A napokban újra előkerült a hírekben Orosz Bernadett neve, ami onnan lehet ismerős, hogy 2 éve ilyenkor szintén tele volt vele minden híroldal. És hogy miért? Mert ő az a nő, aki az interneten kért segítséget, miután a párja szinte a felismerhetetlenre verte.

Most pedig azért van terítéken újra a történet, mert pár napja (2 évvel a történtek után) született ítélet az ügyben – ami még nem jogerős. A férfi, aki félig leszakította Bernadett fülét, és úgy szétverte a nő fejét, hogy beszakadt a dobhártyája és tényleg alig lehetett felismerni, 3 év 6 hónap letöltendőt kapott (meg 4 év közügyektől való eltiltást).

Szerintem nem kell mondanom, hogy mennyire felháborítónak tartom ezt az ügyet sok szempontból (és a róla megjelent cikkek alatt olvasott kommenteket látva nem én vagyok az egyetlen). Konkrétan elsötétült előttem a világ, amikor megláttam: nem jogerős ítélet 2 év leforgása alatt, ami 3 év 6 hónap. Belegondol abba bárki is, hogy egy bántalmazott nő (vagy akár férfi) mit él át, miután kis híján elvették az életét?

És nem, nem csak a levegőbe beszélek, ugyanis egyszer, úgy 20 évvel ezelőtt engem is jól helybenhagyott az akkori párom. Volt rajtam néhány tenyérnyi véraláfutás, amiket azt sem tudom, melyik ütésétől szereztem: vajon amikor a fejemet a padlóba verte, vagy amikor ”csak” pofozott? Egy szép nagy horzsolás a nyakamon, amit az ügyeletes orvos simán kiszívásnak nézett, és így alig akarta az erőszak miatt szükséges eseményutánit felírni…

Pedig nem az volt, hanem majdnem megfojtott a ”kedvesem” (és nem, ez nem a szex része volt)… Szóval tudom, milyen az, amikor nem mersz sötétben egyedül hazamenni. Vagy amikor összeszorul a gyomrod, mert meglátod, hogy véletlenül nem húztad össze rendesen a függönyt. Rettegés, ezzel a szóval tudom a leginkább jellemezni.

Mondhatja akárki, hogy az áldozat tegyen feljelentést, legyen távoltartási végzés stb., de a félelem attól még ugyanúgy benne van az emberben, és ez nagyon meg tudja nyomorítani a lelket. Arról nem is beszélve, hogy a bántalmazottak igen kis százaléka jut el addig, hogy egyáltalán feljelentést tegyen, mivel az esetek főként családon vagy párkapcsolaton belül történnek.

Tudjuk, hogy minimum minden ötödik nőt ér élete folyamán bántalmazás. Most gondolj bele, hogy van mondjuk Facebookon 500 ismerősöd, legyen a fele nő. A 250 nő ismerősöd közül minden ötödiket bántalmaztak már valamilyen formában, tehát ötvenet. Durva, nem? Hány olyanról tudsz, aki feljelentést tett?

FORRÁS: UNSPLASH

A fizikai sérülés az egy dolog – könnyebben helyrejön, mint azok a sérülések, amit az ember pszichéjében okoz egy ilyen trauma. Én például azóta sem bírom elviselni, hogy a nyakamhoz nyúljon bárki – hiába akar simogatni, hiába tudja az agyam, hogy nem bánt, a gondolat ott van még 20 év után is. Egy ilyen következményekkel járó abúzussal egészen egyszerűen nincsen párhuzamban a büntetés mértéke. Kevés.

És hogy mit üzennék a nőknek, akikkel már szintén történt hasonló? Fuss, menekülj, mert nem lesz jobb!

Az első pofont MINDIG követi a többi. Mentegetheted az elkövetőt, hogy azt sem tudja, mit csinál, elborult az agya, totál részeg volt, de ez nem mentség. Egyik sem. Én sem azon az ominózus éjszakán kaptam az első pofont, de maradtam. Nem kellett volna. Ha pedig segítségre van szükséged, kérj segítséget!

Tudom, hogy kilátástalannak tűnik, tudom, hogy nagyon nehéz – pláne gyerekekkel. De mindenképpen meg kell lépni, fel kell számolni a kapcsolatot, mert nem fog változni. Illetve de, csak negatív irányba – és azt te sem szeretnéd megvárni, ugye?

Ha segítségre van szükséged, vagy tudsz olyanról, akinek segítenél, de nem tudod, hogyan, a +36 80 505 101 ingyenes telefonszámon éred el a NANE (Nők a Nőkért az Erőszak ellen egyesület) segítőit (hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 óra és szerda 12-14 óra között).

Szőke Eszter

Nyitókép: Unsplash