megetette a kisbabánkat cumisüvegből tápszerrel. Nem igazán tűnt úgy, hogy a babának bármilyen zavara lenne tőle.

Azt gondolom, hogy az egészségügyi dolgozóknak nem ártana néha pszichológiát, empátiát meg emberséges hozzáállást is tanulniuk. Mert az anyatejes táplálás fontossága mellett a nőknek vigasz is kell. Egyszerűen csak annyit kellene mondani, hogy próbálja meg ezt és ezt, de akkor sincsen semmi baj, ha nem megy. Mert akkor ott van a tápszer, amit évtizedek óta fejlesztenek élelmiszeripari mérnökök, és nem az ördög műve.

Nyitókép: Unsplash

The post Miért kínozzák „szoptatásnáci” hozzáállással az anyákat? appeared first on Igazinő.

Fel sem néz, csak a golyóstollát kattingatja a néma csendben ki-be, ki-be, ki-be. Köszönök, ahogy tanítottak, jó hangosan. Nem köszön vissza és nem néz fel. Nem baj, tudom a dolgom, deréktól lefelé vetkőzöm, felfekszem a nőgyógyászati vizsgálószékre.

– Magának cisztája van –  jelenti ki.

– Jézusom, és az baj? – ülök fel rémülten.

– Nekem nem – vonja meg a vállát, aztán ennyiben maradunk.

A köszönés kifelé menet is elmarad. Megtudom mástól, hogy a vállvonogatás azt jelenti, hogy nincs komoly bajom, csak neki „ilyen a stílusa”. A következő alkalommal addig állok az ajtóban és szuggerálom, amíg nem hajlandó visszaköszönni. Csak sikerül kipréselnie magából egy üdvözlést, egészen emberi lesz tőle. Sokáig meg voltam róla győződve, hogy ez a szint az orvosi bunkóság non plus ultrája.

Hiszen egészen mostanáig csak kedves egészségügyi dolgozókkal találkoztam. Rácsodálkoztam az SZTK-ban öreg nénikre türelmesen mosolygó asszisztensekre, a terhesgondozóban az extra figyelmességre. És arra, amikor egy anyajegy levételnél nem a magánrendelésére hívott a bőrgyógyász, hanem az államiba.

Amikor már meg voltam róla győződve, hogy mindenhol emberi bánásmóddal és empátiával találkozom, dr. Szörnyella de Frász karjaiba futottam a 12. heti, mindent eldöntő genetikai ultrahangon. Ha már aláírja az ember lánya, hogy felvilágosították a magzati genetikai tesztekről, ugye csak rákérdez ezekre a fizetős, ráadásul nem olcsó szolgáltatásokra.

Ettől a kérdéstől Szörnyella doktornő hirtelen átváltozott idegbeteg fúriává, hogy én azt hiszem, hogy az állami ellátás bezzeg ingyenes? 850.000 forint egy magzatvíz mintavétel, én meg amúgyis másfélmillió forintjába kerülök az államnak! Az egész ultrahangot végiggonoszkodta, hogy mekkora ingyenélő vagyok, aki állami ellátásra jár (25 éve fizetem a TB-t).

FORRÁS: UNSPLASH

Aztán a kezembe nyomta a papírokat és távoztam. Sajnos már csak fél órával később – miután jól kisírtam magam és a terhesgondozóban megnyugtattak – támadt kedvem visszamenni és rárúgni az ajtót. Amióta elmeséltem ezt az esetet több embernek, egyre újabb és újabb rémtörténeteket hallok egészségügyi dolgozók bánásmódjáról.

Az aggódó kismama, akit vérzéssel lecsesznek az ügyeleten, hogy legközelebb rendelési időben jöjjön. Az a nő, akire egy magánkórházban  (!) rászóltak, hogy ne nyavalyogjon szülés közben. Vagy egy másik, aki szülni készült és lecseszték a kórházban, hogy minek ment oda. Az a baj, hogy akármennyire nagyszájú is valaki, ilyen kiszolgáltatott helyzetben mindnyájan leblokkolunk a sokktól.

Csak utólag tudjuk, hogy mit kellett volna mondani. És fogalma sincs senkinek, hol, hogyan lehetne hivatalosan panaszt tenni úgy, hogy annak következménye legyen. Hiszen bizonyíték sincs az elhangzott szavakra. Bár a várandós nők érzékenyebbek, de ettől függetlenül mindenki kiszolgáltatott helyzetbe kerül egy orvos előtt. Hiszen alá-fölérendeltségi viszonyban vagyunk.

Nem kérdés, hogy az orvos a domináns fél, az ő tudása dönt emberi életekről, kezelésekről, műtétekről. Csak sokan közülük elfelejtik, hogy egy ilyen helyzetben nem agresszív irányításra van szükség. Nem leugatni, kigúnyolni, még jobban megalázni kellene azt, aki már eleve megalázó helyzetben érzi magát.

Az orvosi hatalom, ha nem szédíti meg az embert, egészséges esetben védelmező dominanciában nyilvánul meg. A beteg aláveti magát, az orvos pedig dönt, kezel, gyógyít, műt. De mindezt empátiával, türelemmel, emberi bánásmóddal lenne köteles megtenni.

Én azért továbbra is hiszek és bízom a korrekt egészségügyi ellátásban.

Szerencsére sokkal több a jó élmény, mint a rossz. De ettől függetlenül azt gondolom: aki nem tud türelemmel fordulni a kiszolgáltatott, ijedt emberek felé, az akkor sem alkalmas orvosnak, ha több évtizedes tapasztalata van és a világ összes szakmai díját bezsebelte.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ha utálod az embereket akkor miért lettél orvos? appeared first on Igazinő.

Nem csoda, hogy a Föld kiszámíthatatlan, rideg, veszélyes helynek tűnik. Azok, akik nem tudnak megbirkózni ezzel, cukormázas érzelgősséggel tekintenek vissza az ifjúkorukra, amikor az „egyszerűbb” világban biztonságban érezték magukat.

„Régen minden jobb volt!” – szajkózzák, csak mert a fiatalkori traumákat összekeverik kedves emlékekkel. Büszkén mesélik, hogy régen nem volt gyerekülés, meg EU-konform játszótér, meg biztonsági öv. A mai puhány semmirekellő gyerekek bezzeg ütéscsillapítós padlón játszanak a kőkemény beton helyett. (Én is emlékszem, mekkora „poén” volt a nyolcvanas években, amikor valaki a négyméteres mászóka tetejéről a betonra esett, betört a feje, és a mentő vitte el.)

Régen a nők még nők voltak! Tudtak rendesen szülni érzéstelenítés nélkül, a maiak meg csak úgy kiszedetik magukból a gyereket meg fájdalomcsillapítót kérnek. Régen a férfiak még férfiak voltak, nem lelkizős puhányok, akik sírni merészelnek, ha szomorúság éri őket.

Régen a gyerekek is igazi gyerekek voltak, akik 15 kilométert gyalogoltak a mocsárban, hogy beérjenek az iskolába. Szeretettel teli nevelés helyett a szüleik verték őket. Ha meglátnak egy fakanalat, vonalzót vagy derékszíjat, persze ők azóta is szeretettel gondolnak a bántalmazó szülőkre. „Ettől lettünk emberek” – vallják büszkén és nem bírják elviselni a tudatot, hogy már a világ összes civilizált országában tilos verni a gyereket.

Az sem jó, hogy a négynapos munkahét bevezetésén is egyre több cég dolgozik. „Négynapos munkahét? – akadékoskodnak. – Minek az?! Régen az emberek keményen dolgoztak, kéthetente volt egy szabad vasárnapjuk, mégis sokkal boldogabbak voltak, mint most! Nem értek rá lelkizni, pszichológushoz járni és egyéb úri huncutságokra, hiszen mindenki kapált. Egész nap kinn voltak a földeken, a tűző napon, kibírták UV-védelem nélkül, nem úgy, mint ez a mai elkényeztetett nemzedék, akik egyfolytában kenik magukra a naptejet.” Hát igen, régen az emberek keményebbek voltak, mint maga a Nap…

Természetesen az összes foglalkozás szart sem ér. Főleg, ha szellemi munkát végzel vagy reagálsz a modern kor kihívásaira. Rohadjon meg a „jutuber”, az influenszer, a reality sztár a több milliós vagyonával, miért nem megy el három műszakba dolgozni? Hiszen régen attól lettünk emberek!

Régen nem parádéztak külföldön, az emberek sokkal boldogabbak voltak a MÁV-üdülőben és a lezárt határokkal ‘73-ban, de amúgy azóta nem jutottak el nyaralni. Hogy két vonatjegy árából el lehet jutni Európába? Nem számít. Aki külföldre megy, az csakis urizáló milliomos lehet, aki nem tudja, milyen az igazi munka.

Forrás: Unsplash

Régen az ételek is jobbak voltak, természetesen. „Fine dining? Mi az ilyen tányért elmosogatjuk otthon!” – dicsőítik a saját egészségtelen étkezési szokásaikat. Régen nem kellett flancolni édesburgonyával vagy avokádóval, de mindenre volt pirosarany. Szükségtelen volt szuvidálni, blansírozni meg zsülienre szeletelni a répát, de legalább lelógott a tányérról a zsírban kisütött rántott hús!

