Az én extázisom az, ha megérintesz…

Három hét. Ennyi ideje nem láttalak és nem érintettelek. A napok mintha évek lettek volna.

Nem vagyok egy született konyhatündér, de azért megpróbálok valamit összedobni. Tudom, mennyire imádod az olasz konyhát. Egész nap a raviolival bajlódtam. Vicces, hogy majd reggelire esszük meg. Esetleg.

Vitatkozva váltunk el. „Miért kell neked Hamburgba menni dolgozni?” – vágtam hozzád a kérdést. Elmosolyodtál és nem folytattad a vitát, csak az ablakhoz léptél és széthúztad a függönyt. Odakintről a virágzó kert és a bimbózó gyümölcsfák kacsintottak rám.

Minden álmom volt egy kertes ház, ahol elveszhetek a növényeim között. Ahol a majd gyerekeink játszhatnak a kutyáinkkal és grillezhetünk a hétvégeken. Nem volt olcsó, de megadtad nekem. Búcsúzóul hozzám léptél és átöleltél, de én dacosan összefontam a kezem a mellkasomon. Egy óra múlva mégis idegesen hívtalak, hogy ne haragudj. Vezess óvatosan… és hogy máris rohadtul hiányzol.

Éjjelente telezokogtam a párnánkat, hogy miért viselkedtem így, és a pólódba bújva aludtam el. Annyira szerencsés vagyok, hogy téged fogtalak ki. A szüleim is figyelmeztettek, nem lesz még egy ilyen pasim. Vannak hibáid, de azok a mi titkaink maradnak és a hálószobánké.

Egy pár nap után már tudtam, hogyan tudlak kiengesztelni… A „bocsánat” és a „szörnyen sajnálom” már annyiszor hangzott el köztünk, hogy már én is unom. Most három hét alatt volt időm mindent eltervezni. A vacsit, a gyertyákat, a szexi meglepit.

Mindig felhívsz, mikor megállsz az úton. Megnyugtatsz, hogy minden rendben. Annyira jó hallani, hogy közel jársz és pár óra múlva velem leszel. Mondanám, siess, de nem akarom, hogy a következő hívás valami ismeretlen számról érkezzen és… Nem! Ebbe belegondolni sem akarok!

Felöltözöm, ahogy elterveztem, és gyertyát gyújtok. A leheletnyi parfüm csak fokozza a vágyaimat és az összhatást. Még a korán elbújó tavaszi nap is cinkosom lesz, ahogy sejtelmes félhomályba borítja a házat. Mire végzek, megállsz a feljárón. Szinte kirepülsz az imádott kocsidból, és sietsz a bejárathoz.

Meglepődsz, ahogy ajtót nyitok, behúzlak és a falnak nyomlak.

Az enyém vagy, végre, újra az enyém!Érzem a csókjaidban, hogy alig bírsz magaddal. Három hét az három hét, pokoli hosszú idő, főleg nélküled. Berúgod mögöttünk az ajtót, és hosszú csókcsatába kezdünk. Levegőt is alig kapok, ahogy elolvadok a karjaidban. Egy pillanatra ellépsz, hogy végigmérj, még a szád is tátva marad. Pajzán módon megpördülök, hogy fokozzam a látványt.

FORRÁS: UNSPLASH

– Gyönyörű vagy! – sóhajtod. Majd szabadkozol, hogy izzadtan és piszkosan nem lehetsz túl vonzó, de nem érdekel. Kézen foglak és a hálóba húzlak. Most én irányítok. Miénk az éjszaka, és mi egymáséi. Mellettem alszol el, nézlek, ahogy szuszogsz. Még mindig beleborzongok a szenvedélyes ölelésedbe.

– Isten hozott itthon! – súgom. Te félálomban mosolyogsz. Annyira vágyom rád, hogy nem tudok elaludni, csak ha hozzád bújok. A reggeli napfény ébreszt fel, még hagylak pihenni. Magam köré tekerem a takaróm és az ajtóból még visszanézek. Boldognak és szerencsésnek érzem magam melletted. Megmelegíteném a vacsorát, amiből reggeli lett. Észre sem veszem, ahogy huncutul mögém lopakodsz és a nyakamba csókolsz, kezedet a derekam köré fonod. Szemedbe nézve tudom, hogy ugyanarra gondolunk. Még jó, hogy nem gyújtottam be a tűzhelyet!

– Gyere zuhanyozni! – alig vártam, hogy ezt kimondhassam. Leoldod rólam a takarót, és most te vezetsz a fürdőbe. Azt hiszem, a tészta még várhat.

Nyitókép: Unsplash