Egy részeges „bolond” néha különb, mint a tisztes emberek…

Amióta csak ismertem, röhögtek rajta. Ha szikár alakja feltűnt a kocsmába vezető úton, imbolygó lépteit csapatnyi gyerekhad követte. Hol kővel dobálták, hol álságos hízelgéssel biztatták, vegyen részt a legújabb „kihívásokban”, amelyekben persze nem volt köszönet.

Ha hazafelé tartott az ivóból, vérében a legolcsóbb alkoholok pusztító keverékével, már bármire rá lehetett venni. Kétszáz forintért megette a kutyaürüléket, vagy meztelenre vetkőzve futott az autók közé, miközben kíméletlen közönsége röhögve videózott. „Bolond Robi” őrültségeivel szereztek maguknak népszerűséget a legundorítóbb szennyoldalakon, ahol a színvonalon aluli nézők serege minden aljasságra elragadtatottan tapsol.

Ő meg bármit megtett egy mosolyért, kedvesnek álcázott szóért, biztatásért vagy aprópénzért. Napi betevője alig akadt, minden forintja a vágyott önkívületre úszott el. „Hát ez még mindig él? – kérdezte a boltos reggelente, és megcsóválta a fejét. – Bezzeg ezt nem viszi el a kaszás, a tisztességes emberek meg sorra hullanak… Hát hol itt az igazság?!”

De Bolond Robi élt. Sőt, a városkép része volt, beesett arcával, koszos inge alól kiálló bordáival, amelyek vékonyságuk miatt azt a csalóka érzetet keltették: ha motorra ülne, talán lebegnének a szélben. Ott volt közöttük, létezett, bár a gúnyos szavakon túl semmibe vették. Semmit sem tudtak róla, csak pletykák keringtek a fiatalkoráról. „Nem dolgozott sose – csóválta a kocsmáros a fejét, és köpött egyet. – Segélyen élt világéletében, biztosan tudom. Az ilyen mocskokra megy a pénzünk, amit adóba fizetünk. Én ugyan nem adnék neki száraz kenyeret se!” Más biztosra vélte, hogy börtönből szabadult, úgy került a városba. Az ország másik végében kiirtotta a családját, jobb lesz vele vigyázni!

Talán sosem derült volna fény az igazságra, ha egy este hatalmas robbanás nem rázza meg a környéket. A város szélén ért véget a családi házakból álló negyed, amely után már csak lepattant viskók és hajléktalanodúk sorakoztak. Az egyik romos házban lakott Bolond Robi, hát nem csoda, hogy tétova lépteivel megjelent a rémülten gyülekező embertömeg közepén, amelynek tagjai Hajnócziék lángoló házát bámulták. A pattogó szikrák vörösre festették az eget. A tűz olyan agresszíven vett birtokba tetőt, ajtót, ablakot, hogy szó sem lehetett mentésről. A tűzoltók késtek, a tavaszi bozóttüzek miatt nem volt szabad autó…

Forrás: Unsplash

Először azt hitték, csak az idős asszony van otthon. Ám a szomszédból rohanó, sikoltozó anya megjelenése borzalmas bizonyossággal adta tudtukra: 3 éves kislánya is benn van, a nagyi ma este unokázott… A fiatal nő jajveszékelése betöltötte a teret, majd rosszullét kényszerítette térdre. A város nagyhangú alfahímjei sápadtan csóválták fejüket és hátrébb léptek a borzalmas hőfok suhintása elől, amelyet a lángok köptek magukból.

És akkor Bolond Robi egyszerre áttört a tömegen. Léptei sosem voltak még ilyen egyenesek és biztosak. Ócska, szakadt tornacipői mind szaporábban csapódtak a forró kövezeten, hogy aztán gazdájuk szempillantás alatt eltűnjön a pokol bejáratánál, amelyet valaha ajtónak neveztek. Az embereken moraj futott végig. Beléjük sült a szó, mert fagyni nem fagyhatott ekkora tűz mellett. „Odavész!” – mondta ki halkan, borzongva egy közelben lakó asszony a végítéletet. „Hülye alkoholista! – hördült fel a boltos. – Úgy kell neki, a hülyéjének, csak útban lesz a teteme a tűzoltóknak, ha végre kiérnek!”

Ekkor azonban a lángnyelvek közül feketére pörkölt, vékony alak bukkant elő. Külseje nem volt már emberi, mozdulatain látszott, hogy csak valami fura, elszánt önkívület viszi előre. A kezében vastag takaróba burkolt csomag – a füsttől ájult 3 éves kislány. Összerogyásakor is óvta, s mielőtt a földre ejtette volna, tízen ugrottak a gyerekért egyszerre. Ekkor felhangzott a tűzoltó autó vijjogása. Órákig oltották a házat, a nagymamának csak az agyonégett holtteste került elő. Bolond Robi is meghalt. A mentős orvos szerint megfejthetetlen volt az emberfeletti erő, amely szörnyű égési sérülései ellenére a gyerek kihozataláig még mozgatta.

A temetésre persze az egész város elment. A kislány szülei fizették a szertartást és az urnát – Bolond Robiból csak egy kupac hamu maradt… Egy távoli rokon felbukkanásának köszönhetően derült ki, hogy a múltban tűzoltóként dolgozott. A felesége és két kicsi fiuk halálos autóbalesete után züllött ennyire le. „Mindig sejtettem – bizonygatta buzgón a boltos. – Látszott, hogy jó ember. Gyakran adtam neki a megmaradt pékáruból, hogy ne éhezzen.” A kocsmáros is csóválta a fejét: „Kár egy ilyen rendes alakért, az egész város kedvelte!”

Mondhatnánk, hogy Bolond Robi emléke örökre él az emberség ékes bizonyítékaként. Csakhogy hőstettét, amellyel életet mentett, a tömegre ülő rémület miatt senki nem videózta le. Szomorú sorsából csak néhány kínos felvétel maradt az utókor számára, amelyeken kutyaürüléket töm beesett arcába. S a szánalmas képkockák rideg valósággal minősítik – nem őt, hanem minden egyes embert, aki valaha is gúnyt űzött valakiből.

Nyitókép: Unsplash