Amikor már volt tévé, a szórakozás kimerült az Onedin-család megnézésében, nem kellett fölösleges luxus dolgokra költeni, mint a mai fiatalok a Netflix meg a HBO Max előfizetésükkel.

Pedig amúgy régen egyáltalán nem volt jobb. A környezet- vagy állatvédelem még gyerekcipőben járt, az emberi jogok védelméről, dolgozók jogairól vagy az esélyegyenlőségről nem is beszélve. Megfizethetetlen volt utazni, rengeteg betegséget nem tudtak még kezelni, és sokkal behatároltabban éltek, mint most.

Az agyunk egyszerűen kiszínezi a régi emlékeket. Automatikusan kitölti a hézagokat olyan eseményekkel kapcsolatban, amelyeket meg sem tudunk ítélni objektíven, mert érzelmileg érintettek vagyunk benne. A fiatal felnőttkorhoz társul a legtöbb érzelem és megszépült emlék – ezért a nosztalgia.

Pedig a jelenben élni sokkal izgalmasabb. Szinte bármire megvan a lehetőség. Akárhány évesen újra lehet kezdeni – akkor is, ha rengetegen nem hiszik ezt el és inkább a múltba menekülnek a most elől.

Nyitókép: Unsplash

The post Amikor a kapálástól voltál boldog, és a gyerek is pofonokon edződött… appeared first on Igazinő.

De sajnos a legtöbb munkahely nem ilyen rugalmas, és a legtöbb nőnek akkor is dolgozni kell mennie, ha reggel úgy ébred, hogy az ágyból kimászni is képtelen. Nem csak a férfi főnököknek nehéz megérteni, hogy a hajnali hasfájós ébredés után milyen érzés még 4-5 óra hosszat görcsök közepette fetrengeni, ami olykor öklendezésig vagy hányásig fajul.

Aztán végre beüt a Nospa-Flector kombó, és lehet folytatni (vagyis inkább elkezdeni) a napot. Néha nemcsak a munkahely, hanem a család is kegyetlen. A férj nem érti, hogy a felesége mit vergődik, miért nincsenek ellátva a gyerekek, a háztartás… A férfiak soha nem élnek át ilyen rosszulléteket, ezért csak a megértésükre és az elfogadásukra támaszkodhatunk.

De a legnagyobb ellensége a nőknek általában a többi nő. Az idősebb korosztály egy része szereti hangoztatni, hogy bezzeg az ő idejükben a föld és a kapálás mellett nem volt idejük ilyen dolgok miatt vergődni. Menstruációs görcs alatt is kapáltak és természetesen a kukoricaföldön szültek, nem úgy, mint a mai puhány nemzedék. (Aztán egyből visszaálltak kapálni)

De sokan kortól függetlenül is szeretnek ítélkezni. Hiszen a menstruáció nem betegség. Muszáj hangoztatni, hogy ők bezzeg lenyomják a 16 órát a gyárban, és foggal húznak el egy hatmázsás cementes zsákot, ha kell, ha nem. Aztán hazamennek, és zokszó nélkül ellátják mind az öt gyereket, nincs idő rosszul lenni.

FORRÁS: UNSPLASH

Mellettük egyenesen elszégyelled magad, hogy nemhogy kapálni meg tizenhatórázni nincs erőd azon a bizonyos napon, hanem felkelni sem. Ugyanis nem mindenki olyan szerencsés, hogy könnyen ússza meg azt a havonta ismétlődő pár napos időszakot. Van, akit egyáltalán nem visel meg, van, akit közepesen, másokat nagyon. De attól, hogy valaki jobb lapot húzott a sorstól, még nem kellene fölényeskedni azokkal, akiknek kevésbé jó jutott. 

Nem tudom, nálunk bekövetkezik-e valaha, hogy az ilyen napokon megkönnyítsék a nők dolgát a munkahelyeken. Spanyolország mindenesetre bevezetni készül a menstruációs szabadságot, Európában elsőként. Egész pontosan május 17-én fogadták el azt a törvényjavaslatot, amely szerint havonta 3 nap fizetett szabadság jár majd ilyenkor.

A távol-keleti régióban egyébként több országban régóta létezik ez a fajta megoldás a gyakorlatban is – ám sok nő fél, hogy megbélyegzik miatta. Meglepő módon egy indiai ételszállító cég a legsikeresebb a témában, náluk a nők szívesen élnek az évi plusz tíz nap pihenéssel. Máshol azonban a nők attól tartanak, hogy ettől majd gyengének, munkára képtelennek gondolják őket.

