Dior: A férfiakat az ágyban tette boldoggá, a nőket a szalonjaiban!

Tényleg egy szerelmi együttlét vitte a sírba Diort?

Nem létezik csúnya nő, csak olyanok, akik nem tudják, hogyan tegyék magukat vonzóvá – vallotta a XX. század egyik legnagyobb divattervezője, Christian Dior.

Már kamaszkorában megjósolta egy tenyérjós: „Az asszonyok áldani fogják, maga pedig általuk fog boldogulni.” Később is rendkívül babonás volt, és nem hozott egyetlen fontos döntést sem kedvenc jövendőmondója nélkül. Bár magánéletében a férfiakat részesítette előnyben, mégis a nőket akarta boldoggá tenni.

Mi az álmom? Boldoggá és széppé tenni a nőket.

A kezdetek

A gazdag iparos szülők diplomatának szánták, ő azonban tanulmányait megszakítva inkább kisebb galériát nyitott, ahol olyan neves festők művei is megtalálhatók voltak, mint Pablo Picasso vagy Salvador Dalí. A gazdasági világválság miatt ez az üzlet csődbe ment.

Amikor Marcel Boussac 1946-ban rá akarta bízni egy neves divatház ruhakollekciójának megtervezését, csak úgy vállalta el, ha a saját neve alatt fut. Boussac anyagi segítségével nyílt meg az első Dior üzlet is. Az 1947-es, első Dior divatbemutatóról ezt írta a Tatler and Bystander magazin tudósítója: „Soha nem láttam ekkora tömeget divatbemutatón. Mindkét showroom tele volt, és elegánsan öltözött nők ültek végig a lépcsőkön, ahonnan csak egy-egy pillanatra láthatták a felvonuló modelleket.” Az eseményen több hollywoodi sztár is jelen volt, mint Vivien Leigh, Lawrence Olivier és Rita Hayworth.

FORRÁS: FACEBOOK

Forradalom a karcsú derekakért

A II. világháború időszakában, amikor a férfi munka is az otthon maradt nőkre hárult, a nők viselete kissé maszkulinná vált. Dior azonban érezte a gyengébbik nem nőies ruhaköltemények utáni vágyakozását, ezért visszahozta a derék karcsúságát hangsúlyozó darabokat. „Ez már forradalom, kedves Christian. Your dresses have such a new look!” – írta a Harper’s Bazaar főszerkesztője.

A kollekciónak és két fazonjának is New Look lett a neve, amely hangsúlyozott kebleket, karcsú derekat és hosszú szoknyát takart. Dior meghatározása szerint a szoknya alja legideálisabb esetben 40 cm-re van a földtől… Volt, hogy egy estélyijéhez 80 méter anyagra is szükség volt. Így aztán főleg az elitnek készültek a kreációi, amik magas áruk ellenére hamar elkeltek. Az ötvenes évekre már a sztárok szabászaként emlegették.

Gazdagság és hírnév

Dior kényelmesen megélt hírnevéből, ám az ezzel járó nyilvánosságot nem szerette. Partit is csak egyszer rendezett a házában, amiről végül saját maga távol maradt. Ennek ellenére hatalmas elismertségnek örvendett. 1950-ben megkapta a Becsületrendet, 1955-ben a Time magazin Az Év Emberének választotta, és egy szabászollóval a kezében szerepelt a címlapon.

Kiváló érzéke volt az üzlethez. Még első divatbemutatójának évében előállt a Miss Dior kölnivel, melyet testvéréről, Catherine-ről nevezett el. A divatház minden termékét ezzel illatosították, így az összekapcsolódott a nők tudatában a ruhákkal.

Ügyesen alkalmazta az árukapcsolás fortélyát, hiszen a kollekcióját bemutató modellek közül egyet mindig az egyik parfümjéről nevezett el. A divatszakmában az elsők között volt ott a névjegye (CD) a kiegészítőkön, órákon, nyakkendőkön. Közel 10 éves virágkora alatt kb. 100.000 ruhadarabot tervezett, mintegy 1600 km anyagból, 16.000 szabásmintát felhasználva.

Szerelem 

A magánéletét óvta, és csak szűkebb ismeretségi köre tudott homoszexualitásáról. Szerelmi kalandairól számos legenda látott napvilágot. Ám halálának körülményei sem voltak hétköznapiak. A hivatalos verzió szerint étkezés közben halszálka akadt a torkán, és ezután kapott szívrohamot.

A Time Magazin nekrológja viszont azt állította, hogy egy kártyaparti izgalmai vezettek az infarktushoz. Dior ismerőse, Alexis von Rosenberg, Rédé bárója pedig tudni vélte, hogy a divatdiktátor egyszerre két fiatalemberrel bocsátkozott szexuális együttlétbe, és ez hajtotta túl a szívét…

Nyitókép: Facebook

Tovább olvasok