Borzalmas gyereknevelési szokások a múltból

Szörnyülködve nézünk, amikor a közért padlóján hisztiző gyereket látszólag éppen otthagyja az édesanyja. Vagy amikor hangos üvöltözéssel próbálja a panelszomszéd elaltatni a kétévesét. 

Bár ma is látunk számtalan hibát, a nevelési módszerekről éjjeleket és nappalokat lehetne vitatkozni. Ám ha visszamegyünk az időben, számtalan meghökkentő szokást találhatunk. Máktea, hogy jól aludjon a gyerek… Egy kis pálinka az ínyecskére, hogy ne szenvedjen annyira, miközben jön a foga… Ilyenkor láthatjuk, milyen sokat fejlődtünk ezen a téren. Nézzük a múlt gyereknevelési elméleteit!

Ketrec az ablakban

Az 1920-as évek nagyvárosaiban séta helyett kilógatták a gyereket az ablakon. Akkoriban ugyanis a gyereknevelés alapja a friss levegő volt, és mivel az asszonyoknak nem volt ideje naphosszat az utcán tologatni a lurkót, egy sokkal egyszerűbb megoldást választottak. Egy tyúkketrechez hasonló „dobozt” lógattak ki az ablakon emelettől függetlenül, és abba tették ki „hűlni” a gyereket. Igazán kreatív megoldás, bár cseppet sem tűnik biztonságosnak.

Semmi babusgatás

Szintén az 1900-as évek elejéhez köthető az a remek megközelítés, miszerint a gyereknek nincs szüksége a testi kontaktusra. Semmi ölelés, semmi babusgatás, bárhogy is sír a baba. Maximum egy fejsimivel kerültek kissé közelebb a csöppséghez. Egyébként pedig maradtak a felnőtt szokások, reggelente egy kézrázás, ami részemről elképzelhetetlen egy csecsemő esetében – minden egyéb testi érintkezés csak a szükségesség jegyében történt.

 

A fenekeléstől majd elalszik?

Ritka, ha egy baba átalszik egy teljes éjszakát, mai fejjel viszont eszünkbe sem jut – jó esetben -, amit William S. Sadler amerikai orvos az 1916-ban megjelent tanácsadó könyvében írt. Szerinte, ha sír a csecsemő alvás helyett, először hangosan fel kell szólítani, hogy ne sírjon, hanem aludjon. Ha ez nem használ, akkor jól el kell fenekelni, amíg el nem alszik. Akár többször is…  Azért arról is ír, hogy mielőtt üvöltenénk a gyerekkel és megvernénk, azért győződjünk meg arról, hogy nincs-e valamire szüksége.

Bódító nyugalom

Ami nálunk a máktea volt, az Amerikában a kokain és a morfin. Az 1800-as évek közepén mindkettő forgalomban volt nyugtató és fogzást segítő szirup formájában, teljesen veszélytelennek titulálva. Valószínűleg az édesanyáknak fogalma sem volt arról, hogy Mrs. Winslow nyugtató szirupjának mi a fő hatóanyaga. Nem tudták, hogy a fogzást könnyítő kokaincseppekkel milyen veszélynek teszik ki a babákat.

Szoptatás vs. szex

A középkori nemes hölgyek nem szoptattak, ugyanis akkor nem tehettek volna eleget egyéb asszonyi kötelességeiknek. Akkoriban úgy gondolták, hogy az anyatej az anya véréből jön létre, tehát ha a gyerek szopik, azzal kiszívja az életerőt is.

Egy másik korabeli elmélet szerint a sperma megsavanyítja a tejet, ami szintén nem jó a gyereknek. Tehát bárhonnan is nézzük, a kettő együtt nem ment – vagy a szexet  választották, vagy a gyerek táplálását. Így kötöttek ki a babák a szoptatós dajkánál, aki egyszerre több gyereket is etetett. Becslések szerint a 18. századi párizsi babáknak csupán 5%-a nevelkedett a saját édesanyja tején.

Így biztosan nem szökik el!

Nem olyan régen láttam egy nagymamát, aki szó szerint pórázon vezette az unokáit. Első látványra szörnyű volt, de igazából egészen praktikus és egyáltalán nem új keletű szokás. A régi nemesek is kötélen tartották az éppen csak járni tudó gyerkőcöket, hiszen így biztosan nem tudtak elkószálni. Ha pedig elestek, akkor a madzaggal könnyedén lábra állították őket. Sőt, a középkorban az sem volt ritka, hogy az asztal lábához kötötték ki a kicsiket, hogy anya nyugodtan tenni tudja a dolgát.

Nesze neked, bébikomp!

Szintén a középkor vívmánya az a járószék, ami abroncsszerűen vette körbe a gyerek apró testét, és nem engedte megpihenni szegényt. Merev tartólécei miatt folyamatos mozgásra késztette a gyereket. Egyes darabok még tüskés végeket is kaptak, hogy ha megpróbál leülni az apróság, akkor fájjon neki.

Ezek után igazi felüdülés volt a „kati”, ami úgy nézett ki, mint egy kilyukasztott sámli. A lyukba beleállították a totyogókat, hogy ne kószáljanak el. Innen a mondás is: „Áll, mint katiban a gyerek.” Persze, hogy miért pont Katinak lett elnevezve ez a szerkezet, azt senki sem tudja.

Szappan a könnyebb kakilásért

Egyes elméletek azt szorgalmazták, hogy már négy hónapos korban el kell kezdeni a bilire szoktatást, ezzel együtt pedig kialakítani egy napirendet. Frederick H. Bartlett amerikai gyermekorvos szerint minden egyes nap ugyanabban az időben kell a gyereket a bili fölé tartani. Ha nem indul meg a széklet, egy apró szappandarabot kell a gyerek hátsójába dugni, ami beindítja a bélmozgást…

Nyitókép: Wikipédia