Félelemkeltés és gyűlölködés – az elfogadás nevében…
A jelenlegi világunk elfogadó, a jelenlegi világunk nyitott, a jelenlegi világunk oltalmazó, a jelenlegi világunk megértő. És közben még mindig elnyomó, bántalmazó, kirekesztő és agresszív…
Az emberiség fejlődik, és ezzel a társadalmunknak és a benne élő egyéneknek is fejlődniük kell. Vagyis kellene. Átértékeltük az évszázados, vagy akár évezredes berögződéseket, és próbálunk új, emberségesebb irányokat és megoldásokat találni. Az erőszak helyett az észnek és a szívnek kellene irányítania. Nem különböztetünk meg embereket bőrszín, vallás, nem, szexuális beállítottság, és tulajdonképpen semmi miatt.
Mindenkit egyenlőként kell kezelni, az erőszak nem megoldás, jobbak vagyunk, mint az elődeink! De ez valóban igaz? Azt látom, hogy az egyébként pozitív céllal indult mozgalmaknak is egyre több vadhajtása van. Amik képesek kontraproduktívvá tenni a törekvéseiket. Legyen szó feminizmusról, állatvédelemről vagy bármi másról. Ugyanazokat az erőszakos mintákat követik, mint amiktől meg akarunk szabadulni.
Sok esetben már azelőtt elítélik és ellehetetlenítik a „bűnöst”, mielőtt bizonyítva lenne a bűnössége. Aztán ha mégis ártatlannak bizonyul, akkor mindenki csak felemeli a kezét, és nem foglalkozik azzal, hogy milyen károkat okozott. Egyre több esetet lehet látni a cancel culture jelenségről, amikor egy ismert vagy vezető beosztású embert megpróbálnak vállalhatatlanná tenni.
Ezzel elérve azt, hogy ne alkalmazzák őt többé semmilyen komolyabb beosztásban. A legszembetűnőbb esetek nyilván a filmekből kivágott színészek esetei. A nagy cégek pedig, félve a veszteségtől és a negatív beskatulyázástól, az első felröppennő rémhírre kihátrálnak a megvádolt személy mögül. Még csak közük se legyen hozzá. Majd később lehet egyezkedni, ha kiderül, hogy tévedés vagy rágalom volt az egész.
Tehát már kialakult egy általános félelem, és sokan jogosnak is gondolják ezt. Féljenek is a zaklatók, a bántalmazók, a rasszisták, a gyűlölködők. Csak az a baj, hogy azok is félhetnek, akik egyiket sem tették. Mert mit tehetnek az ellen, ha megvádolják őket? Mit tehetnek, ha ellenük irányul majd a népharag? Nem hiszem, hogy az általános félelemkeltés valaha is jóra vezetett volna. A keresztes hadjáratok során Isten nevében a népirtás sem volt helyénvaló.
Így az sem az, ha az elfogadás és mások védelme nevében válnak az emberek vérszomjassá, és támadnak másokra habzó szájjal. Amiről eddig írtam, az talán a felső középosztály vagy az „elit” problémáinak tűnhet. Miért érdekeljen egy átlagembert, hogy egy rendezőt, színészt, cégvezetőt ellehetetlenítenek a túlbuzgó „jótevők”? Talán azért, mert ez a minta szépen lassan beszivárog a mi hétköznapjainkba is. Ezekről hallunk, ezeket másoljuk, ezek alapján húzzuk meg a határokat, hogy mit lehet, és mit nem.
Átlagemberek vitatkoznak egymással, hogy eléggé vegánok-e, mennyit is tesznek valójában a bolygó megmentéséért. Mert ha nem teszel eleget, akkor te is ott rohadj meg a többi szemét emberrel együtt! Mennyire vagy jó állattartó? Aludhat-e a kutyád az ágyadban? Nyers húst adsz-e neki? Hiába veszed a drága tápot, az pont nem megfelelő… Egy hanyag, felelőtlen állatkínzó vagy… A gyerekedet szoptatod? Hordozókendőben tartod? Miii, hogy császármetszéssel szültél, és tápszert adtál a gyereknek? El kellene, hogy vegye tőled a gyámügy, olyan szörnyű szülő vagy!
Persze mindenki csak jót akar, és mindenki szociálisan érzékeny lett. Néhányan túlérzékenyek, és úgy gondolják, hogy ők jobban tudják, hogyan kellene másoknak élni az életüket. Ezért akár erőszakkal, balhézással, szidalmakkal is igyekeznek ezt a „jót” elérni. Mert védik a bolygót, a gyerekeket, az ártatlan állatokat, a nőket vagy amit épp szerintük védeni kell. Az ingerküszöbünk pedig egyre feljebb tolódik. Egyre kisebb dolgok is kiverik a biztosítékot.
Például egy nőnek a fenekére csapni egyértelműen elfogadhatatlan.
De már az is felkavarja a kedélyeket, ha Boris Becker szépnek titulálja egy teniszező barátnőjét. Amit egyébként maga a hölgy bóknak tekintett. Ebből pedig az is kiderül, hogy nem lehet mindenben egy egységes határvonalat húzni, mert ami valakinek már sok, az másnak még abszolút belefér. Ezért sem szabad szélsőségesen gyűlölködve kifejezni a véleményünket, mert ezzel egyébként mások érdekeit sérthetjük. Azt pedig hogy lehetne elfogadhatónak tartani?
Nyitókép: pexels.com