Goebbels: Hogyan lett a dongalábú fiúból náci Casanova?

„Micsoda szerencséje a kormányoknak, hogy az emberek nem gondolkodnak” – írta egyszer naplójában Joseph Goebbels.

A dongalábú poétából Hitler jobbkezévé váló politikus klinikai pontossággal látta, hogy a tömegeket kell megnyerni a náci párt hatalomra jutásához. Egyszerű, olcsó üzenetekkel, hiszen az „intellektuális tevékenység veszélyes a jellemfejlődésre”.

Költészet helyett propaganda

A munkásosztályba született Goebbels a náci rezsim kevés diplomás értelmiségi vezetője közé tartozott. Istenfélő, római katolikus szülei támogatták tanulmányait, és remélték, hogy fiukból egyszer majd pap lesz. A lába miatt örök életében túlkompenzáló Joseph viszont irodalmi álmokat kergetett.

Hiperaktív fantáziáját először költészetbe csatornázta, próbálkozott újságírással, regényírással, és doktorátust is szerzett. Írói énjét a folyamatos kiadói visszautasítások megtépázták, de csillogó intellektusa, ragyogó szónoki képességei már ekkor egyértelműek voltak.

Politikával még nem foglalkozott, ám kortársaihoz hasonlóan őt is átitatta az első világháború utáni nacionalista buzgalom. Érdekesség, hogy a Hitlernél is nagyobb zsidógyűlölő Goebbels eleinte nem volt antiszemita, sőt, kedvenc középiskolai tanárai zsidók voltak, miként egyik szerelme is.

Éles elméje, képzelőereje jobban ki tudott bontakozni a náci párt retorikájában, mint a költészetben, így egyenes út vezetett a nemzetiszocialisták ölelő karjaiba. Miután kiépítette a párt szervezetét Berlinben, Hitler nem maradt hálátlan, Goebbels előbb a párt propaganda igazgatója lett, majd hatalomra kerülésük után egy egész minisztériumot kapott a nemzet pszichéjének megregulázására.

Hitler durva hangjával ellentétben Goebbelsé mély volt és erős. Retorikai képességeit latba vetve tökéletesen hatott az ösztönökre. A gyűlölködés, rágalom, behízelgés aljas kombinációjával mobilizálta a munkanélküli tömegek félelmeit, amikor Németországba is betört a gazdasági világválság okozta depresszió. Elhintette a zsidók elleni gyűlölet magját, miközben megteremtette a Führer mítoszát, a megmentőét, aki óvja népét a közös ellenségtől.

A történelem egyik legnagyobb agymosása

Goebbels fáradhatatlan agitátornak bizonyult. Két dologban nem ismert tréfát: a zsidókérdésben, amit szerinte csak radikálisan lehetett megoldani, valamint a Hitler iránti hűségében. Nárcisztikusként szüksége volt a rajongásra, de különösen a Führer csodálatára vágyott. Lojalitása halálos partnerségük utolsó napján is megmutatkozott: közeli emberei közül egyedüliként vállalta a véget Hitlerrel.

Propagandaminiszterként Goebbels megvalósította az abszolút agymosást. A náci eszmék mindenható, állandó jelenléte meghatározó szerepet játszott a tömegek áttérítésében. A rezsim pozitív képének kialakítása Goebbels mesterműve. Rituális pártünnepek, demonstrációk, kontroll és cenzúra – egyszerű eszközök, melyek hibátlanul működtették a gépezetet.

A média kontrollja garantálta, hogy csak kedvező cikkek, filmek szülessenek. Az ideológia átitatta a mindennapokat: a német polgárok Hitler-plakátok között élték életüket, miközben a kávézók, gyárak, utcasarkok és közterek hangosbemondóiból ömlött a goebbelsi propaganda.

Az árja felsőbbrendűség hite utat tört magának, mindent, ami más volt, degeneráltnak és erkölcstelennek nyilvánították. Így égtek egymáson 1933-ban a berlini könyvégetésen például Thomas Mann, Albert Einstein, Sigmund Freud művei. És így indultak el a halálvonatok is, rajtuk zsidók, marxisták, politikai ellenségek.

A náci Casanova

A gyenge fizikumú, dongalábú Goebbels egész életében kompenzált, amiért nem erős, szőke, északi típusú férfinak született. Ennek ellenére telhetetlen szexuális étvágya már korán megmutatkozott. A nők vonzódtak a szellemes, bársonyos hangú politikushoz, aki rendszeresen a szebbik nem tagjaival vette körül magát.

„Olyanok voltak, mint balzsam a sebre” – fogalmazott naplójában. Ám míg ő lelkesen folytatott viszonyt egyszerre több nővel is, éktelen haragra gerjedt, ha őt csalták meg. 1930-ban találkozott Magdával, a frissen elvált, magas, jégszőke asszonnyal, a tökéletes náci feleségmodellel, Hitler őszinte rajongójával.

Rögtön szenvedélyes afférba kezdtek, az esküvő után pedig Magda hat gyerekkel ajándékozta meg Goebbelst. A házaspár és Hitler viszonya egyfajta ménage á trois volt, szex nélkül. A Führer csodálta Magdát, akinek szinte first lady szerepkör jutott a Harmadik Birodalomban.

Habár Goebbels szenvedett a másik kettő szoros viszonyától, ez nem akadályozta meg abban, hogy folytassa hódításait. Magda tisztában volt férje természetével, de majdnem válásra került sor, amikor Goebbels egy csehszlovák filmsztárral kezdett kalandba. Hitler lépett közbe, Goebbels számára pedig nem volt kérdés: nem mondhat ellent a Führernek.

Végakaratában a diktátor Goebbelst jelölte ki utódjául, aki 24 óráig volt kancellár. Utolsó napján – mintegy gesztusként – a házaspár úgy döntött, hogy csatlakozik az örökkévalóságban ahhoz a férfihoz, aki dominált az életükben. Goebbels végül saját mondását igazolta: ha elég nagy hazugságot mondasz, és azt szüntelen ismételed, az emberek végül el fogják hinni.

Nyitókép: Wikipédia