Felhagynak a nők az orállal, ha úgy érzik már megszerezték a pasit?
A minap nagyon őszinte és gondolatébresztő beszélgetést folytattam az egyik barátommal. Az illető arról panaszkodott, hogy a kapcsolatuk elején a felesége szinte megőrült az orális sz*xért, mára viszont teljesen leállt vele.
„Rettentő dühös és csalódott vagyok, mert nem tudom felfogni, hogy két ember, akik korábban annyira lelkesek és kreatívak voltak a hálószobában, hogyan jutottak idáig? Azért érzem végtelenül igazságtalannak, mert én igyekszem mindent megtenni, hogy neki jó legyen, de ez fordítva már nem igaz. És bevallom, kezdem nagyon unni az ajándékozó szerepét.”
Nem ismerem a teljes sztorit, és a másik oldal álláspontját, de a saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, az ehhez hasonló változások több tényezőre (vagy azok egyvelegére) vezethetők vissza. Egy kapcsolat korai szakaszában sokan kimozdulnak a komfortzónájukból, és igyekeznek a lehető legtöbbet adni a másiknak. Az orális szex pedig – a berögzült sztereotípiáknak és a pornó népszerűségének köszönhetően – az egyik leghatásosabb módja annak, hogy a nő elnyerje a férfi tetszését és figyelmét. Egy idő elteltével azonban stabilizálódik a párkapcsolat, természetessé válik a másik közelsége, érintése, az együttlétek kiszámíthatóak lesznek. Ebben a kényelmes, biztonságot adó szakaszban egyesek már kevésbé éreznek motivációt arra az ágyban, hogy a partnerük kedvében járjanak.
A második a szexuális vonzalom
Azok a férfiak, akik amiatt panaszkodnak, hogy a kedvesük már nem olyan lelkesedéssel (vagy egyáltalán nem) veszi a szájába a péniszüket, mint évekkel ezelőtt… Azok inkább vessenek egy pillantást a tükörbe, és gondolkodjanak el azon, ők vajon szívesen letérdelnének-e önmaguk elé. A tévhitekkel ellentétben ugyanis a nők egy része szeret orálozni, és általában azért megy el a kedvük tőle, mert nem ugyanazt a személyt látják a másikban, akit megismertek. Hanem egy pocakot eresztett, elkényelmesedett valakit, aki egész este a tévé előtt fetreng csipszet zabálva. Talán nem köveztek meg érte, ha azt mondom: mi nők olyan férfiakat akarunk az ajkainkkal a csúcsra juttatni, akikben ott van az energia. Vizuálisan, szexuálisan, emocionálisan.

kép forrása: Midjourney
Ezért azt tanácsolnám a barátomnak és a hasonló problémákkal küzdőknek, hogy panaszkodás helyett inkább a külsejük esztétikájára fókuszáljanak. És udvaroljanak, bókoljanak minél többet, hogy kedvesük újra szeretettnek, szexinek érezhesse magát. Így talán visszaszerezhetik azt a fajta kívánatosságukat, ami egykor belépőt jelentett a kölcsönösen kielégítő együttléthez.
A harmadik tényező pedig az idő
A gyermeket nevelő, dolgozó anyáknak igazi kihívást jelent a napi feladatokkal való zsonglőrködés. Kevés idő és lehetőség jut a minőségi együttlétre. A spontaneitás helyét szinte észrevétlenül átveszi az állandó rohanás, idegeskedés és stressz, ami a jó szex legnagyobb ellensége.
Alapvetően úgy gondolom, a férfiak élvezetének egyik legfőbb örömforrása az orális szex, ezért rendkívül fontos számukra, hogy a másik fél is hasonlóan érezzen iránta. Emiatt talán nehéz elfogadni, hogy a partner egy idő után visszafogja, vagy teljesen felhagy az ilyesfajta intim tevékenységgel. Egyesek számára az orális szex hiánya elsődleges szakítóok, mások nyitott kapcsolatra váltanak az igényeik kielégítése érdekében, és nyilván akadnak olyanok is, akik képesek megbirkózni a megváltozott helyzettel. Ezek az opciók viszont csak akkor működőképesek, ha a felek tabuk és ítélkezés nélkül elmondhatják, mire vágynak igazán.
Nyitókép: Midjourney