Egy este a Moulin Rouge-ban: Mámor, művészet, erotika…

Túlélt két világháborút, egy pusztító tüzet és számos társadalmi-politikai mozgalmat. Nyitása óta töretlen a sikere, vonzereje jottányit sem csökkent. Alakja még mindig csábos és sikkes, szellemisége kortalan, rajongótáborában pedig egyaránt megtalálható herceg, poéta, ügyvéd és ételszállító.

132 éve áll a Montmartre lábánál a franciák egyik halhatatlan ikonja, a Moulin Rouge. 18 hónap után nyitotta meg újra kapuit a párizsi Vörös Malom, amely ismét készen áll a csábításra. A táncosok – akik a lezárások miatt a konyhapulton nyújtották hosszú combjaikat – csillogó tekintettel álltak színpadra, hogy folytatódjon a show a világ leghíresebb kabaréjában.

A Moulin Rouge utoljára az 1915-ös tűz után nélkülözte ilyen sokáig a vendégeit. Az akkori – valószínűleg rövidzárlat okozta – pusztítás perceken belül tönkretette a báltermet, a nézőteret, és a szórakoztatás francia szimbóluma hat évre bezárt. Ma azonban ugyanolyan lelkesedéssel forog a tetőn lévő vörös malom, mint 132 éve. Igaz, akkoriban a környék másképpen nézett ki.

Néhány évtizeddel a nyitás előtt csatolták Párizshoz a kis falut, mely korábban kőbányáiról, szélmalmairól és szőlőiről volt nevezetes. A gombamód nyitó kávézóknak és táncos helyeknek köszönhetően hamar népszerű kerület lett a Montmartre, mely a művészek Mekkájává vált. A bejáratnál fénylő vörös neonbetűk ma is harsányan hirdetik a gondtalan, szabad, boldog életetet, és tudjuk, amint belépünk, semmi más nem számít.

A hátsó kertbe már nem lehet bemenni, régen szamarak legelésztek itt a női vendégek szórakoztatására. Egy hatalmas gipszelefánt is dísze volt a kertnek, ami privát klubként működött, az urak 1 frankért gyönyörködhettek a hastáncosnők látványában. Párizs első elektromos árammal ellátott épülete volt a Moulin Rouge, amelynek alapítója, Joseph Oller a legnagyobb és legszebb luxuskabarét akarta létrehozni.

Egy szentélyt, amit a nőknek, a táncnak, a kánkánnak dedikált, ami elegánsabb, mint bármely másik hely a világon.

Számítása bejött, a varázs az első estén megszületett, és azóta sem tágított. A hall vörös kárpitján lépdelve elmerengek az alapítói szándékról: a felhőtlen kikapcsolódás kombinációja a színház és az éjszakai szórakozás, melyen mindenki jól mulat, társadalmi osztálytól függetlenül. Így szórakozhatott egy teremben az arisztokrácia és a pórnép, persze egymástól tisztes távolságban.

Szinte érezni a Belle Époque (szép korszak) hangulatát, ahogy közeledek a falakon lévő képekhez. A századelő atmoszférája Párizsban különösen virágzott, a háttérben dübörög az ipari forradalom, ami felvillantotta a jobb élet reményét. Az egyre szabadabb gondolkodású társadalom pedig készen állt a mulatságra. Minden este.

A Montmartre szerelmese, Henri de Toulouse-Lautrec is ott volt esténként. A festő rajzolta a táncosokat, a vendégeket, és folyamatosan döntötte magába az abszintot. Gyönyörködött múzsájában, a táncosnő La Goulue-ben, aki gyógyír volt saját nyomorára. 1891-ben rajzolta meg a Moulin Rouge első reklámplakátját, ami talán ma is a legismertebb mind közül.

Nem csupán a festő lett egy csapásra világhírű, de általa a Vörös Malom és a városnegyed is halhatatlan lett. Ahogy nézem a falakon a Toulouse-Lautrec képeket, én is visszarepülök a boldog zűrzavar korába, ahol a frivol, bohém párizsiak gondtalanul, könnyedén élvezik az életet. Nincs túl sok idő a bámészkodásra, a fogadó személyzet egyik kedves tagja az asztalhoz kísér.

Attól nem kell tartani, hogy szellősen ülünk, mert évi hatszázezer látogató gondoskodik arról, hogy mindig teltház legyen. A terem minden sarkából süt az érzékiség, pedig az előadás még el sem kezdődött. Áhitattal figyelem a színpadot, amelyen olyan nemzetközi sztárok szórakoztatták a nagyérdeműt, mint Edith Piaf, Frank Sinatra, Liza Minelli vagy Elton John.

Ahogy izgatottságom nő, olyan ütemben kortyolok a pezsgőből, hozzájárulva az évi kétszázötvenezer üveg elfogyasztásához. Kezdődik a show! A program átalakításának eredményeként megszülettek az egész estés revü műsorok, és babonából a Frou-Frou 1963-as sikere óta minden show neve F betűvel kezdődik. 1999 óta a Féerie van műsoron, és elnézve a táncosokat, mintha tegnap lett volna a premier.

Csábító díszlet, szexi táncosok, tollak, drágakövek, flitterek, állatok, élő zenekar – a kabaré esszenciája. Besűrűsödik a nézőtéren a levegő, mintha flakonból fújnák a flörtöt. Erotika nem volt még ízlésesebb. Nehéz elképzelni, hogy egykoron a gyönyörű táncosok napközben mosónőként, varrónőként dolgoztak. Ma lényegesen nehezebb bejutni, feltétel a klasszikus tánctechnika, és a 175 centis magasság.

A gazellatestű táncosokat bámulva semmit nem látok abból, hogy milyen kifinomult, precíz munka zajlik a háttérben. Egy fellépő akár tízszer is átöltözik, amire egyenként másfél perc áll rendelkezésre. Segítők hada áll készen, hogy a revü minden este tökéletes legyen. A kánkánnál az én sikolyom is belevegyül a többiekébe.

Az egykor botrányosnak számító tánc kábulata alól én sem tudom kivonni magam. Kapkodom a tekintetem a fodrok, tüllök, combszalagok között, és az jut eszembe: hetente vajon hányszor járhatnak rekordközelben? A Moulin Rouge 2014-ben szenzációs Guiness-rekordot mutatott be: a 125. évfordulós estén a táncosok harminc másodperc alatt huszonkilencszer emelték égbe a lábukat.

Hát miből vannak ezek a lányok? Elvarázsolva jövök ki, hogy búcsúzóul még egyszer felnézzek a vörösen izzó homlokzatra, Párizs örök emblémájára. A Vörös Malom forog tovább, és köszöni szépen, jobban van, mint valaha.

Nyitókép: Pexels