Csak ilyen pasikkal ne hozzon össze az élet!

Egy felmérés során nőket kérdeztek, hogy mitől félnek a férfiakkal kapcsolatban, mire mind azt válaszolták: attól, hogy esetleg bántani fogják őket. Ezzel szemben a férfiak attól tartanak leginkább egy nővel kapcsolatban, hogy megalázza, nevetségessé teszi őket. 

Nagyon úgy tűnik, hogy az elutasítást, a “nem megfelelő” viselkedést egyes férfiak annyira megalázónak tartják, hogy mérhetetlen szóbeli agresszióval, vagy akár tettlegességel reagálnak. Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy egyre több az indokolatlanul agresszív szociopata csávó. Persze lehet, hogy régen is ennyien voltak, csak az internet hiányának hála nem kerültek napvilágra.

Az incel, aki nem bírja a visszautasítást

Ez a legkevésbé veszélyes kategória, mert szerencsére már a legelején kiderül, hogy a pasas nem ép lelkileg és gyűlöli a nőket. Vannak köztük egész helyes, normálisnak látszó pasik is, akik szeretik hangoztatni, hogy ők a “rendes férfiak”, akik emiatt a kutyának sem kellenek. Egy a lényeg, a srác rád ír, mert szeretne veled megismerkedni.

Udvariasan elutasítod, amit a gyenge lábakon álló, törékeny egója egyszerűen nem bír feldolgozni. Az egyik pillanatban még gyönyörű hölgy vagy, az elutasítást követő másodpercben viszont retkes hülye kurva. Dagadt állat. Örülj neki, hogy végre valaki akar valamit tőled, te szánalmas ocsmányság.

FORRÁS: UNSPLASH

A tapló, akinek nincs szexuális kultúrája

A taplóban az az enyhén szórakoztató, hogy meg van győződve saját szexualitása fejlettségéről. Látott már egy csomó pornót, tudja, mi kell a nőnek. „Szereted az anált?” – kezdi az ismerkedést ezzel a frappáns nyitómondattal. Ő nyílt lapokkal játszik, jó, ha tudod, hogy neki napi három együttlétre van igénye, amiből egy sima reszelés, egy mélytorok, egy pedig anál.

Hiszen a szexuális harmónia annyira fontos, hogy muszáj már azelőtt lefektetni az alapokat, hogy élőben láttátok volna egymást. Nem érti, hogy miért utasítod vissza, hiszen olyan csodálatos orgazmusokban lehetne részed, hogy egyenesen bekönnyeznél tőle, és függővé válnál.

Te meg egy igazi karót nyelt, apácanövendék prűd picsa vagy, hogy kihagyod életed lehetőségét. Az egészben az a félelmetes, hogy mindkét típus képes egy idő múlva újra és újra előkerül, hogy meggondoltad-e már magad.

A lappangó szociopata

Ez a típus azért veszélyesebb, mert teljesen megnyerő a viselkedése. Egy ideig. Rendes, megbízható fiúnak látszik, és valamiért nincs rossz érzésed mellette. Utólag sem fogod érteni, hogy miért nem jelzett a vészcsengő a fejedben. A lappangó szociopatával lehet barátkozni, randizni, dumálni, de lesz egy pillanat, amikor lehull a lepel.

Elborul az agya, amikor még nem állsz készen a csókra vagy a szexre, vagy ha más dolgod lenne, amikor randit akar. Képtelen elfogadni, hogy nem az általa elképzelt módon történnek a dolgok: erőszakoskodik, fenyegetőzik, zaklatni kezd. Te pedig a sokktól képtelen leszel egyből reagálni a helyzetre.

Amikor azt hiszed, hogy lehiggadt, tévedsz. Lehet, hogy minden éjjel a házad előtt ólálkodik, követ a munkába menet, vagy már rég feltörte a Facebookodat és olvasgatja az üzeneteidet. Csak akkor szabadulsz meg tőle, amikor talál magának egy újabb áldozatot.

A nettó elmebeteg

Amikor sikeresen befészkeli magát az életedbe, a lappangó szociopatából egyszer csak előtör a nettó elmebeteg. Ha a párod egy ilyen férfi, akkor az első pár hónapban általában kibújik a szög a zsákból. Ha már nem vagytok együtt, akkor is előfordulhat, hogy még mindig figyeli minden lépésedet és bosszút forral.

Sajnos rengeteg nőt megerőszakoltak, próbáltak bántani, vagy “csak” napi szinten zaklatnak, akár évekkel azután, hogy megpróbáltak új életet kezdeni. Elég kevés olyan barátnőm van, aki nem futott volna bele így vagy úgy egy rázós szituba, legyen az egy zaklató ex, vagy egy bántalmazó kapcsolat.

De igenis léteznek rendes, megbízható, biztonságot nyújtó férfiak. Nem is kevesen. Minden nőtársamnak kívánom, hogy megtalálja a számára megfelelőt, és nagyon szorítok, hogy addig is mindegyik ismerkedés és randevú jó véget érjen.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok