Esténként a távirányítót szorítottam a kezed helyett…
Fiatal korom óta a csajos sorozatok rabja vagyok. A Beverly Hills 90210 volt a kezdet, aztán jött a Melrose Place, a Modellügynökség, a Született feleségek, és még hosszan sorolhatnám.
Ezek voltak a kedvenceim, aztán berobbant az életembe a Szex és New York, és innentől kezdve nem volt megállás. Teljesen a rabja lettem. Minden egyes epizód erősen hatott rám, mert úgy éreztem, benne van minden, ami egyenlő a felnőttséggel. (Legalábbis akkoriban úgy gondoltam.) Azóta több száz hasonlóan szórakoztató sorozatot néztem végig, és nem tudom megunni.
Amikor a jelenlegi páromat megismertem, kiderült, hogy ő is imád filmeket nézni. Így hát, ahogy összeköltöztünk, az első dolgom az volt, hogy előfizessek a Netflixre. A járvány első hullámának idején sokakhoz hasonlóan mi is a négy fal közé szorultunk, és a bezárkózás unalmát filmnézéssel űztük el. Tényleg jó volt bekuckózni egy pohár bor társaságában és elmerülni az izgalmasnál izgalmasabb kalandok világában.
Sokszor hajnali ötig fent voltunk, mert a hihetetlen mennyiségű kínálatból mindig találtunk valamit, ami magába szippantott mindkettőnket. Akkor még nem sejtettem, milyen árat fizetek érte. Most utólag visszagondolva úgy látom, a jól működő szexuális életünk a karantén idejétől változott meg. Egyre kevesebbszer bújtunk össze, és ha mégis sor került rá, folyamatosan a különböző epizódok történésein kattogott az agyam. Persze nem tudatosan.
Megcsalt feleségek, rögeszmés szeretők, lázadó fiatalok és viszálykodó dinasztiák társaságában teltek-múltak a napok. 2021 tavaszára a heti két együttlétünk havi egyre redukálódott. Ez azonban akkoriban valahogy fel sem tűnt nekem. Azt sem vettem észre, hogy a kedvesem egyre ingerültebbé és kedvetlenebbé válik mellettem. Sőt, bevallom őszintén, amikor visszament dolgozni, titokban még örültem is neki.
„Végre az én kezemben lesz az irányítás, és nem fogunk azon veszekedni, hogy mit nézzünk” – gondoltam magamban. Az elkövetkező hónapokban aztán szó szerint beletunyultam az otthonlétbe. Egész nap pizsamában lógtam, összegumizott hajjal, zacskós tésztaleveseken éltem, és két e-mail megírás között elindítottam egy sorozatot.
Leírni is durva, de volt olyan időszak a home office-ban, amikor a napomból közel nyolc órát töltöttem a laptopom előtt. Ahogy közeledett az este, áttettem hadiszállásomat a franciaágyra, és addig bámultam a tévét, amíg el nem aludtam. A Netflix lett a drogom. A menedékem. A bűnös élvezetem. A titkos pajtásom. Függtem tőle. Úgy éreztem, nincs élet nélküle.
Bár esténként a párommal együtt töltöttük az időt, sajnos nem egymással, hanem egymás mellett.
Amikor mesélt a munkájáról, titokban már a felhozatalt bújtam. Alig vártam, hogy elinduljon fürdeni, hogy az enyém lehessen a világ, és nyugodtan csillezhessek. A „szuperfontos teendőim” mellett csúnyán elhanyagoltam a kedvesemet. Hiába próbált közeledni felém, hiába bújt hozzám és puszilgatott, nem igényeltem az érintését.
Egész egyszerűen belecsavarodtam a virtualitás hálójába. A streaming óriás a hatalma alatt tartott, és ezért az ördögi húzásáért a legértékesebb dologgal fizettem. Egyik reggel ugyanis a társam azzal állt elő, hogy tartsunk szünetet, mert úgy érzi, elhidegült tőlem. Ez hatalmas pofon volt. Sajnos túl későn jöttem rá, mekkora őrültség volt ezt a hülye megszállottságomat a szerelem fölé helyezni.
És úgy tűnik, azzal a felismeréssel is elkéstem, hogy a filmek csupán eszközként funkcionáltak. A félelmeim, a kudarcaim elrejtésére használtam őket és arra, hogy kitöltsem a bennem tátongó űrt. Ahelyett, hogy elkezdtem volna magammal foglalkozni. Nem akarok felelősséget hárítani meg másokat okolni. A kapcsolatom bukásáért nem a Netflix a hibás. Nem is a párom. Egyes-egyedül én tehetek róla, és félek, már nem lehet visszacsinálni.
Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