Esténként a távirányítót szorítottam a kezed helyett…

Fiatal korom óta a csajos sorozatok rabja vagyok. A Beverly Hills 90210 volt a kezdet, aztán jött a Melrose Place, a Modellügynökség, a Született feleségek, és még hosszan sorolhatnám.

Ezek voltak a kedvenceim, aztán berobbant az életembe a Szex és New York, és innentől kezdve nem volt megállás. Teljesen a rabja lettem. Minden egyes epizód erősen hatott rám, mert úgy éreztem, benne van minden, ami egyenlő a felnőttséggel. (Legalábbis akkoriban úgy gondoltam.) Azóta több száz hasonlóan szórakoztató sorozatot néztem végig, és nem tudom megunni.

Amikor a jelenlegi páromat megismertem, kiderült, hogy ő is imád filmeket nézni. Így hát, ahogy összeköltöztünk, az első dolgom az volt, hogy előfizessek a Netflixre. A járvány első hullámának idején sokakhoz hasonlóan mi is a négy fal közé szorultunk, és a bezárkózás unalmát filmnézéssel űztük el. Tényleg jó volt bekuckózni egy pohár bor társaságában és elmerülni az izgalmasnál izgalmasabb kalandok világában.

Sokszor hajnali ötig fent voltunk, mert a hihetetlen mennyiségű kínálatból mindig találtunk valamit, ami magába szippantott mindkettőnket. Akkor még nem sejtettem, milyen árat fizetek érte. Most utólag visszagondolva úgy látom, a jól működő szexuális életünk a karantén idejétől változott meg. Egyre kevesebbszer bújtunk össze, és ha mégis sor került rá, folyamatosan a különböző epizódok történésein kattogott az agyam. Persze nem tudatosan.

Megcsalt feleségek, rögeszmés szeretők, lázadó fiatalok és viszálykodó dinasztiák társaságában teltek-múltak a napok. 2021 tavaszára a heti két együttlétünk havi egyre redukálódott. Ez azonban akkoriban valahogy fel sem tűnt nekem. Azt sem vettem észre, hogy a kedvesem egyre ingerültebbé és kedvetlenebbé válik mellettem. Sőt, bevallom őszintén, amikor visszament dolgozni, titokban még örültem is neki.

FORRÁS: UNSPLASH

„Végre az én kezemben lesz az irányítás, és nem fogunk azon veszekedni, hogy mit nézzünk” – gondoltam magamban. Az elkövetkező hónapokban aztán szó szerint beletunyultam az otthonlétbe. Egész nap pizsamában lógtam, összegumizott hajjal, zacskós tésztaleveseken éltem, és két e-mail megírás között elindítottam egy sorozatot.

Leírni is durva, de volt olyan időszak a home office-ban, amikor a napomból közel nyolc órát töltöttem a laptopom előtt. Ahogy közeledett az este, áttettem hadiszállásomat a franciaágyra, és addig bámultam a tévét, amíg el nem aludtam. A Netflix lett a drogom. A menedékem. A bűnös élvezetem. A titkos pajtásom. Függtem tőle. Úgy éreztem, nincs élet nélküle.

Bár esténként a párommal együtt töltöttük az időt, sajnos nem egymással, hanem egymás mellett.

Amikor mesélt a munkájáról, titokban már a felhozatalt bújtam. Alig vártam, hogy elinduljon fürdeni, hogy az enyém lehessen a világ, és nyugodtan csillezhessek. A „szuperfontos teendőim” mellett csúnyán elhanyagoltam a kedvesemet. Hiába próbált közeledni felém, hiába bújt hozzám és puszilgatott, nem igényeltem az érintését.

Egész egyszerűen belecsavarodtam a virtualitás hálójába. A streaming óriás a hatalma alatt tartott, és ezért az ördögi húzásáért a legértékesebb dologgal fizettem. Egyik reggel ugyanis a társam azzal állt elő, hogy tartsunk szünetet, mert úgy érzi, elhidegült tőlem. Ez hatalmas pofon volt. Sajnos túl későn jöttem rá, mekkora őrültség volt ezt a hülye megszállottságomat a szerelem fölé helyezni.

És úgy tűnik, azzal a felismeréssel is elkéstem, hogy a filmek csupán eszközként funkcionáltak. A félelmeim, a kudarcaim elrejtésére használtam őket és arra, hogy kitöltsem a bennem tátongó űrt. Ahelyett, hogy elkezdtem volna magammal foglalkozni. Nem akarok felelősséget hárítani meg másokat okolni. A kapcsolatom bukásáért nem a Netflix a hibás. Nem is a párom. Egyes-egyedül én tehetek róla, és félek, már nem lehet visszacsinálni.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok