“Férjnyúzás” és mérgezett csoki – A legkegyetlenebb női gyilkosok

Lisa Montgomery kivégzésének híre ismét felnyitotta a világ szemét: hiába az angyali arc, egy igazi pokolfajzat bújhat meg az álarc mögött.

Mint például Lisa esetében, akit azért ítéltek halálra az USA-ban, mert elrabolt egy nyolc hónapos terhes nőt, megfojtotta, majd a magzatot kivágta belőle… Noha Montgomery épelméjűsége kérdéses, tettének súlyán ez mit sem változtat. De – sajnos – voltak nála sokkal, de sokkal elvetemültebb gyilkos asszonyok is.

Irma Grese, az „Auschwitzi Hiéna”

Irma Grese a náci koncentrációs táborokban dolgozott Ravensbrückben és Auschwitzban, illetve a női részleg gondnoka volt Bergen-Belsenben. Beceneveire (Belsen Szörnyetege, a Gyönyörű Szörnyeteg, az Auschwitzi Hiéna) bőven rászolgált: imádta különféle módon kínozni a rabokat. Egy túlélő szerint előszeretettel csapkodta a női rabok mellét fonott ostorával, de az sem volt ritka, hogy a kutyáját engedte rájuk.

Ha ez még nem lett volna elég, szerette a rabokat rugdosni is, és ehhez direkt nehéz, szegecselt csizmát hordott… Ő volt a legfiatalabb nő, akit a brit hatóság kivégzett a 20. században – 22 éves korában akasztották fel.

Katherine Knight, a hentes

Katherine Knight esetében a feltételes szabadlábra helyezés szóba sem került – ő volt az első ausztrál nő, akit ilyen módon ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre. És hát gondolhatjátok, hogy nem akármiért… Igazi párkapcsolati bűnlajstroma volt: egyik férjének összetörte a fogait, a másik férje nyolchetes kiskutyájának pedig elvágta a torkát.

Nem változott meg a John Thomas Price-szal folytatott kapcsolata során sem. Amikor tudomására jutott, hogy “szerelme” feljelentette erőszakos bűncselekményért, Katherine nemes egyszerűséggel halálra késelte a férfit, vagyis… annyira nem is egyszerűen tette. Egy henteskést használt, elölről és hátulról összesen 37, létfontosságú szervet érintő sebet ejtve a férfin. Majd áldozatát megnyúzta, a bőrét fellógatta a nappali ajtókeretére, és nekilátott steaket készíteni a hátsó fertályából. Szószt és zöldségeket is tett a sült mellé, ami már tálalva volt a gyerekeinek. De szerencsére a rendőrök még azelőtt közbeléptek, hogy az evésre sor került volna…

Belle Gunness, a női Kékszakáll

A norvég gyökerekkel rendelkező Belle magas, erős nő volt. Ő volt az USA egyik legelfajzottabb és legtöbb áldozattal végző sorozatgyilkosa. Valószínűleg mindkét férjét és az összes gyermekét megölte, de az biztos, hogy a legtöbb udvarlója, szeretője és két lánya (Myrtle és Lucy) életét kioltotta. Hogy miért? Először az életbiztosítási összegek motiválták, majd később a férfiaktól ellopott pénzek és holmik a jövedelemforrásává váltak. Egyes hírek szerint áldozatainak száma minimum 20, mások szerint viszont a 100-at is meghaladja.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

Christiana Edmunds, a Csokikrémes Gyilkos

Christiana egy mentálisan beteg angol “hölgy” volt, akinek történetesen akadt egy igen furcsa hobbija: csokikat vásárolt egy boltban, utána sztrichnint fecskendezett beléjük, majd visszavitte őket az áruházba. Mások megvették az édességet, majd megbetegedtek tőle, ugyanis a fent említett méreg görcsrohamokat, izommerevedést és akár fulladást is okozhat. Egy négyéves kisfiú bele is halt a mérgezésbe, így Christianát halálra ítélték. Miután bebizonyosodott, hogy elmebeteg, életfogytiglani börtönbüntetésre módosították az ítéletet.

Ilse Koch, Buchenwald Boszorkánya

Ilse Karl-Otto Koch felesége volt, ami talán már sejteti, hogy miféle érában élt. Ilse Koch az első “kiemelkedő” náci, akit az amerikai hadsereg bíróság elé állított. Teljesen megrészegült a férje által szerzett hatalomtól, amit főként mások megalázására és kínzására használt. Férje a buchenwaldi koncentrációs tábor vezetője volt, így Ilsének számtalan lehetősége volt védtelen áldozatai gyötrésére. A rabokat a nimfomániás asszony gyakran szexuális játékokra kényszerítette, és megkínozta őket. Hírhedt tetoválás gyűjtő hírében állt – akin neki tetsző mintát látott, annak lenyúzatta a bőrét, hogy később a könyveit ezekkel boríthassa…

Nyitóképen Irma Grese, forrás: Wikipédia

Tovább olvasok