Sokan pedig félnek, hogy a kötelező plusz szabadság miatt inkább a férfiak alkalmazását részesítik majd előnyben a munkáltatók. Pedig attól még, hogy bizonyos dolgokban különbözünk a férfiaktól, még egyenrangúak vagyunk velük. Nem hiszem, hogy bármi szégyellni való vagy kellemetlen lenne abban, hogy havonta egy-két napra gyengébbek, elesettebbek vagyunk.

De ezt a hozzáállást először a női fejekben kell igazán helyre tenni.

Megtanulni kimondani, hogy „Figyelj, ma nem tudok dolgozni, mert rohadtul görcsölök, de majd jövő héten bepótolom” Hiszen ez csak akkor válik elfogadottá, ha természetesnek kezeljük…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Te kivennéd a menstruációs szabadságot, ha lehetne? appeared first on Igazinő.

Ehhez képest bizony van egy fajta nőtípus, akinek fogalma sincs az empátiáról. Csak arra képes, hogy saját nagyszerűségét hangsúlyozza, vagy pedig direkt „idegbe tegye” azt a szerencsétlen első terhességest, pusztán szórakozásból. Mert mi lehet jobb egy friss kismamának, mint ha szüléses horrortörténetekkel traktálják?

Az ilyen nőnél alap, hogy szétszakadt az egész alteste, miközben 72 órát vajúdott, és úgy kellett kirángatni belőle az öt kilós gyereket. Természetesen nem kért érzéstelenítőt, mert át akarta élni a vajúdás csodáját, hiszen a kis Prüntyőkéért megérte a szenvedés minden perce, és bármikor újra átélné szívesen. Nem is igazi anya az, aki epidurállal szül, hiszen úgy könnyű!

„Ja, hogy neked programozott császárod lesz? – kérdi lenézően. – Jaj istenem, hát még csak szülni sem fogsz rendesen? Azt ugye tudod, hogy egy alhasi műtét? Átvágják mind a tizennyolc réteget, mint egy belezős mészárszéken. A kis Gyugyóka nem fog áthaladni a szülőcsatornán, így nem tanul meg küzdeni sem az életben, egy nulla ember lesz belőle.

A seb? Na, a seb az soha nem gyógyul be, úgy fogsz kinézni, mint akit kettévágtak! 25 év után sem fogsz tudni felegyenesedve járni, de a kórházban első nap kirugdosnak az ágyból, friss sebbel, majd meglátod!”Természetesen megvan a helye a nyers, kozmetikázás nélküli szüléstörténeteknek is. Egy erre szakosodott fórumon vagy egy olyan női körben, ahol már mindenki szült és szeretnék megosztani egymással a jobb, rosszabb élményeiket.

FORRÁS: UNSPLASH

De az biztos, hogy nem akkor jön el az ideje, amikor a friss terhes nő tanácsot kér a nála tapasztaltabbaktól. Főleg nem internetes fórumokban, ahol az a jó, hogy nemcsak egy kismamát lehet lehozni az életről, hanem mindjárt huszat vagy ötvenet egyszerre. Szerencsére amikor én végigkérdeztem a hasonló korú nőismerőseimet, mindenki totál normálisan állt a témához.

Mert el lehet mondani azt is, ami nem volt jó – sőt, kell is. El lehet mondani, hogy aki mégsem kért érzéstelenítőt, annak mennyire fájt. Hogy akit sürgősségi császároztak, mennyire ijedt meg. Mindent meg lehet osztani, de egy empatikus nő tudja, hol a határ. Mi az, ami még segítség, és nem rémíti vele halálra a sorstársát, aki még az egész előtt áll.

De emellett olyanokat is szeretnék magam köré, akiknek könnyebb volt, mint másoknak. Azt a barátnőmet, aki annyit mondott, hogy amikor végre megcsászározták, az mennyire tök jó volt. Az edzőmet, aki háromgyerekes anyaként egy mondatával sem rémített meg sosem, és úgy szoptat két edzés között, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Vagy az igazi Wonder Woman Gal Gadot, aki szerint ez annyira klassz, hogy bármikor szülne újra, és három gyerek után is úgy néz ki, mint egy álom. Anélkül szeretnék ilyen történteket is hallani, hogy valaki közbeordibálna méltatlankodva, hogy ez nem igaz, mert az egész csak nehéz és szörnyű lehetett. Meg érzéstelenítve könnyű, császározva könnyű…

Valamiért a nők többsége képtelen örülni annak, ha egy másik nő nem szenvedett annyira nagyon, mint ők.

Olyan jó lenne ezen változtatni, és szívből örülni a másik jobb élményeinek! Akár terhességről és szülésről van szó, akár másról.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ne riogasd szülésről szóló horrorsztorikkal a terhes nőket! appeared first on Igazinő.