Drágám, mostanáig téged tettelek boldoggá – most én következek!

Túl sokáig – egészen pontosan 17 évig – hittem: az a biztonság, hogy házasságban élek. Ezt tanították, ezt nevelték belém a szüleim.

Ezt láttam otthon, így ezt tartottam követendő példának. Hogy mindenáron együtt kell maradni, és tűzön-vízen át, jóban-rosszban, míg a halál el nem választ. Ez biztosan működik is egy olyan ember esetében, aki beletörődik a sorsába, elfogadja, ami jutott. Nem akar javítani, jobbítani a dolgokon, hanem beéri azzal, ami van.

A házasságom alatt én is átlagos életet éltem, büszkék voltak rám a szüleim, irigykedtek az ismerőseim, hogy ó, de szép életem van! Megfeleltem az elvárásoknak, pontosan beleillettem abba a képbe, amit az átlagos emberekről alkottak.

Nem lázadtam, nem elégedetlenkedtem, talán még boldog is voltam. De ez utóbbi csak a tudatlanságom miatt lehetett. Fogalmam sem volt, milyen szerelmesnek lenni. Nem tudtam, milyen az, amikor egy férfi istennőnek tart. Nem kaptam soha törődést, figyelmet.

Sok év házasság után aztán képbe került Tamás, egy új kollégám. Az első pillanattól kezdve valami feszültséget éreztem köztünk, szinte szikrázott a levegő, ha ott volt. Egy céges összejövetelen beszélgettünk először négyszemközt, és elmondta: ő is érzi ezt a titokzatos erőt, és szinte megdelejezi, ha meglát.

FORRÁS: PEXELS

A beszélgetésünk a buli után is folytatódott, de egy ideig csak online. Nem volt tolakodó, nem emlegetett érzelmeket vagy egyéb vágyakat, nem tett ajánlatot. Annyit viszont elárult, hogy nagyon tetszem neki, és mindig várja a percet, hogy láthasson.

Nekem pedig jólesett, hogy megkérdezi, hogy vagyok. Megdicséri az új ruhám, észreveszi, ha fodrásznál voltam, esténként jó éjt kíván. Aztán egy szép napon személyes találkozóra is sort kerítettünk, mert úgy éreztük, sok mindent meg kell beszélni.

Egy étterembe mentünk, rendeltünk egy üveg bort is, hogy oldódjanak a gátlásaink és könnyebben menjen a beszéd. Talán a bornak köszönhető, de olyan dolgokat mondtam el neki, amiket másnak sosem szoktam. Még a legjobb barátnőmnek sem… Kipakoltam a házasságomról is. Elárultam, hogy szex már csak ünnepnapokon van, nincs romantika, és arra sem emlékszem, mikor csókolóztam utoljára.

A jól sikerült vacsora után sem nyomult, nem akart ágyba vinni. Elmondta, hogy soha nem kezd ki férjes asszonnyal. A randit is csak azért ajánlotta fel, mert érez valami elfojthatatlan vonzódást irántam. A döntés az én kezembe került: nekem adatott meg a lehetőség, hogy válasszak: maradjak a biztonságosnak tartott, kívülállók által boldognak hitt házasságomban, vagy induljak el egy ismeretlen úton, ami nem tudom, hová vezet?

Az utóbbit választottam. Elég volt abból a sok évből, amit másokért éltem. Felébredtem – rájöttem, hogy nem én voltam boldog, hanem csak azok, akiknek kiszolgáltam az elvárásait. A döntésem mindent felborított. A férjem megdöbbent, a szüleim is teljesen kiakadtak, azt mondták, hogy elment az eszem.

Utóbbiban igazuk is volt, hiszen végre nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam, amikor beadtam a válókeresetet…

Nem Tamás miatt döntöttem így, nem miatta váltam el. Ő csak rávilágított arra a kényes kérdésre, hogy tudom-e, milyen boldognak lenni. Ráeszméltem, nem attól leszek boldog, hogy mindenkit azzá teszek. Nem attól, hogy kielégítem mások igényeiket, megvalósítom mások álmait. Eleget éltem másokért, most én következem, ezután én leszek az első a sorban.

Tamással a válás után találkoztam újra, roppant jót beszélgettünk. Elkísért az új lakásom ajtajáig, ahol a búcsúcsók egy őrült csókolózásba torkollt. Úgy éreztem magam, mint tinikoromban. Beinvitáltam, és utat engedtünk a vágyainknak…  Ekkor ismét meglepetés ért – a szex is teljesen más volt.

Olyan gyönyört éltem át, mint soha előtte. Nem azért, mert Tamás akkora  lepedőakrobata volt, hanem mert sok év után nem házastársi kötelezettségből szerelmeskedtem, hanem végre szabadon. A vágyaimnak engedelmeskedve. Életem legjobb döntésének tartom, hogy továbbléptem onnan, ahol csak hittem, hogy boldog vagyok. A világom immár nem mások körül forog, hanem én vagyok a középpontja.

Tünde történetét Molnár Csanád jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash