Az abortusz már rég tabu az amerikai sorozatokban – de miért?

Újranéztem a legendás Született feleségeketDisney Plus jóvoltából, és elámultam, mennyire jó ez a sorozat még mindig. Éppen ezért lepett meg, hogy amikor a híresen gyermekellenes főszereplő, Gaby Solis terhes lesz, még csak fel sem merül az abortusz mint lehetőség. 

Aztán megálltam egy pillanatra: de hiszen a sorozatok kerülik a művi terhességmegszakítást, mint a pestist. A spontán vetélés viszont a terhességek minimum felét, ha nem 60 százalékát érinti. De miről is van szó pontosan? Maradjunk még néhány szóra Gabynál. Mrs. Solis, a topmodellből lett trófea feleség az első évadban tucatszor említi, hogy esze ágában sincs gyermeket vállalni.

És még férje kétségbeesett könyörgésének, sőt, zsarolásának sem enged. Amikor végül Carlos tablettás trükközésének köszönhetően mégis teherbe esik, rettenetes élethelyzetben van. Férje épp börtönbe készül, le vannak égve anyagilag, ráadásul fogalma sincs, ki az apa: hites ura vagy a tinédzserkorú szeretője.

A valóságban ilyenkor érthető, hogy egy nő fontolóra veszi az abortuszt, még ha később úgy is dönt, hogy megtartja a babát – a Született feleségekben (2004-2012) azonban egyetlenegyszer sem esik szó erről a lehetőségről. Akárhogy is, Gaby később egy banális baleset során elvetél.

Úgy tűnik, hogy Hollywood nem tud mit kezdeni a rosszkor jött, nem kívánt terhességekkel. Az abortuszt túlzottan is megosztó témának találja, óvatosan ki is kerüli hát, miközben a mezei gyilkosság fesztelenül megjelenik a képernyőn. Régi, több évtizedes recept ez: emlékezzünk csak, hogy az Elfújta a szélben (1939) Scarlett és Melanie is elvetél. Szerencsétlen Scarlett akkor lesz Rhett-től terhes, amikor kapcsolatuk már romokban hever, erre egy durva vita hevében leesik a lépcsőn (vagyis inkább férje löki le, ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények). Míg a sokat szenvedett jókislány, Melanie betegség miatt veszíti el Ashley gyermekét.

FORRÁS: UNSPLASH

Később aztán számtalanszor láthatjuk a képernyőn, hogy amikor egy terhesség nem tervezett és útban van, akkor a főszereplő nem az abortuszt választja. Hanem egész egyszerűen – valamilyen teljesen banális ok folytán – elvetél, majd minden megy tovább, mintha mi se történt volna. A Grace Klinika (2005-2018) első évadában Cristina Yang nem igazán örül a pozitív tesztnek, majd méhen kívüli terhesség következtében veszíti el a magzatot.

Ez a szomorú sors vár Kitty McCallisterre és a Testvérek című Emmy-díjas sorozatból (2006-napjaink) és a Hármastársak (2006-2011) Sarah Hendricksonjára is. Sőt, van, hogy a főhős fontolóra veszi ugyan az abortuszt, de aztán végül elvetél: mint például Julia Salinger az Ötösfogatban (1994-2000). Ha a terhesség nem igazán tervezett, várt és óhajtott, ez tűnik a legjobb megoldásnak a filmes világban a jelek szerint.

Az abortusz tabu, viszont maga a vetélés is érzékeny téma, ezért aztán csak felszínes bemutatásra kerül. Az ikonikus Dallasban (1978-1991) Pamela Barnes Ewing kétszer is elvetél, egyszer lépcsőről esik le, miközben Jockeyval veszekszik, majd a ló dobja le – egy epizód után kutya baja. Az egyik első ismert sorozat, amiben spontán abortuszt közelebbről is látunk, a Szex és New York (1998-2004). A hatodik évadban Charlotte izgatottan jelenti be terhességét a reggelinél, de délután a férje már szomorúan hívja fel Carrie-t, hogy elmondja, “elment a baba”.

Charlotte az epizód hátralévő részében melegítőgatyában ül a kanapén és végtelenül szomorúnak tűnik. Arról azonban egy szó sem esik, hogy esetleg kórházba kellett vonulnia a folyamat művi befejezése érdekében, sőt, az orvosnál sem látjuk legközelebb. Ami azt illeti, a következő epizódban már egy szó sem esik a vetélésről, mind fizikai, mind lelki hatása elmúlt – ami a valóságban azért tudjuk, egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Imádtam a Netflix által is licenszelt Takkit, aminek a magyar címe a nem túl elmés Szaúdi fiatalok (2012-2015). Amikor azonban a főszereplő, Bayan az utolsó évadban elvetél, csak mert nem a megfelelő férfitől terhes  – nem a becsületes jófiútól, hanem az ármánykodó férjétől -, fogtam a fejem. Jó, jó, egy gyakorló vahhábita muszlim nő nyilván nem megy abortuszra, ezt értjük. De sokkal életszerűbb lett volna, ha elválik az eltévelyedett főgonosztól, és a jófiúval közösen neveli fel a gyereket.

Ja igen, hogy Szaúd-Arábiában az apákhoz kerülnek a gyerekek…

Na, ezt nem akarták bevállalni a forgatókönyvírók, ezért inkább bumm, autóbaleset, vetélés. Vagyis egy dramaturgiai szempontból könnyen ábrázolható jelenet, ami megold egy sor problémát. A valóságban azonban ezek a dolgok soha nem ilyen gyorsak és egyszerűek. Az újabb sorozatok egy kicsit mintha már szabadabban tárgyalnák a témát.

A Netflixen is látható Shtiselben (2013-2021) Giti annyira nehéz élethelyzetbe kerül, hogy – ultraortodox zsidó nő létére – komolyan fontolóra veszi abortuszt. Szekuláris bizottság elé áll Izraelben, ahol az egyik bizottsági tag vallási érveket hoz fel. De egy másik azonnal félbeszakítja: ez csakis a nő döntése, és tilos őt bármilyen irányban befolyásolni – hangsúlyozza.

Giti be is jelentkezik a műtétre, de aztán – ez is egy gyakori fordulat a képernyőn – az utolsó pillanatban meggondolja magát, majd megszüli a babát. A végtelenül intelligens és érzékeny sorozat becsületére legyen mondva, hogy utolsó, 2021-es évadában a béranyaság kérdése is terítékre kerül.

Most, hogy az Egyesült Államokban eltörölték az abortusz alkotmányos jogának védelmét, érdemes egy pillanatra elgondolkoznunk. Mit is vártunk, ha már Hollywood is évtizedek óta totális tabuként kezeli a témát, és mellé még a vetélés valódi természetét is bagatellizálja?

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok